Elrabolt boldogság
Boldog napok emlékei hova lettek,
foghíjas, kopott lépcsőn ülve merengek,
nem melenget nap sugara úgy, mint régen,
égbe nyúlt fa árnyéka ad menedéket.
Meggörbült háttal ülök én elmélázva,
a régmúlt, boldog időkről ábrándozva,
a kegyetlenül elrabolt boldogságon,
rohanó időnek ráncai arcomon.
Már nem csillog fekete szemem ragyogón,
mint nap sugara a fénylő horizonton,
szemem lehunyva várom az alkonyt félve,
elvakít a lenyugvó nap szürke fénye.
Éltető nyár
Az élet, s végre itt lesz az éltető nyár,
száz fele ragyog, tündököl a napsugár,
a nap ragyogását élvező természet
virágaival hálálja a meleget.
Fű, fa, virág virul minden színpompában,
játékos, lágy, langyos szellő illatában,
tó mellett, nádas zöld ruhába öltözik,
nyár melegét halkan, susogva üdvözlik.
De olyan gyorsan változnak az évszakok,
befejeződnek a nyári munkálatok,
ereje fogytán, elszárad sok szép virág,
fáradt a természet, már rég pihenni vágy.
Pitypang
Egyre fáradtabb, egyre gyengébb vagy,
mint leszakított pitypangot elhagy
anyai szár és éltető erő,
nap sugara már nem melengető.
Sok színes felhő nem nyújt már vigaszt,
üvegkalitkád mélye elhervaszt,
szökni vágyik fészkes kis virágod,
szellővel lebben látni világot.
Repülő szirmod visszatartanád,
ő lengedezve visszaszáll hozzád,
búcsúzik, ezt te nagyon jól tudod,
utolsó erőddel karod nyújtod.
Boldog szárnyalás
Vörös sugarai felkelő napnak
oly` fáradt testem melegén olvadnak,
lebegek fényekben, suttogó szélben,
vijjogó sirályok kíséretében.
Tündöklő víztükör festi ruhámat,
színkavalkád a sok ezer árnyalat,
vidám napsugár mosolyog kacéran,
szállok, keringek messze a magasban.
Boldog szárnyalás az égi szabadság,
ölelem bárányfelhő selymes karját,
madárcsicsergés kísér égi utamon,
lelkem dallamát a csendben hallgatom.
(Varga H. Mária)