Láttalak téged…
csak szürkeség, az is vakon áll
hitre vágyva, látlak téged, soha
nem látott arcodat, látom az esőben
síró alkonyokat, látlak az őszi napfény
dróthálójára feszítve, ahogy egy kihűlő
bánat hullik Anyám kezére
egy feddő szót se szólj, elnézel most
messzire, s lelkem ködén át leszállok
hozzád, hogy még egyszer megöleljelek,
a csillagoknak rebegem, látlak téged,
s viszlek magamban, titokban tovább
szeretni
különös fény gyúl a gyermek arcán,
bokros homályban bámulnak a fák,
fénytelen, különös dallamok, amiket
szerettél, s te halk fényben játszol,
mert én tegnap újra láttalak téged
(Nagy János (Jega))