A kakukk karácsonya
A kakukkot Évának hívták. Fiatalon szép volt és izgalmas. Minden madár érte rajongott, és ezt ő ki is használta. Potyogtatta a fiókáit. Először Nyíregyházán hagyott egyet, aztán Amerikában is elpottyantott egy lányt, végül megállapodott Budapesten. Ott megismert egy nagymadarat, és úgy döntött, őt már megtartja. Persze tőle is lett egy kis kakukkfióka, egy kislány, de őt már meg akarta tartani.
Telt-múlt az idő, és a kakukk nem bírt a vérével. Hiába volt a nagymadár mellett jó élete, hiába szedte össze a fiókáit, hiába szerzett ezzel egy tágas fészket. Ez nem az ő világa volt. A nagymadár mellett dolgoznia kellett, és azt ő nem szerette. Ugyan a nagymadár szépen nevelgette a fiókákat, de ez kevés volt a kakukknak. Ő élni akart, repülni, szállni ágról ágra.
Aztán elzavarta a nagymadarat egy kis fiatal kakukk miatt, akinek sok pénze volt, és úgy látta, vele lehet repülni. A nagymadár szomorú volt a fiókák miatt, különösen a saját fiókája miatt. Elrepült szegény, de harcolt a fiókájáért. Aztán egyszer a kakukk megunta a fiókanevelést, fárasztó volt, a fészek már úgyis megvolt, így ismét elpotyogtatta őket, és repdesett tovább. A fiókák pedig felnőttek. Egyikük inkább egy szarkára hajazott, másikuk visszarepült Amerikába, a legkisebb pedig a nagymadárral maradt.
A kakukk a fiatal kiskakukk pénzét felélte, így azt is eldobta. Mivel azonban már nem volt fiatal, vonzó és izgalmas, egyedül maradt. Dolgozni a múltja miatt nem tudott, így inkább ő is szarkának állt. De ügyetlen volt benne.
Majd eljött a karácsony! A kakukk lázasan készült, sütött-főzött, fát díszített, de a fiókák nem voltak sehol. A kakukk sírva fakadt karácsony éjjelén, és ez így ment 10 karácsonyon keresztül. A fiókák élték az életüket, és nem törődtek a kakukkal, ahogy korábban ő sem törődött velük.
Egy ilyen karácsony éjjel a kakukk nekieredt az erdőnek, hogy ő bizony most már elbujdokol. Így jutott el egy erdei házba, ahol egy órásmester lakott, ő is egyedül. A kakukk bekérte magát éjszakára, mert odakint igencsak támadott a tél, zimankóval összefogva.
Az órásmester még örült is a társaságnak, így legalább ő sem lesz egyedül. De több szobája és ágya nem lévén csak egy fenyőfából faragott régi ingaóra belsejét tudta a kakukknak felajánlani szállás gyanánt. A kakukk boldogan elfogadta a meleg, fenyőillatú szállást, ami boldog karácsonyok illatát idézte fel számára. Minden órában hangot is adott a boldogságának, annyira jól érezte magát. Megtalálta ezen a karácsonyon a helyét a világban.
Így hát az órásmester megtartotta őt, és minden karácsonyt egymás társaságában töltötték, boldogan, a kakukk pedig óránként jelezte az időt az órásmesternek hálából.
Ha kakukkos órát hallotok, jusson eszetekbe ez a kis mese, ami egy kakukk karácsonyát tette széppé!
(Ordas Andrea)