A Magánkozmosz 2023 c. antológiában megjelent írások – 2023

Mese a végtelen szeretetről

Emlékképet festenek az álmok,
Én még mindig reád vágyom.
Kergettem pillangót, tarkát és fényeset,
Az emlékeimet nem feledhetem.
Csak mint egy cserfes kisleány, emlékezem.
Hittem a jóban, a szépben,
A mesék végtelen szeretetében,
Véltem: minden szép és halovány,
Amikor összeborul a múlt és valóság.
Ott nem volt semmi más,
Csak egy örök álmodás,
Ha viszont láthatnám
Édesanyám… két kezem kitárnám.
Mostan én mesélek,
Hiszen ez a valóság.
Unokáim szemében látom,
Mit adhat még ezen világ.
Ezernyi mese és ábránd,
Kincset érő talizmán,
Két emlék között van a mennyország.
Minden nap olyan, mint a másik…
De van, aki örökké fázik,
padon fekszik, élete ezen megjelenik…
Mitévő legyek? Hiszen szerettem!
Lába összecsuklik csendesen.
Nem veszi észre senki sem…
csak egy túlvilági üzenet.
Nevezzük a kisleányt Máriának,
ki a képzeletében megjelent:
“Emelj fel engemet!”
Ezen padhoz sok emlék ragadott.
Ne ily’ halált hozz!
Fáztam már eleget.
Szívem szeretettel tele.
Mikor az óra kondult,
egy kisleány megjelent.
“Anya, nézd, a bácsi didereg!
Takaró kellene.”
Anya betakarta csendesen,
én mesélni kezdtem:
Egyszer volt, hol nem volt…
Akkor a kisleány templomba ment…
imára borult,
hiszen az utca népe volt mindene.
Egy könnycsepp orcáján megpihent.

Szerelmi tanka

Álmom visszatér,
megannyi versem áld még,
bánatban remény,
kitárulkozva fényév
ölelésében félt még.

Szerelem-tanka

Szerelem tüze
még mindig éltet, hiszen
egy fény vagy nékem,
csókod még most is édes,
álmom visszatér, érted.

Lélek-haiku

Álmomban látom,
vigyél tovább most, versem,
lelkem kitárom.

(Lukácsné Alföldi Ildikó)