Szakítás
Félelemmel telt meg a szerelmes szívem,
Amikor utoljára beszéltél velem.
Régóta gyötört egy fájdalmas gondolat,
Kétkedve fogadtam a rám mért sorsomat.
Az, hogy bekövetkezik, mindig is tudtam,
S talán a kimondott szótól megnyugodtam.
Gyakran a régi szép időkre gondolok,
Örökké nem tarthatnak a boldog napok.
Régóta tudom már, valami nincs rendben,
Gyónnunk kell a jó Istennek, mind a ketten.
Elcsaltuk a múltat, hazudtuk a jelent,
Lám, az álmodott jövőnk sárral összekent.
Bátornak mutatom magam, bár reszketek,
Úgy érzem, magukkal húznak a szellemek.
Csitul majd idővel a kínzó fájdalom,
Új szabályokat már fel nem vállalhatok.
Zakatol a szívem, félem a holnapot,
Oly kilátástalan a harc, mit folytatok!
Magam maradtam ebben a küzdelemben,
Találgatni, hogy ki nyerhet… értelmetlen…
Őszül már halántékom, fogynak a szavak,
Lassan emelkednek körülöttem a falak.
Elengedlek… menned kell… váljunk el csöndben,
De… élek, még nem sírtam el minden könnyem.
Haiku
éjjel álmomban
galamb szállt a vállamra –
együtt repültünk
(Lénárt Anna)