Barátnőmre – Élrímes kínrímek
Mikor megláttam mögötted az Istent,
szigor bénított, égi, szinte alig láttam.
A szemére sem emlékszem, bár nézett,
a zenére sem, bár rémlik, valami szólt.
Szitált a hó, mikor eresztették a koporsód.
Zihált a tüdőm, bár lassan követtünk.
Koronás lennék, csak még öntudatlan?
Korom más, genetikám más, életem más.
Ide nézz, a Napba! A Napkultuszt kutattad.
Istené vagy: nem mondhatod, hogy senkié.
Szitál a hó. Pilinkézik. Ragyogtat a Nap.
Citál a lelkem Áprilyt: te csak idealizálj!
Könnyebb neked a föld a holokauszt hústömegénél.
Könnyed rég elapadt, mint a gettó sápkóros anyateje.
Könnyet törlök. Lencséje csal. Már nem látom Istent.
(Szabó Eszter Helka)