HÓVIRÁG
Fehér szoknyácskáddal
bűbájt teremtesz,
zsugorodik
a jégcsap.
Hókristály szólongat,
virágot áhít,
s ha megjelensz,
búcsút mond.
Hó
alatt
szenderegsz,
ébredésed
nyújtózó mámor.
NEFELEJCS
Kérésem tartsd be,
őrizz meg halványuló
emlékeidben!
Bűvös romantikád
megbabonázott,
elragadó
kékséged.
Ég kékje szememben
virágod tükre,
összemossa
álmaink.
Nem felejthettelek,
bűvös kékséged
gyermekszívem
rablója.
Beszédes dallamú
nevedet hallom,
anyám csengte
először.
Kék
szemed
virágom
csalfa tükre:
elfelejtettél!
Bár
hiszek
szavadnak,
mégis kérlek,
hallgass nevedre!
Ha
magvad
messze száll,
más kéri majd:
el ne felejtsél…
Ha
préselt
álmaim
felébrednek,
téged idéznek.
ÁRVÁCSKA
Fekete könnyed
folyik sárgás szirmodban,
macskaszemedben.
Ibolya irigyli
több színűséged,
csókot lehelsz
szirmára.
Ha bánatom érzed,
nem vagyunk árvák,
nyíljunk együtt,
virágom!
Hogy lennél árvácska?
Testvéreiddel
versenyt nyíltok
kertemben!
Oly
szegény,
s árva vagy,
feloldanám
magányom érted.
Bár
vannak
melletted,
árván nyílsz ki,
s egyedül hervadsz.
Ha
árva
énekem,
elhunyt lelkek
dúdolnak benne.
Ne
sóhajts
messzire,
melléd nőtt egy
hasonló árva…
(Kutasi Horváth Katalin)