Szirénaszó
Vérontásban biz’ nem iramlik a hír túl könnyen,
Nem tudjuk, mi lehet szeretett rokonunkkal, a harcok
Mennyire kímélték meg házukat, életüket…
Kettétört-e vagy áll az a szilvafa kint a határban?
Füstöl a szénakazal a mezőkön, s perzsel a tarló?
Elszigetelt lehet élte a rettentő, idegőrlő,
Félelmet honosító harcban a béke fiának.
Rettenet árad minden anyának a szíve zugában,
Félti családját, férje, s gyermeke lelkivilágát,
Próbál gondoskodni, meg lelket önteni másba,
Önmaga árnyékába, s a végét várja a nyűgnek.
Óvópincék szűk fedezékén csendesen éli
Bombázások döbbenetét, s pusztító gépek
Borzasztó közeledtét hallja, de bízik a jóban.
Hogyha a férje, s hadköteles fia harcol a fronton,
Aggódhat, mialatt repeszek meg a puskagolyók
Röpködnek körülöttük a harcterek árnyain egyre.
Szívét félelem átka szorítja csak össze a mában,
S aggodalommal nézi ma, mit hoz a holnap e létbe,
És ha reménye szerint túlélik a harcokat ők is,
Tán maga, s kisfia is megússza a légicsapást,
S járvány sem pusztítja el őket, sem az erőszak,
Majd nem sündörög féktelen aggály, s bombák hangja
Sem rémiszti az alvót, s nappala sem lesz tömlöc…
Légiriasztás sem nyomorítja a lelke nyugalmát,
Sem repülők zaja nem veri fel komor álmát…
Ám eme vágya nem ölthet testet a mában még,
Fegyvergyárakat lát el a harc, és semmi se drága,
Érdek, s pénz van a háttérben, s a kisember az ára!
Mert aki próbál emberi módon élni korában,
Persze, hogy ő sem akarná, hogy pusztuljon a földje,
S azt sem, hogy romok szüntelen útján érjen a boltba,
Mert kenyeret nem ízlelhet túl sokszor az ajka.
Jól becsapatja a gyomrát ízetlen kásákkal,
Hogyha netán hozzájut bármi falatnak, boldog,
Válogatásról szó sincs, koplal a tört üvegek közt.
Búsul a híreket hallva a rettenet fájó ormán,
Kérdezi, hogy mászhatna ki így a szorultságából…
Hogy lehet így hát gyermeke nyugton a mellén, mondd,
Hisz teje rég elapadt már, s éhesen őrzi az álmát,
Hogyha a ded belefáradt végtelen sírásába.
Megszületett a pokolba az isten képmására,
S máris az angyalok üdvét élje a mennyei síkon?
Anyja a könnyeit ontja kamasz fia sírján, harcba
Vitték könyvei mellől rántva ki iskolapadból!
Még van a végét járó kisded mellett három
Angyali gyermek a pince porában, játszanak egyre,
S békét álmodnának utána, de szól a sziréna!
(Kutasi Horváth Katalin)
(A fenti írás megjelent a Kortárs Magyar Irodalom Kiadó
CSALÁD – háborúban és békében c. kiadványában,
ami letölthető erről a címről: http://poeta.hu/ingyen/CSHB_F_2022.pdf)