Véletlen szerelem
Pír virul a késő hajnalon,
s félek rád nézni ma,
a szemedben pergő
némajáték elégiáján
tőrbecsalt az elme,
amikor épp nem uralta
emberszabású gondolat.
A gyarló vágyak vergődései
a tehetetlenség patikamérlegén
himbálóznak, miért helytelen,
ami a szívnek helyes?
A szertelen cikázó gondolatok
tűéles csipkedése ráz,
gúzsba köt az idő kerekén
a visszaforgathatatlanság,
szabadulnék már,
s felejteném, de még éget,
s oly lassan párolog a köd,
mely a szívemhez tapad,
ami még levakarhatatlan,
rózsaszín ragacs.
(Vitos Irén)