Ady Endre szemével
(Az Új vizeken járok “dallamára”)
Vigyázz, hajóm, hisz epigonok várnak,
Bátran másolnak, a nyomodban járnak!
Készülj, hajóm,
Vigyázz, hajóm, hisz epigonok várnak!
Szólani, szólani, szólani egyre:
Ne számíthassanak semmilyen kegyre…
Készülj, hajóm,
Szólani, szólani, szólani egyre!
Silány utánzatok folynak elébed,
Naiv tisztességed végre felébred,
Készülj, hajóm,
Silány utánzatok folynak elébed!
Kellenek még az érintetlen álmok,
Saját vágyaim nyílt tengerén járok,
Készülj, hajóm,
Kellenek még az érintetlen álmok!
Én nem lavírozok like-ok tengerén,
És nem is élek a mások kenyerén,
Készülj, hajóm,
Én nem lavírozok like-ok tengerén!
Mocsarak poétája
Válasz a Hortobágy poétájának
Napkelték s borús őszi ködök
tán százszor is megbabonáztak,
s bár hátráltathattak csúf rögök,
rám vadrózsák szirmokat ráztak…
Üzenetek odaátra
Ady Endrének
Nem menekülhetsz, mondja az átok, vállalnod kell,
Hogyha magasságokba visz őrült génköteléked,
S pályád grádicsa szólít, sírhatsz gőgödet űzve,
S rút bűnt hirdet a benned is izzó féktelen méreg.
Arany Jánosnak
Zord akadémia őrzi a sóhajod, tölgyek is súgják,
Oltókésedet átveszem, önként add a kezembe,
Folytatom azt, mit a kertész abban a kertben végzett,
Hol csalogányod a szomszéd fáján fújta a trillát.
Babits Mihálynak
Ó, komor arcú, bús Jónás ivadéka a cetben!
Gégédből kitelik még bús panaszod netovábbja,
Bűvös kör keserítheti szellemi pályád ívét,
Szökhet a vágyad, nyílhegyed átüti csontos burkod.
Csokonai Vitéz Mihálynak
Visszhang nem jön az érzéketlenek ajka felől még,
Ám hegyeimnek a sóhaja megbabonázza a lelkem.
Debrecen ível a múltból, gúnykacajod oboája.
Szép tulipán cicomázza a kertem, írja jelennek.
Dsida Jenőnek
Hogyha magány figyel ott a sarokban, rám települhet,
Sárba zuhanhat a nap, csupa kétely az út a nyomodban.
Árnyékok feleselnek, az ajtóm csöndje csikordul,
Törpefenyők jaja hallik a ködben, bánatod őrzi.
Illyés Gyulának
Hogy szaporodnak a költők, bár a barázda hamis tán!
Olvas a Facebook? Posztodat érti-e puszták népe?
Flóra riadtan nézi, mit írnak róla a pletykák,
Sarjúrendeket élesztesz fel, Csillagot érlelsz.
József Attilának
Ifjúságom zöld vadonában szívesen űzném
Egykori vágyaim újra merészen – zörren a gally már,
Tél cudarítja ma puszta vadonban a szívem lassan,
Nincs menedékem, vége a sínnek, félre is siklom…
Juhász Gyulának
Csöndedet érzem a billentyűimen, barna a pók is,
Itt szövi bánata hálójának a rút szövedékét.
Félre ne csússzon a nyakkendőd boga – benne van Anna,
Társa vagy így a hajóknak szőke Tiszán lecsorogva.
Karinthy Frigyesnek
Swift kanyarítja világod, hány parodista barátod?
Bár koponyád elutaztat, körbevisz intrikus éjen.
Vijjog a saskeselyű, tovaszáll a reménység tőlem,
Távoli táj feketéllik, csalfán billen a mérleg.
Kányádi Sándornak
Hogyha a múltba hajolnék, át is ölelne talán még…
Fák hegye… itt belenéz a szemembe a bánatod újra.
Nem gyújt csillagot óvó két kezed, oltja hiányod.
Kis patak árván némul a végtelen őszi hidegben.
Katona Józsefnek
Bánkod örök példája a tiszta, igaz becsületnek,
Féktelen őrület átka taszítja királynéjához,
Ő a teremtés vesztese, bünteti sorsa, hogy élhet,
Épp a halála lehetne kegyelme Tiborc panaszára.
Kosztolányi Dezsőnek
Én is félem a létem, játék leplezi kínom.
Látod: könnyeden állom a próbát fájdalom árán.
Túl irodalmi a nyelved, mit szólnál ma, ha látnád,
Bátran hogy plagizálják műved, s díjakat ér ez…
Kölcsey Ferencnek
Alkotok és gyarapítok: múltamat élem a mában,
Emléket szaporítok, Zrínyidet újrateremtem.
Csattan epigrammádnak az ostora, intelem éled,
És a hiúság gúnykacajában himnuszod ágál.
Ladányi Mihálynak
Csillagaidnak nem kutyaláncon lenne helyük már,
Élhetnél te ma oly gyönyörűen a múlton okulva,
Éjszaka árnya s a hurka a torkod nem fenyegetné…
Ámde az álmom józan, s ébred a fény tudatomban.
Madách Imrének
Képzeletünknek nem szab gátat a korlátoltság,
Messzi időknek a történése se őrzi a titkot:
Szép anyaösztön mentheti fajtánk csúf gonosz ellen,
S lantodon így a virágok nyílnak a boldogulásra…
Móricz Zsigmondnak
Drámaiságod irigylem, úgy mutatod meg a sorsot,
Észre se vesszük a vádat azonnal, várod a választ:
Hol van az ország lelke, ha megtörténhet a szégyen,
És a szegény tálkája megint üres – észre se vesszük!
Németh Lászlónak
Hány iszony erjed a mában Nellik lába nyomában?
Tisztul az ember erénye, ha bűne növeszti a kínját?
Emberi színjátékokat olvaszt egybe a gyászod,
Így alakod majd villámfénynél ránk vetül újra.
Örkény Istvánnak
Abszurd már ez a lét, de te láttad, régen is így volt.
Kínunkban nevetünk tán, vagy csak a félelem torzít?
Margóvágód csattan az önbecsülésünk ívén.
Így melyikünk lesz nálad az öngyilkos tulipán?
Petőfi Sándornak
Tiszta daloknak apostola, nyiss tért, vágtat a vágyam!
Nem fenyegethet a bőség, én kosarát kerülöm még.
Azt dalolom csak, mit magam érzek, mégpedig addig,
Míg eliramlik az élet, és a virágon a harmat…
Radnóti Miklósnak
Más a világunk, mégis pont ugyanazt kell látnunk…
Hexameterben szólal a lelkünk, kínokat éget
Az – mi feszélyez – a lapra, de így a barakkunk tágul,
S képzeletünkben messzire száll az a bombázóraj!
Reviczky Gyulának
Életed álmát könnyed mossa, s az édened oszlik,
Túlélt bánatok élén zengő sóhajok úsznak.
Csillagok intenek erre: az elhunyt távoli lelkek,
S részvét csöndes harmata száll ránk, így üzen áldást.
Szabó Lőrincnek
Én is hallom a tücsköt, könnyen idézi a múltat.
Lóci is átfut a réten, Miskolc ontja a titkod.
Erzsi vagy inkább Klári, ki szólít, kit hoz a szellő?
Mozdony ontja a füstjét, gyermeki vágyad a fűtő.
Tóth Árpádnak
Isten megtört csellójának a vádja gyötörhet,
Inkább hallgat a múzsád. Bánatod újra megérint,
Így ha faricskálsz újabb verseden, órád nem lesz
Meddő, s jó éjt sem mond ingád képzeletedben.
Vajda Jánosnak
Mont Blanc csúcsain olvad a jég már, látom a múltat,
Vágtat a ló és elviszi szép, üde gyermekséged.
Nádas tó közepében édeni sajka a bölcsőd,
Látszat a léted, s összesimulhat a tér az idővel.
Vörösmarty Mihálynak
Szózatod alszik a bölcső mélyén. Ébred-e egykor?
Van, ki mereng még mélán gondolatodnak az árnyán.
Könyvtár sem menedéke a bölcsességnek, lásd csak!
Holdfátyolban merre merülhet szép szemed így el?
(Kutasi Horváth Katalin)