Örök anyai szív
Színarany fényben ragyog a múlt,
fáradtság, kialvatlanság,
törött cserepek,
ágyon szétkent virágföld,
hisztik, civakodás, aggódás,
dacos ellenállás tüskéje
mind homályba borult.
A fák menthetetlenül megnőttek,
barna, sárga leveleik újra hullnak,
festék alatt fehérlik hajam,
mosolygó szarkalábak
intenek a tükörben.
Lehunyom szemem,
kisfiaim kacaja cseng fülemben,
sárgarigók dalát idézik,
mind magasra emelem,
hirtelen kinyitom szemem,
kegyetlen villanás a tükörben,
elmúlt az aranykor,
akkor annyi mindent
megoldani segíthettem,
most csak remélhetem,
nem volt hiába minden.
(Petres Katalin)