Irma – 2021

Irma 

Sötét volt. Egy lélek sem volt már az utcán, csak a folyó törte meg az esti csöndet. Ilyenkor indult sétálni Irma néne, ahogy a falubeliek ismerték.
 Lánykorában gyönyörűséges lány volt, a szomszéd falvakból is hozzá jártak a legények udvarolni. Bár a házasságot a születése napján az édesapja “megköttette” a komájával, akinek a fia akkor már tízesztendős volt.
 Irmának tetszett, hogy a sok daliás legény sürgött-forgott a szoknyája körül, de tudta, hogy amit az apja megígért neki, teljesíteni kell. Nem igazán volt kedvére a jövendőbeli férje. Egy ápolatlan nagy gyereknek tartotta, aki a szülei mellől még nem tett egy önálló lépést sem.
 – Anyám, hogy nézzek fel egy férfira, aki még megszólítani sem mert eddig ? 
 – Édes lányom, majd minden jön magától. Te csak légy jó feleség és jó anya! Tudd, egy házasságot mindig egy nő tart össze. Bármilyen erős is legyen egy férfi, szüksége van a felesége támogatására és meleg ölelésére.
 Irma belenyugodott. Lelkiismeret-furdalással, de hozzáment Áronhoz, ahogy a szülők eltervezték. A szokásos hétköznapi életet élték. Mondhatni semmi különleges nem történt az életükben. Rögtön született két fiúgyermekük,akiket nemcsak az apjuk, de a nagyszülők is csodálattal imádtak. Irma is szerette a fiait. Bár esténként elkalandozott a gondolata, hogy milyen jó lenne azért, ha lehetne egy kislánya, de aztán rögtön kiverte a fejéből a gondolatot, amint eszébe jutott, hogy a meg nem született lányának is a férje rendezné a házasságot, ahogyan neki az apja. Tisztelte az apját, de az évek ahogy múltak, úgy a szeretet legutolsó lángjai is kezdtek kialudni. Nem haragudott, csak nem értette őt. Ameddig nem volt édesanya, addig úgy érezte, kötelessége eleget tenni az apjának, hiszen nem hagyhatja cserben a család hírnevét. Aztán, ahogy az első fia megszületett és a kezébe adták, hirtelen egy olyan érzés járta át, ami eddig még sosem. Végre értelmét nyerte az eddigi szeretettől hiányos élete. Szerette ő a férjét, jó ember volt, aki mindent megadott neki, de nem szerelemmel. Inkább, mint egy barátot. A szívében az a szoba, ami a szerelemre volt elkészítve, zárva maradt. 
 Aztán, ahogy megszületett a második fia, már értette. Az apja sosem szerette. Voltak célzások ugyan, és most már értette, hogy mit jelent az, amikor kiskorában az apja üvöltözött az anyjának, hogy mit mond a falu és a család, ha neki nem lesz örököse? 
 Ahogy nőttek a gyerekek, egyre inkább tudta, hogy nem számít, mit fognak tanulni, nem számít, kit fognak szeretni, az egyedüli, ami neki mindig fontos lesz, hogy boldogok legyenek.
 Ezért, amikor megszületett a kislány, akit a komák az elsőszülött fiának szántak, azt mondta a férjének, hogyha megköti a házassági szerződést, ő fogja magát és öngyilkos lesz.
 A férje azt hitte, megbolondult, de végül engedett a zsarolásnak, mert szerette az asszonyt.
 A második gyereknél már a kérdés sem jutott eszébe a férjének. 
 Ekkor megnyugodott Irma, hogy a fiai boldogok lehetnek és szerelmesek, ami neki nem jutott.
 Tisztességesen éltek. A fiai megnősültek. Bár Irma édesapja nem nyugodott bele ezekbe a házasságokba, badarságnak tartotta, hogyha valaki szerelemből házasodott, nem is beszélt a lányával többet. “Szégyent hoztál az egész családra” – ezek voltak az utolsó szavai a halálos ágyán. Nem tudta megemészteni a lánya döntéseit, és egy évre rá, hogy a nagyobbik unokája megnősült, meghalt. Irmának fájt a szíve, de tudta, hogy jól döntött.
 Mikor a legkisebb gyerek is kirepült, a férjét ágynak döntötte a betegség, de ő hűségesen ápolta a halála napjáig.
 Azóta egyedül él. Minden este sétál a sötétben a folyóparton, és megköszöni a Jóistennek, hogy boldogok a gyermekei.
  Néha-néha elhullajt egy könnycseppet egy olyan szerelemért, ami sosem volt, és már sohasem lesz. 

(László Orsii)