Körforgás
Életünk egykor tán színes akvarell…
Bár könnyen, nyomtalanul nem múlik el,
színei kissé megfakultak mára.
A hétköznapok lecsapódnak, mint a pára,
folytonos a szürke lomha körforgása,
ünnepnapunk kevés, ritka pillanat.
Feleszmélsz, és a szép máris elszaladt.
Most varázshatalmam van képzeletben,
fényben úszik, mosolyog minden sejtem.
Karom rád fűzi szoros ölelésem,
nyakláncomon te vagy a kéklő gyöngyszem,
kötőerőnk az átélt tapasztalat.
Láthatatlan bölcsként nyújtsd a karodat!
Életünk, álmunk örök titkot kíván,
lelkünk pótolhatatlan erejű szál.
(Szabó Edit Irma)