Csak bámulok
Csak bámulok, mert már legyűrt a vész.
Nem maradt már bennem semmi félsz.
A lélegeztetőgép csövét bámulom, látok,
Minek lázadnom, mikor csak életért tátog
a száj, a szív, a kéz minden ujjbegye.
Fiatalon folyamatos lázadás volt az élet,
most már csak betevő falatot kérek.
Az sem jut hitványnak, szegénynek.
Volt olyan pillanat, mikor lázadni kellett.
Elszalasztottam már minden lehetőséget.
Lám, még Isten sem ad többé esélyt.
A tél belém fagyasztja a maradék reményt.
Csak bámulok, hogy nyílnak a jégvirágok,
s hogy süllyednek el sosemvolt világok.
(Szabó Eszter Helka)