Csodára várakozol
Csodára várakozol, mikor a
tavaszi virágokon ébred a táj.
Kék selymen gurul az álmos szellő,
ferences szerzetes lebegő csuhája
ujjongó meleg derűvel ragyog, mint a nap.
Minden könnycsepp a szemedből hull, mint
a lágy eső, pacsirta dalol a mély csendben.
Csukott szempillád mögött ébredezik a világ,
kecses lábad alatt pitypang él, aranykupolával szép kastély
bukkan fel, csermelyhangú kispatak csörgedez.
Istent várod, napfény vándorol gyönyörű válladon.
Nincs botrány, nincs merénylő, nincs mohóság,
benned mosolyog a büszkeség, szelíd lények átölelnek.
Arannyal szőtt paláston szétszóródnak vágyaid.
Amióta megláttalak, én is belépnék szíved kapuján.
Elmúlt percekben feloszlik a borongós ég,
Fehér felhőkön üldögél a kicsiny fénysugár.
Boldogság, szeretet és remény nyújt kezet, mindig veled
leszek.
Drága anyám
Érintés nélkül távolból szeretlek téged,
mert elcsitult az élet vihara,
s a múlt színes képei
rózsaszálként lebegtek előttem,
mikor kék ibolyák szerényen megbújtak szívedben.
Aranybetűs emlékkönyvem lapjai megemlítik nevedet,
már szívedben magasba repült a szeretet.
Tündéri lényed átsuhant a tisztavizű folyón,
és fehér felhők vonultak a kék ég szőnyegén.
Nyári rózsák
Apró neszét hallod a nyárnak,
amint lebegteti ezerféle virágjait.
A szelíd szellő behajtja a kertkapuját,
a nap magasan jár, mint fényes glória ragyog,
s elbűvöli a déli harangszó hangját.
Csábító rózsa illatozik, hozzá libben a fény,
rózsatövis ága hajladozik, a széllel vitatkozik.
Aranyszívet rajzol a Nap apró tenyeredbe.
A szél hangja halkan muzsikál,
lassan belesimul a nyári csendbe.
A piros rózsák illata vonz, elvarázsol,
megérinti szívedet, mikor előtted virít a szép virág.
Ezernyi gondolatod árnyékot vet a fűzfa alá, ahol
játszadozik a fény, szeretetet permetez lelkedbe.
Így vigaszt lelsz könnyeid elől, mert itt vagyok veled.
A múlt romos díszlet
Ásító öreg fák ölelkeznek, kék virágok nyílnak,
csillageső apró gyöngyei suhannak a templom előtt.
Hajnali égbolton sétál el az ezüstös hold,
csengő madárdal ébreszt fel ünnepeken.
Tisztító fénybe aranyláncon libegnek az angyalok,
szűzi lelkünk zöld falombok alatt jár.
Ámulatot és szeretetet, rózsafüzért ad nekem.
Boldogság és remény nyújt kezet felém,
Szűz Mária ölelő karja elringat már.
Gyertyafények lobognak fényessé,
a húsvéti ünnepeken orgona zenéje
lebeg a rózsaszirmok szőnyegén.
A tavaszi szél a végtelenbe virágokat sodor el,
karomban a múlt csendje pihen meg.
Kék színben úszik a remény
Életkedv nélkül nem tudok élni,
alkony csendje soha nem felel.
Hajnali napsugár megérinti ajkamat,
reményt ad üde és szép reggelen.
Friss harmat csillog a csodaszép ligetben,
zöldellő pázsiton simogat a tündéri szellő.
Szívem lüktet, mosolyt varázsol arcomra,
mikor a színes pillangó repül át a kék folyón,
aranypart lebeg a végtelen határon.
Nézz rám, te gyönyörű angyal, aki
letekintesz a fényes mennyországból!
Simítsd ki a selymes takaróm,
hogy felfedezzem a béke és szeretet hangjait!
Örömkönnyek
Csillogó gyöngyszemek gyötrődő arcodon
Mint örömkönnyek peregnek fénylő napon.
Mosolygó szemed égő gyertyák tükrében
büszkén ringatózik a gyengülő szélben.
Csendesen
Időtlen idők óta örvénylik a csend,
átöleli az éjt, kékes színbe öltözteti a hajnalt.
Reggelre ezüst szívet rajzol az értelemnek,
és a Balaton vizét csillogtatja szemedben.
Büszkeséged eltűnődve fordul felém,
halkan muzsikál a szellő, hozzád ér, libben a fény.
Ezernyi gondolat repül, rózsa ága hajlik a széllel,
a Nap aranysugara megtalál és csendesen pihen válladon.
Illatos gyöngyvirág bújik elő a rügyező fa tövében,
fehér szőnyegén tavaszt dúdol a keleti szél.
Svéd tenger
Hajnalfény tükrében csillog a svédországi tenger,
kékes vize áttetsző és selymes.
Heves szél repíti a habos hullámokat,
mely ellepi az aranyba mártott homokot.
Hatalmas sziklákon morajlik a tenger vize.
Fehér sirályok repülnek és
belemerülnek a hűsítő habok ölébe.
Halászfaluk szépsége és
gyenge szellő kíséri esti sétámat a part mentén.
Lemenő nap narancsszíne lebeg a vízen,
bíborszínt fest az est alkonyán és
lehunyja tüzes szemét a tenger horizontján.
A Hold fénye ezüst hidat épít a sötétkék vízen,
csillagok milliói beragyogják a mesés eget.
Bódító tünemény
Rózsák illata bódító tünemény,
benne virít a csodálatos remény.
Csend húrját pengeti a szél,
mely egyre hangosabban zenél,
eső csendben szemerkél.
A friss zápor gyöngyözve hullik a földre.
Egy pillanatra körbenézek,
lelkem feltekint a sötét égre…
Porszemeket kerget előttem az esős szél,
mint a felbolydult világ torz tükrében.
Hallgatásom nehéz terheket cipel, de
rám hunyorog a nevető telihold.
Elűzi a felhőket.
Hajnal dereng, aranyfényben lépeget.
(Lám Etelka)