Az emlékezés napja – 2020

Az emlékezés napja

Emlékezzünk azokra, akik már nem lehetnek velünk itt, e földi létben! Két dolog van az életünk folyamán, ami mindenkivel megtörténik. Legyen bárhol a világon. Legyen bármilyen vallású, legyen bármilyen színű bőre. Ez a két dolog a születés és a halál. Mert minden, ami születik, egyszer elmúlik. Az elmúlás is az élet része. A két esemény közti idő az életünk, a sorsunk. Amíg itt vagyunk, mindannyian alkotunk valamit, amit magunk után hagyunk. A műveink, az alkotásaink, a gyermekeink, az unokáink, az épületek, a dalok, a hírnév, a siker és még nagyon sok minden lehet. A legfontosabb, hogy úgy éljünk, hogyha már nem leszünk, érezzék a hiányunkat. Mert akkor már nem éltünk hiába. Életünk akár a négy évszak, változik. A tavasz a születés, a nyár a cseperedés, a növekedés, az ősz az élet adta lehetőségek betakarítása, a tél az elmúlást idézi. Amikor bajban vagyunk, segítséget kérünk, várunk, sőt néha követelünk. Mert ilyenek vagyunk! Jusson eszünkbe az, hogy mi nyújtottunk-e segítő kezet, amikor kérték, vagy amikor megtehettük volna. Sajnos sokan későn gondolkodnak el ezen. Pedig mindannyian tudjuk, hogy csak addig tudunk szeretni valakit, amíg itt van velünk, mellettünk. Addig simogassuk meg két kezét, addig öleljük és éreztessük, hogy itt vagyok, veled vagyok! Emlékezzünk most azokra, akiket szerettünk vagy nem szerettünk, de megkapták az égi behívót és itt hagytak, elmentek közülünk. Hogy jó vagy rossz volt valaki, azt nem nekünk kell eldönteni, mert az égi kapun egyedül kell átlépnie mindenkinek. És az égiekkel való elszámolást is egyedül teszi meg. Most, mikor jelképesen egy szál virággal és meggyújtott mécsessel emlékezünk, gondoljunk a legmosolygósabb arcukra vagy a legboldogabbnak tűnő pillanataikra, és arra, hogy csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek.

( T. Bernáth Panni)