Jégvirág-kotta
Ablaküvegen jégvirág-kotta,
dúdolgatom az ismert dallamot.
Varázsidőben jégcsap csilingel,
karácsonyt hoznak fehér angyalok.
Hófellegek közt zord harang kondul,
behegedt sebek csillagok felett.
Megújult világ köszönt ránk újra,
sok-sok angyalcsók, ajándék helyett.
December csendje
Hófüggöny pelyhe lassanként ellep.
Túlcsordult idő ráncol homlokot,
fanyar aroma tölti meg lelkem,
örömöm gubbaszt, kissé megkopott.
Angyalom arcát arcodban látom.
Láthatatlanul állsz sorsom mögött,
teremtővé vált a gondolatom,
a gondviselés mellém szegődött.
Zsigereimben december csendje.
Fenyő illata, gyertyamágia,
várakozásom fohásszal telve:
kincsekkel hintett kék lélekszikra.
Üres karácsony
Egyre üresebb lesz a karácsony.
Feldíszített fa nem áll középen.
Egyszerű fenyődísz az asztalon,
elveszti méltóságát az ünnep.
Gyermekünk felnőtt, nem vár csodákat,
a szeretteink lassan elfogynak.
Az ünnep fényei fakult-hamisak,
megkopott örömök pőrén vacognak.
(Szabó Edit Irma)