Ladányi Mihálynak
Élhettem volna gyönyörűen én is,
Szépen szóltál, igen, Ladányi Mihály!
Miért nem tettük, hisz adva volt minden,
Hát hogy nem vettük észre rögtön a csodát?
Elmentünk mellette? Szebbet kerestünk?
S közben oly sok tövis tépte egyre csak húsunk,
S míg sebünket nyaldosva magunkat figyeltük,
Nem fogott fel egy kincset sem gyatra szemünk.
Emlékképeinket pörgetve vissza
Oly nyilvánvaló már az összes gyönyör,
S mindig oly késő a felismerés…
De mily könnyű mindezt kívülről meglátni,
S míg belülről szemléljük, kapzsik vagyunk,
Szorongva félünk, hogy elveszik tőlünk,
Mit mi magunk nem mertünk Birtokolni soha!
(Kutasi Horváth Katalin)