Üzenet az örök cica-vadászmezőkről
– Én, Blacky cica lelke szólok hozzád. Álmodban újra láttál bennünket, és mi itt, az örök vadászmezőkön mindig mindent megérzünk, és lelki szemeinkkel látunk is.
– Én Graycica vagyok, akit szeretettel befogadtál, hiszen már több cicát is elvesztettél, majd jöttem én, és örültél, mert a szíved mélyén nagy üresség támadt, amikor a többieket elvesztetted és el kellett temetned őket.
– Én Blacky cica vagyok, a te szép fekete kis párducod, és tudom, hogy engem is igen sokszor megsirattál, azután, hogy eltemettél. Nagyon jóságos gazdim voltál.
– Én Zernike vagyok, és érzem, hogy sohasem fogsz tudni kitörölni az emlékeidből. Nagyon sokat simogattál, és midig azt mondtad, hogy én vagyok a te kis tigriscicád.
– Én Whitey, a hófehér bundájú, kék szemű cica lelke lettem, aki Zernike édestestvére voltam. Tudom, hogy a balesetem után sokat aggódtál azért, hogy életben maradok-e. Sajnos nem tudtál megmenteni, olyan súlyos volt a sérülésem, hiába is gondoskodtál rólam. Már egészen lesoványodva, az utolsó erőmmel elvándoroltam a megszokott helyről, ahova nekem enni és inni hoztál. Soha nem fogod megtudni, hogy hol szökött ki végleg a lelkem a testemből. Én tudom, de megmondani nincs lehetőségem. Ne sirass tovább, ahogy a többieket is sokáig sirattad, mert nekem jó helyem van itt, ahol már sem ember, sem állat nem támadhat rám többé.
– Én is itt vagyok, a te igen szeretett Zsabó cicád, a legidősebbik, akiről nem tudtad, hogy hova tűnt el egy napon. És velem van a legfiatalabb, a kicsi Tomi cica is, akit legelőször veszítettél el, szintén úgy, hogy eltűnt egyik napról a másikra. Mi itt fent is lelkitársak lettünk.
– Ne szomorkodj értünk többé, hiszen nem messze van tőlünk egy másik örök vadászmező, ami szomszédos a miénkkel, hiszen ott nyugszik békében és fájdalom nélkül a két igen szeretett és betegség következtében elvesztett kutyusod lelke is, akik már nem is akarnak többé földi életet, mert az emberek igen gonoszak lettek. Félnének attól, ha lelketlen gazdáik lennének. Én, a legidősebb kedvenced üzeni ezt neked!
– Mindannyian azt üzenjük, hogy köszönjük, jól vagyunk, és most mi aggódunk érted, hogy a sok sírásod értünk már csillapodjék, találd meg a lelki nyugalmat, és próbálj meg a még meglévő saját cicával, Cilikével és a nem is olyan rég befogadott Kormikával törődni, akinek a bundája gyönyörű fekete bársony, és amennyire tőled telik, vigyázz rájuk! Tudjuk, hogy nem minden rajtad múlik. Te minden cicát, minden cicakölyköt megmentettél volna, ha tehetted volna.
– És még azt is üzenjük, hogy nagyon sok állat pusztult el az utóbbi időben kegyetlen gazdák miatt, és igen sok állat a tűzvészek következtében. Most bővítjük az állatok lelki férőhelyét itt fent, az örök vadászmezőkön, de itt nagyon sok jó lélek kisebb helyen is elér.
– Mert mi, állatlelkek igen összetartóak vagyunk. Nem olyanok, mint az emberek, akik közül sokan az életben sem tudnak egymással jól kijönni, kevés az egymás iránti szeretet, törődés. Szerintünk ha az emberek lelke egyáltalán a mennyekbe is jut, úgy érezzük, hogy még ott sem teremtődik meg az egymás közti lélekharmónia.
– Mindannyian érzünk, és lelki szemeinkkel látunk is, aggódunk a földi létért, a még életben maradottakért, és megköszönjük a valamikori rólunk való gondoskodást. Megköszönjük azoknak az embereknek, akik megmentenek sok állatot, meggyógyítják őket; sokan a gyógyulás után új gazdit kapnak, és reméljük, hogy boldogan élhetnek. Amíg világ a világ. Amíg csak lesz a Földön élhető élet.
– Tudjuk, hogy sok mindenről megvan a véleményed, igen sok gondolat fordul meg a fejedben, sokat álmodsz kedves emberekről, s most beleláttunk egy olyan álmodba, ahol velünk voltál, és arra ösztökéltünk, hogy írd meg rólunk ezt az üzenetet, amelyet neked sugalltunk álmod során. S már látjuk is, hogy leírod az érzéseidet, amit nem tudsz magadban tartani. Mert hozzád legközelebb az állatok állnak. Bár az embereket is nagyon tudod szeretni, ha arra érdemesek!
(Torma Zsuzsanna)