Bejgli
A mi családunkban nemcsak ilyenkor, karácsonytájt, hanem ősidők óta az egész év folyamán kedvelt és szinte hetente elkészített étek a mákos bejgli, ezért sok kedves emlék is kapcsolódik hozzá, pl. az alábbi.
Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még a férjemmel és első kislányunkkal együtt a szüleimnél laktunk, anyám gondoskodott számunkra is folyamatosan a bejgliről, amit mi mindannyian nagy örömmel fogyasztottunk, legfőképpen a kis Bogáta rajongott érte…
Történt egyszer, hogy apám a munkából fáradtan, rosszkedvűen hazatérve, amint az ajtón belépett, épp csak körbetekintett, és máris morgolódni-veszekedni kezdett anyámmal:
– Ejnye már! Hogy néz ki ez a lakás?! Mi ez a rendetlenség, rumli?! Minden szanaszét, vacsora sincsen, te meg csak heverészel és olvasgatsz?! Nem takarítasz, nem főzöl, nem csinálsz egész nap semmit?!
Ebben a pillanatban az én kétéves kislányom, aki addig a szőnyegen észrevétlen, csendesen játszogatott magában, hirtelen felvetette a fejét, és vékonyka, de határozott hangon emígyen csatlakozott a szidalmakhoz:
– És nem süt mákosat!
Na erre már kitört mindenkiből a nevetés! Anyám letette a könyvét, kikászálódott az ágyból, és mosolyogva tenni-venni kezdett a konyhában, nehogy további panasz legyen – hadd kerüljenek a dolgok a helyükre, hadd álljon helyre a családi béke!
(Sárossi Miklósné (rozetta))