Bíborban II.
megáll a reggel, titokzatos kincsekre
vár bennünk az ébredés, vajon mit
tartogat ma nekünk, hisz egy mesteri festői
kéz rajzolja az égre vásznait
a szépség ismeretlen arca ez, most a
csöndben szökött felhőket kerget a reggel,
rád néz egy álom, szemedben egy kiáltás,
egy ébredés, kezed kezem után kutat
bíborban hagyod az álmot, hogy örökké
legyen, a tenger is nyugodt, ma sirályait
sem temeti, s ebben a tanútlan csendben
csak a reggel halk zenéje szól, halkan,
mint hullámok a fáradt köveknek ütődve
(Nagy János (Jega))