Szerelemmel nézlek
nem jöhettem puszta kézzel, csak havas
álmaimmal, titkokkal, pázsitokkal,
virágokkal, hogy ébresszelek, de csak
nézlek, ahogy még álmodsz, ahogy
szunnyad benned a békés végtelen,
s párnáinkon még csókjaink nyoma
a reggel egyre mélyebbre kékül, ahogy
a messzeségből visszatér, rám néz, hogy
ideadja arcod fényét, mindazt nekem,
ami vagy
nézlek, ahogy a száguldó éveket, amik
betöltik a szobát, mint a hűs tengeri
hajnalban lebegő sirályokat, ébred a
reggel, lassan nyitod szemed, és halkan
megfeszül ez a néma pillanat
s keresni fogsz, mikor én már nem
leszek sehol, csak elszálló harangszó
a szélben
(Nagy János (Jega))