Húsvét háború idején
(Pilinszky Jánosnak)
Ott látlak az idegen földön, bakaruhában, egy világomlás kellős közepén. A háború által tépázott világban, a semmi űrében, az éjszaka mélységében. A sötét éjben, mikor már minden értelmét veszítette. Ott fekszel a szalmán, s magadra húzod a takarót. Látom, ahogy formálni próbálod a szavakat. Nem engedelmeskednek az ajkaid. Imádkoznál, de a szavak a szádban rekednek. Csupán a szíved lüktetését hallom. Minden mozdulatlan, s mégis, mintha minden remegne. Megmagyarázhatatlanul furcsa ez a virradat.
Aztán németek futnak át gyalog és söpörnek át autókon a várakozástól üres főutcán. Mintha kikapcsolták volna a hangokat. Mintha csak egy filmet néznénk… És egyszerre megérted: véget ért a háború. És most már végképp nem tudod, mit is keresel ott. S ekkor szavak hasítanak a tudatodba: Húsvét van. Nagyszombat. És érzem: még jobban elbizonytalanodsz. Lehorgasztod a fejed. Meredten nézel a földre, üres tekintettel.
Aztán önkéntelenül is feltekintesz. Egyszerre mosoly bújik szájad szegletébe. Megszűnik körülötted a zűrzavaros világ. Visznek a lábaid. És ekkor meglátom én is… Ott gyalogolsz a szemközti dombon. Azt a kis kápolnát a dombtetőn már időtlen idők óta nem használják. Roskadt tornyában talán megtört önmagad látod, mohazöld tetején a remény kapaszkodik. Ajtaja be van szögezve, de ez nem jelent akadályt.
Letérdepelsz imádkozni a padok közé. Felszakadnak belőled a szavak. Igen, most, ebben a pillanatban ért véget a háború. Ugyan nem kondult meg a harang, de ekkor indult meg ereidben igazán újra az élet!
Figyelmeztetés
Egy, kettő, három, négy,
A locsolókkal óvatos légy!
Csók helyett csak tojást adjál,
Vigyázz, hogy ártatlan maradjál!
Numizmatikus locsolóvers
Rafináltabb lett a nyuszi,
Nincs locsolás, ha nincs puszi.
Háromszor is megsprickollak,
Ha kell, le is suvickollak…
Szép tiszta vagy, illatos is,
Jó nekem a vashatos is.
Óhaj
Hogyha nekem nyulam volna,
Talicskáján kölnit tolna.
Mivel nekem nyulam nincsen,
Máshol tárolom a kincsem.
Előveszem, jaj, meglátod,
Az lesz minden óhajtásod,
Harmatos és üde leszel,
A kölniért majd megveszel!
Tévedésben
Mit csinálsz, hé, Marcsa!
Hogy kerül az asztalra harcsa?
Húsvét van most, nem karácsony,
Tán locsoljak meg majd nyáron?
Emlékeztető
Kerültem a házad táját,
A disznónak húsát, háját,
A böjtnek biz’ vége már,
Locsolásért tojás jár!
Felfrissülés
Locsolkodni nem akartál,
Kérdés nélkül elzavartál.
Lenézted az én tojásom,
Nem fogadtad udvarlásom.
Szálka voltam a szemedben,
Csak játékszer a kezedben.
Mindezt csakis álmodhattam,
A kölnimet kárhoztattam,
De most velem felfrissülhetsz,
Akár lakodalmat ülhetsz!
Késő bánat
Elszáradt volt párom, Panka,
Ej, hogy milyen gondatlanka!
Meglocsolom, egy szó mint száz,
Bár a hideg mindjárt kiráz.
Hogyha tavaly megengedi,
S nem a Pistát szeretgeti,
Nem hervadt volna virágja,
S én lehetnék most a párja!
Húsvétkor
Hogyha nekem nyulam volna,
Ki tudja, hol kóborolna!
Kotlós alól tojást csenne,
Kölnimből is kölcsön venne,
Barkát hozna asztalodra,
Beülne az ablakodba,
Onnan nézné, hogy locsollak,
Még mielőtt megcsókollak!
Kölniillatban
Megnyúlott a nyuszi bajsza,
Mire való a nagy hajsza?
Hogyha elég tojást festesz,
És ha kacsatáncot lejtesz,
Illatozni fogsz sokáig,
Kölnim csorogjon bokádig!
Rámenősség
Keresem a tojásaim,
De még nem találom,
Visszafogom a vágyaim,
A húsvétot kivárom,
Lesz énnekem sárga, piros,
Ki mondja, hogy locsolni tilos?
Hívogató
Azon nyomban meglocsollak,
Virágokkal átkarollak,
Gyere velem a mezőre,
Ne állj mindjárt fejtetőre,
A pálinka ráér nyomban,
Hozd csak magaddal suttyomban,
Menjünk le a patakpartra,
Minden szokást jól betartva!
Csókcsenő
Hova raktam az ecsetem?
Kis lakod lesz a mecsetem.
Áhítattal nézek rád,
Nem érhet majd semmi vád,
Nálam lesz a kölnivizem,
Nem hervadsz el, tudom, hiszem,
Elcsenem a csókjaidat,
Míg hallgatod bókjaimat!
Sorban
Ákombákom versike,
Nem szereti Ilike.
Azt akarja, locsoljam,
Ne bájait soroljam,
Ne beszéljünk annyit már,
Más legény is őrá vár.
Nincs haladék
Kilátszik a füled, nyuszi,
Hé, te kislány, lesz-e puszi?
Van még egy kis kölnivizem,
Akarod, hogy elővegyem?
Meglocsollak nyakra-főre,
Ne fogd most menekülőre!
Nem adhatok haladékot,
Kapok végre ajándékot?
Yda húsvétjai
Ó, Yda! Igen, igazad van, a feltámadás ünnepének szokták nevezni, pedig az élet és az igazság ünnepe voltaképpen! Abban a cikkben, ott, 1901-ben már feltártad, hogy a Messiásoknak meg kell halniuk a feltámadásért. (Arról most ne is beszéljünk, hogy miért érzed úgy, hogy „Ezerszer Messiások / A magyar Messiások.” Ne firtassuk, hogy milyen fájdalmak mondatják veled, hogy „üdve nincs a keresztnek”. Hisz magad is, értő fülekre, szívekre nem találó költő- és művésztársaid is közéjük sorolod.)Valóban, mikor eljön a húsvét „rügyező, sugaras tavaszkor”, hozsannával fogadjuk. Vigasztalást hoz, de… a Rajna-parti vérnapokon „fanatikus csordák nagypéntek napján mészárlással akarták megbosszulni Messiást… gőzölgő zsidóvér festette a vizet, melynek partjain két nap múlva tömjénfüstös templomokban zúgott a hozsánna, hogy feltámadt az Igazság s az Élet!…” Érezted, hogy ezzel nincs vége. Tudtad, hogy az emberiségre még újabb nagy csapások várnak. Biztos voltál benne, hogy „Sok könnyet, sok vért szomjaz még a föld…” Pedig hol voltak még ekkor a világháborúk, s hol volt ez a telhetetlen vírus!
Egyre inkább úgy érezted, A halottak élén jársz. A halál rokonának tartottad magad. Ember voltál az embertelenségben. Hogy is csodálkozhatnánk akkor A fekete Husvét sorain, melyeket 1914-ben, a világháború kitörésének évében vetettél papírra? „Milyen jó volna máskor élni, / Máskor s tán máshol…” Érthető, hisz úgy érezted, meglapul az igaz ember, csúfolódik a Hold, s a rettenetes éjszaka egy világot képes elsüllyeszteni. Persze, hogy sötétnek láttad a húsvétot: „Láz, virágzás, gyönyörű Husvét, / Jaj, itt nálunk, be fekete vagy.” Ha körülnéztél, milyen látvány fogadott? „Rongy, züllöttség, bomlás és boru…” A szemed láttára tépte le a húsvét zöld díszeit a Fátum. Ez már igazán sok volt beteg szívednek. Szorongtál, nélkülöztél. S mi? Hányadik tavaszunkat, hányadik húsvétunkat festi feketére a világjárvány, s mi is háborút vívunk, az egészségünkért.
Sokat viaskodtál. Te, kinek édesanyja református lelkipásztorok leszármazottja, s magad is ministráltál, lassacskán elfeledted a gyermeki imákat, sokszor hadakoztál istened ellen, majd mikor belefáradtál a harcba, hozzá hajlott árnyékod, betegségedben megtaláltad őt A Sion-hegy alatt.
És mégis meg tudtad látni a szépet. A szép Husvétban már arról írsz, hogy „Krisztus támad és eszmél, / Odukat és kriptákat pattant.” S felteszed a kérdést: „Van-e gyönyörűbb ennél?” A tavaszt az emberek biztatójának tartod, s átérzed: „Minden csoda csodát csinál…”
Mikor állapotod napról napra rosszabbodott, lelked egyre inkább nyiladozott. 41 húsvétot éltél meg.
Memoriter – locsolóknak
Ha jót akarsz, hát résen legyél,
A tojásból kétszer vegyél!
A pusziból egy jár csupán,
Vigyázz, ne vágjalak kupán!
Cserebere
Ej, te szép leányka! Netán felfrissülnél?
Engedj a portádra, biztos megszépülnél!
Kölnim örömére mindig friss maradnál,
mindezért cserébe tojást is adhatnál…
Orv locsoló
Nyuszikámnak lóg a füle,
Jól megleslek én mögüle.
Egy kis vizet öntök majd rád,
Vajon elszakad a cérnád?
Elszelelek azon nyomba’,
Tojás csattan homlokomba…
Tojásröpte
Elpárolgott minden kölni?
Mit kéne most kiötölni?
De hisz van még víz a kútban!
Itt a fény az alagútban!
Gyerünk, vödör, kézre állhatsz,
Piros tojás, messze szállhatsz!
Terelve
Illatos parfümöd árad,
Lelkeden csábítás szárad.
Feledem, mit is akartam,
Nem túl sok vizet zavartam,
Van okom újra kopogni,
Tán meg is foglak locsolni…
(Kutasi Horváth Katalin)