Postára várva
Ólom a létem, óvom a szívem a postafogattól,
Félek a hírtől, frontot járt az a kanca, ki húzza.
S persze a lelkem reszket, a félelem árnya vetül rá.
Hoz levelet ma? Él-e, ki messzire hagyta hazáját,
Harcol, s küzd pacifista fiával a béke jegyében?
Istenem, érez-e férjem, s gyermekem is hazatérhet?
Két kicsi sír a lakásban, lánykám őrzi az öccsét.
Liszt, cukor itt a szatyorban, két jegy az ára a boltban.
Hosszú volt az a sor, de megérte kivárni a végét.
És katonáknak juthat-e étel a fronton még ma?
Szárnyal a puskagolyóknak gyilkos, démoni átka.
Hogy menekülhet a bajból az, ki a béke barátja?
Hősi halottként? Lóhere révén? Fortuna védi?
Szerződő felek által? Békekötés, csoda folytán?
Addig is él a reményem: összeülünk öten újra
Még a családi ebédnél, s olvasok én szemetekből…
(Kutasi Horváth Katalin)
(A fenti írás megjelent a Kortárs Magyar Irodalom Kiadó
CSALÁD – háborúban és békében c. kiadványában,
ami letölthető erről a címről: http://poeta.hu/ingyen/CSHB_F_2022.pdf)