Híd és határ
Sérti a határt, de az mivel és kivel határos?
Elhallgattatták, sokat altatták. Tőlük lett álmos.
Kint, bennem is sötét űr: teljes a létfogyatkozás.
Csak teste tört meg, felfelé néz, miközben gödröt ás.
Csontig zaj zúg, mást is megsüketít az ócska lárma.
A Rend fényt villant bűvkörében; nem néz, és nem lát ma,
ki ember maradna, és inkább fél, hajtja a kényszer.
Elválaszt minket a híd, de talán összeköt egyszer.
Ő, a lázadó, és én, aki beálltam a sorba,
lelkileg levetkőzve lettünk vagy disznó, vagy korpa.
(Nagy Antal Róbert)