Pirkadat
Fekete éjen ezüstben ragyog a hold,
sugara végigsimít buja kalászon.
Éjszakát végigdolgozza sok kis kobold,
fényt vesztett lámpások fáradt vállukon.
Beborítja a tájat hajnali pára,
nagyváros felett hömpölyög a füstgomoly.
Üresen áll már az ősrégi kaszárnya,
őrhelyét hagyva aludni tér a bagoly.
Sötétséget a napsugár buzgón marja,
titkos légyottot már nem óvja szürkület.
Nincs már semmi, ami védőn eltakarja,
sietős lábnyomok törik meg a füvet.
Megcsalhat bárgyún a napszítta félhomály,
remegő ajakkal álmát kútba dobja.
Égbolton keresi szerencsecsillagát,
rozsdás dróttal jövőjét köréje fonja.
Hajnal a kétkedőt biztatón megrázza,
minden megpróbáltatás sötétségbe hull.
Fittyet hány az árulkodó napsugárra,
a remény karjába vágyakozva búj.
(Lénárt Anna)