Föltámadás
Már sarjadnak a rügyek, az éltet adók,
és vizet árasztó szelek simulnak,
hol isszák a fényt puha földtakarók.
Utak mentén imáktól izzanak keresztek,
a távolban valahol örömtüzek égnek,
ősbűneink immáron megváltást remélnek.
A húsvéti asztalon ott a foszlós kalács,
kint tavasz ringat megáldott álmokat.
Mindenhol ott az ünnepelt feltámadás,
szél viszi völgyek ölén túl a hangokat,
hát élni mégiscsak milyen csodás,
csodálom az égen a fenséges csillagokat!
Templomok magányos, hűvös tornyában
most ismét zúgnak a rideg harangok,
és a tavaszt hozó kertek meleg honában
zeng, áramlik mind most a bűnbánó ima.
S hirdetik fennen, hogy itt van közöttünk,
ki új reményt adott, Jézus, az ács fia.
Ott van a borban, a foszlós, édes kalácsban,
kertek zöldellő, békés, nyugtató hűvösében.
Kőben, fában, vízben, szívekben a házban,
Ott van az anyák áldott, új élet ölében,
utak mentén, vándorok kopott batyujában,
a fényben, a sötétben, benne a világban.
(Takács László)