Egy szombat a korona idején – 2020

Egy szombat a korona idején

     Aznap majdnem elaludt. Hiába van szombat, nagyon korán kell kelnie, hogy megjárja a debreceni nagypiacot. Árus már alig van, az árak az egekben. Olgának vennie kell tejet, tojást és kenyeret a családnak. Jól jönne még a friss zöldség és a gyümölcs, bár az egyre drágább. Kilencre illik hazaérni, mert attól fogva délig a 65 év felettieké a nap. Olga kendőt és piros, textil szájmaszkot visel. Ellenkező esetben az ősz haja miatt minden második járőr igazoltatná. A piros szín is fiatalítja egy kicsit. Hiába, a felnőtt fia és a férje halála óta sokat öregedett. A lánya otthon van az óvodás korú Ilkával és a másodikos, nagy unokájával, Barnival. A veje, Barnabás elveszítette az állását abban a szállodában, de legalább gyorsan talált új munkát: pizzafutár lett. Kerékpárral járja a várost, hátán egy láda alakú, piros táskával, rajta a „GO” felirattal. Olga is találkozik vele olykor gyaloglás közben. Jobb, ha a zsúfolt buszra fel sem ül, nehogy elkapja a vírust.

     Szokás szerint rádiót hallgatott reggel. A lánya, Anita már főzte neki a kávét. Bemondták, hogy a vírus megállíthatatlanul terjed. Nem véd ellene a karantén sem. A kicsi, a négyéves Ilka nyöszörögve, nyűgösen forgolódott. Az anyja ösztönösen a homlokát tapogatta, majd megmérte a gyerek lázát. Normális testhőmérséklete volt.

– Anya, fáj a fülem! – jajgatott a kislány. Anita rohant vele az ügyeletre. Olga nyugtalanul kapta magára a kabátját, majd szájmaszkot, kesztyűt húzott Barnira. A kisfiúval ketten indultak el a piacra.
– Ilka most meg fog halni, mami? – kérdezte komoly arccal az unokája.
– Ne félj, kicsim! Az orvosok mindent megtesznek – mondta, de érezte, hogy a szavai nem eléggé meggyőzőek.
– A vírus halálos – folytatta elgondolkodva a kisfiú.
– Te is tudod, Barni, hogy sokan meggyógyultak már – tette hozzá határozottan. Látta az unokáján, hogy még nem nyugodott meg. A piacra próbálta terelni a beszélgetést. Ma még kevesebb árussal találkoztak, mint egy héttel korábban. A kisfiú szemmel láthatólag unta a sorban állást.
A tejesnél ők voltak az utolsók. Mögöttük még hosszú volt a sor, amit már nem néztek jó szemmel a rendészek. Barni természetesen rákérdezett arra, hogy miért nem visel maszkot és kesztyűt mindenki. Olgának sikerült meggyőznie őt arról, hogy ez felelőtlen viselkedés, mert a saját egészségüket kockáztatják, továbbá megfertőzhetnek másokat is. Barni büszke volt arra, hogy hazafelé ő hozhatja a tojást. Olga mobilon is hívta Anitát, de még semmi hír. Kiderült, hogy az ügyeletes gyermekorvosnak mentőt kellett hívnia egy lázas beteghez. Megígérték, hogy Ilkán elvégzik a tesztet, mert egy hódmezővásárhelyi kislány vírusbetegsége is fülfájással kezdődött. Olga megtudta, hogy 3-4 óra múlva lesz mindkettőjüknél eredmény. Otthon hagyott csapot-papot, majd Barnival megindult az ügyeletre, hogy a tesztet mindannyiukon elvégezhessék. Barnival éppen a folyosón várakoztak, amikor az üvegfalon keresztül meglátták a rendőrautót. Olga éppen a Rumini második részét olvasta. Azt játszották, hogy mindenki elolvas némán egy-egy részt, majd elmeséli a másiknak, hogy mit olvasott. Most mindkettejük szeme a rendőrautóra szegeződött. Másfél méteres, bőr pórázon vezette két rendőr az őrizetest, egy jó alakú, szép nőt, aki a kezében tartotta kb. kétéves kisfiát.
– Mi történt a nénivel? – kérdezte izgatottan Barni.
– Bizonyára megszegte az otthoni karanténra vonatkozó szabályokat – magyarázta Olga. Az orvos a többi beteg elé tessékelte őket. Sokáig vártak, míg visszajöttek az őrizetessel. Boldogan viharzott ki a rendelőből Anita a kislányával. Kéthetes házi karantén vár az egész családra. Olga arra gondolt, amire talán a lánya is: vajon az ő tesztje és Barnié is negatív lesz? A veje újra munka nélkül marad.

(Szabó Eszter Helka)