RÓZSA
Tövised tépem,
Húsomba vágod mérged,
szépséged drága.
E rózsa harmatos.
Könnyeim őrzi.
Szárogatja
sóhajom.
Egyetlen rózsaként
szeretnék nyílni,
dédelgetne
hercegem.
Mert rózsabokorban
jöttem világra,
szúrós lettem
magam is.
Bimbózik a gyönyör.
Ki sem feslett még.
Kár volna még
letépni!
Egy
rózsa
piroslik –
vágyad tüze
izzó arcodon.
Lágy
parfüm
lengedez
illatoddal,
szél fújja hozzám.
A
préselt
rózsának
múltidéző
varázsa átjár.
Egy
bimbó
feltárul.
Szépség nyílik
rózsaszirmokban.
TULIPÁN
Emésztő szépség,
mindig csak pillanatnyi,
igéző emlék.
Cirmos virágja
kacéran csábít újra,
kertemnek álma.
Tulipán nyílik,
szerelem emléke száll,
lágyan iramló.
Átsüti kelyhedet
napnak aranya,
összecsukja
holdezüst.
Lelkileg tisztának
mutatsz te engem,
karcsú, fehér
tulipán!
Hullajtod szirmaid,
mulandóságunk
veted éppen
szememre…
Hány
piros
tulipán
szirma hullott,
s foszlott a szélbe?
Ma
tavaszt
virágzik
szívem tája:
tulipánerdő.
Ha
hagymád
megőrzöd,
újra turbánt
ölthetsz magadra!
kelyhed
kitárod,
előbb-utóbb
hűtlen lesz szirmod.
Már
tavasz
cirógat
tulipánon
cirmos ecsettel.
(Kutasi Horváth Katalin)