Az öreg ház a domboldalon
A lábtörlő az ajtó előtt
oly magába gyűrten elterült.
Egy kopott fotó a málló falon
dicső múltjába szenderült.
Pókhálók között alszik a múlt,
elszakadt már a selyemfonál.
Poros könyvek, nemes szavak,
itt gondolatot rég nem talál.
Itt van még a homokóra,
de meghalt benne az idő.
Az elhagyott autó az udvaron –
csak rozsda ette temető.
Karcsú a csend, szúette rég,
porördög gurul az asztalon.
Hol ízek orgiája csábított,
ott most csak penészhalom.
Egy szerelem emléke már a múlt,
megkövült a sok szép pillanat.
Az élet immáron elköltözött,
csak az emléke az, mi itt maradt.
Az öreg ház a domboldalon –
szürkévé haltak a színes falak.
Rajtuk a fény is eltévedt rég,
múlba vesztek a szép szavak.
(Takács László)