Mama
Most már csak egy régi
fényképről nézel vissza rám,
s néha elhiszem, hogy
te is látsz engem, talán
hiú ábránd, hogy a jövőben
újra láthatom az arcod,
de nem tudom elfeledni
szelíden hívogató hangod,
úgy mennék már végre
hozzád az örökkévalóságba,
hogy újra gyerek legyek,
ki melléd leül az ágyra,
mindhiába, mert nem engeded,
pedig harcolok, ahogy lehet,
hiányzik minden, ami te vagy,
és ami én voltam teveled.
(László Orsii)