Keresztem
A fény és a sötét,
az ég és a pokol,
égő tűz, hideg jég,
ellentétek harca:
ez a lét, hit és kétség, önfegyelem és kísértés,
lélek és test megvívja örök, ádáz küzdelmeit,
nem kaphatod igaz hited előre csomagoltan,
mégis lelked mélyén
makacs magja ott él,
mit földbe vetettek,
várja az éltető esőt,
a sugárzó napfényt,
a gyomláló kertészt,
léted felismerését,
hordjad keresztjét!
Születésnapi előzetes
Hatvankét éves leszek én –
áprilisi meglepetés,
talán
talány.
Árral szemben megtanultam
úszni, eddig fent maradtam
minden
vízen.
Hatvanegy évem ráncait,
szarkalábaim táncait
gyűröm,
tűröm.
Lett énbelőlem oktató,
most már billentyűkoptató
digi-
dili.
Voltam rég gyermek könyvtáros,
békéjére visszavágyom.
Az ám,
babám!
Történelmet tanítottam,
magyar nyelvet és irodalmat,
szép volt,
rég volt.
Az angol nyelvre váltottam,
már nagyon sokat változtam.
Úgy ám,
druszám!
Verseimet felvállaltam,
a döntésem meg nem bántam:
írok,
bizony!
Keresztem súlya nagyra nőtt,
szívem januárban összetört.
Sírban
fiam.
Rád bízom jövőm, Istenem!
Sorsom miatt nem fő fejem.
Tied
hitem.
Pundurka
Laza futóhomok
a talpam alatt,
kapaszkodnom
kellene.
Tűzrakás
„Jótékony a tűz ereje,
Amíg az ember bír vele…”
(Schiller)
Réges-régen a nagy cserépkályha
– gyermekkorom óriás csodája –
büszkén uralta a szobánk sarkát.
Imádtam, ha a tüzelőt bekészítette
a kis barna széken ülve édesanyám.
Arcán a pattogó tűz fényét,
szívemben őrzöm a képét.
Most hideg téli estéken
én küzdök a kandallóval,
őrzöm a tűz működését,
csípi olykor szemem a füstje,
mikor újra kell töltenem,
szemembe gyűlő könnyek
őt idézik fel lelkemben.
Kuporgok az áradó melegben,
fürdök a régi szeretetben.
Felvillan olykor riadt arca,
mikor kipattant a szikra…
Haragosan parancsolt hátrébb:
„A tűz, lányom, nem játék!”
Harminchét éve nem hallom hangját…
őrzi minden melegen izzó parázs…
(Petres Katalin)