Hajlékony idő
Szeretem, ha olykor megáll az idő.
Akkor is, ha száraz ágkezet nyújt felém.
Megfogom, köszöntöm, hisz az évgyűrűből
kitörhet még a teremtő erő.
Szeretem, ha ölelkezik a csend velem.
Becsukott szemmel befelé fordulva,
amíg szívemben megfogan a fény,
a jelen pillanat varázsát élhetem.
Az sem baj, ha néha rág az idő.
Vasfogáról lesúrolom a rozsdát, s
ha teljes súlyával rám dől a múlt,
elszántan tartom, hisz a múltból
sarjadhat a jelen, és a jövő.
Gyászfátyol
Február végén fáradt este volt.
Végidő. Békésen vetetted le
az egyre szűkebb földi testruhát,
hogy lelked a mennybe hazatérve
megtalálhassa angyal-otthonát.
Édesanyám, nemcsak te távoztál,
követtek fenyőid, és almafád.
Hiányod űz, kerget, és utolér,
a gyászfátyol füstjét fújja a szél.
November van, s még mindig siratlak.
Gyászomban Rafael angyal segít,
szívem szemében mosolyod szelíd.
Vigaszt remélek, könnyem morzsolom,
az űrt, amit hagytál, lassan vonszolom.
Emléked örök, szeretetgyöngyös,
égi ruhád már fényből szőtt köntös.
(Szabó Edit Irma)