Szorongások
1.
Vastag por az állványokon,
Felfordult galambtetem.
Túlvagyok már az álmokon,
Keresztem felvehetem.
Óhatatlanul elbukom,
Mégis felkelek újra,
Bár egyértelműen tudom:
Számíthatok még súlyra.
Vas mered lábadból felém,
Nehéz és merev a lét.
Új akadály gördül elém,
Furdaló lelkem a tét!
2.
Lábszárad izzik,
Forrong a fájás.
Dideregsz némán,
A megbocsájtás
Riadalommal
Tekint szemedből,
S nyugszol a gonddal:
Verd ki fejedből!
3.
Kísért a kép: tántorodsz hátra,
Sietek feléd, s nyújtom karom.
Félelem űz, megtartanálak,
Esésed fájó, nem akarom!
Lábad merev, lehúz a súlyod.
Csillagunk pislog. Földre kerülsz.
Zokogok már, hiába húzod,
Fájdalmad megtör, nem menekülsz.
Lepereg minden, szívem szorul.
Torzít a kín. Van feloldozás?
Tomporod üvölt, elkomorul.
Csontodra mi vár? A foldozás.
4.
Feltárulkozva a fájdalomnak,
Könnyekbe fűzve az alázatot
Tisztába hogy tehetjük a Sorsot?
Hogy is kaphatnánk magyarázatot?!
(Kutasi Horváth Katalin)