Prófécia
A mindennapok magukkal ragadnak,
köszönet már ritkán hagyja el a szánk.
Ha a jövő szóba jön, csak nevetünk…
hisszük, az élettől minden jár nekünk.
Vetést aszály sújtja… pusztít a hőség,
mezőn a kalászokban aszott a mag,
föld esőért kiált, sárgul a búza,
nem nevel már lombot a százéves fa.
Isten a semmiből teremt világot,
ember semmivé teszi a világot.
Prófécia mára beteljesedik,
a hét szűk esztendő mával kezdődik.
(Lénárt Anna)