Vallomás II. (P.nek)
fagyott vallomás, egy túlélő
hang, s meg sem hallja egy
hang a síró éjszakában, csak
hullámok, csak egy egyedüli
vihar, ami rászorul az őszi
ablak homály nélküli magányra
s én szabad kék időkben, a szem
és a szavak mögött keresnélek,
vers-lelkeid keresném, álmodón
e magányos ház falai között
hagyj, ne bánts, ne keress, te
maradsz egyedül, én erdőszéli
lombok között kutatok utánad,
ahogy nézem e feszülő hegyeket,
amíg elnyel a magasság
majd jő a hajnal, csak ülök magamban,
és vagyok a neved, egy álom,
egy elhagyott patak, rongy-ruhám
lehull, mert most egészen meztelen
vagyok
(Nagy János (Jega))