Első hiányos karácsony (2020)
Október 19-én 9 hónapja…
Kilenc hónapos gyász még fájóbb…
Kilenc áldott hónap végén megláttam
a harmadik angyalom.
Kilenc hónapja sírt ápolok.
Kilenc hónapja láttam
halott arcát…
Kilenc hónapja napról napra
gyakorlom a lehetetlent –
az elfogadást.
Közeleg az első karácsony…
öt helyett négy teríték…
Karácsonyra egy angyalt vittem
harminc éve haza a kórházból…
Közeleg az első hiányos karácsony.
Szívemben angyal hangján
szólít fájdalmas hiányod.
Budapest, 2010. december
Boltok, kirakatok, fények,
Elhűlve vacogó élet.
Tétova gondok remélnek
Hideg napok helyett végre
Lobogó szent gyertyafényben
Enyhítő ünnepi éjet.
Hókontúr rajzolta város –
Eléd ragyog lélekfényben
Mária arca s a jászol…
Fohász (2008)
Jámborodjék egyre lelkünk
És hófehéredjék álmunk
Zord telünk dermedtségére
Úgy csillan Betlehem fénye
Szívünk parázsló reménye
Karácsony üdve feléled
Rácsodálkozván a lélek
Isten fiát kérve, kérve
Szeretet igaz igéje
Zendüljék fel immár bennünk
Teremtődjék béke köztünk
Úgy nézzünk egymás szemébe
Szálljon áldás hazánk egére!
Karácsony (2012)
Örök fényesség, Karácsony,
Ragyogj újra fel lelkünkben!
Öldöklés, harag, gyűlölet
Mételye végre pusztuljon!
Háborgó hétköznapokra
Írt, vigaszt, balzsamot hozzon
Remény rendületlen fia!
Karácsonyi ima (2011)
Jelen gondjaink sűrű fátyolán
Átszűrődő csillagfénynyaláb
Szívünk, lelkünk szürke hályogát
Zúzza porrá e szent éjszakán,
Oldódjon minden gaz gyűlölet
Lábad előtt, Áldott, Szent Gyermek…
Karácsonyfa
A
fény
beragyogja
örökzöld ágait,
a
díszek
végeláthatatlan
változatos, színes formái
a körülötte ámuldozók örömére
évente megújulva folyton-folyvást hirdetik
azt,
ami örökké
a legfontosabb ajándék
a kezdetektől fogva, amitől távol
marad teljesen a pénz, az irigység, kapzsiság világa:
szeretet,
szeretet,
szeretet,
szeretet.
Jelképek
Karácsony, kalács,
Betlehem az asztalon
szeretet-varázs
Szeretni jöttem…
– hirdette Isten fia
a kereszten is.
Karácsony (2009)
Csituljon el a sürgés-forgás,
Szédült, túlbódult rohangálás!
Engedjen lelked – szól a harang –
Nem hiába foszlik a harag…
Dermedt csodánk most újra éled.
Est csillagfénye sose téved.
Szívünkben örök igéd égjen,
Édes reménnyel töltsön el minket…
Jézus, bocsásd meg vétkeinket!
Tizenhárom sor karácsonyra (2013)
Törtető hétköznapjaink
Imbolygó hűs hajnalaink
Szütyörgő szürke napjaink
Zötykölődő vonatain
Titkon bennünk őrzött remény
Advent koszorúin a fény
Sebbel-lobbal serénykedve
Zizegő papír keretben
Estéről éjre töprengve
Növekedik bennünk a tét
Tömörül lényeggé a lét
Éjfelet ütő szent órán
Jézus mosolygó oltárán
Mindenek álma mély…
(Tizenöt sor 2015 decemberében)
Milyen mély körülöttünk a sötétség!
Ilyen gyéren rég pislákolt a fény!
Nehéz, ólomlábakon múló nappalok,
Didergő, tétova gond gyűrte arcokon
Erőtlenül törne át konok árnyakon,
Nem talál utat a mosoly és remény.
Eltűnőben a vigaszt nyújtó érintés…
Kér a kéregető, esdeklőn csak kér….
Ágyát veti dobozokból a koldus.
Lőrétől fűtve lassan elbódul,
Mormolja álmában gondját, baját,
Azt reméli, majd vigaszra talál.
Megváltó szeretet születendő fénye
Éltető karácsony igaz értelmével
Lyukas lelkünket foltozza be végre!
Nincs fönt más…
Nemes hangon sírt fel a Remény:
Isten fia érkezett közénk.
Nem fényes, pompás kísérettel.
Családja meghitt, szent körében
Fogadta szegény pásztorokat.
Örvendtek együtt a csodának.
Nem bőségtől roskadt az asztal,
Termény éteknek azért akadt.
Mária mosolya ragyogott,
Áldott Jövendőt ringatott,
S mellettük József virrasztott.
Csak a drága, szent pár… (2014)
Csörgő mobilra riadtan ébredünk,
Sietve folyton időre rohanunk.
Alkalmanként mégis megtorpanva:
Kit is kellene meglátogatnunk?
Aztán végül csak SMS-t írunk.
Délután még e-mailezünk,
Rákattintunk több oldalra.
Álmunkban téli napsütésben
Gyermeki örömmel együtt játszunk
A valódi, nem virtuális térben.
Szomját az igazi létnek
Zengje karácsonyi ének!
Egyre inkább arra kérlek,
Ne csak csillogó fények,
Tobzódó ünnepi étkek,
Pillanatnyi tétova remények…
Áldott, szent pár példáján
Rád találjunk: Örök Áldás!
Várja, gyermeke alszik-e már
Végtelen vággyal várjuk a fényt:
Áldott szent este jövetelét.
Rongyolódó hétköznapjaink
Jojózó taposómalmában
Araszolgatunk szédelegve,
Gyertyáról gyertyára gyúl a fény,
Egy vasárnapról a másikra
Ragyog fel egyre erősebben,
Mert egész évben ott a parázs
Elmélyülve a lelkünkben.
Kicsiny pislákoló, makacsul
Esdeklőn izzó örök Remény.
Angyalszárnyak lobbantják akkor
Lángra, csillagfényt felidézve
Sziporkáznak, szállnak szerteszét
Ismerős dallamok szárnyain:
Kisded született a jászolban.
Emberből emberebbé legyünk…
Még most sem késő elfogadnunk
Áldott, megváltott jobbik felünk
Rendületlen reményű létét.
(Petres Katalin)