Altatódal Fiamnak a Megkötöm lovamat… című népdal dallamára
Ha én kályha volnék, jó tűzzel lobognék,
bárki mellém ülne, átmelegedhessék.
De arra vigyáznék, hogy lángjaimnak fénye
a hideg éjszakában szeretteim érje.
Ha én ruha volnék, fehér gyolcsból lennék,
cserfes ifjúságnak vállára omolnék.
Szeplős arcú lányka kócos vallomása
piros pántlikaként hullana le rája.
Ha én erdő volnék, sűrű cserje lennék,
rajtam áthatolni soha ne lehessék.
Egymást átölelnék ágaim fonódva,
leveleim mélyén puha csend honolna.
Ha én bogár volnék, Szent Jánosé lennék.
Betegek és vének otthonában laknék.
Bevilágítanám a magányos szobákat,
ne vethessen lábat szívükben a bánat.
(Soltész-Várhelyi Klára)