A piros felhúzós
Valami furcsa fény hasít alagutat a ködben. Fűrészelőn kattogó zaj. Félek, futok, félfordulattal hátranézek. Nemcsak zaj, már megjelent. Homályosan fénylő, vörösen pirosló autó. Nincs vezetője. A fényszórója sem működik, mégis ő jelöli ki a menekülés útját csak előre. A végsőkig gyorsítok… utolér… Gőzfelhő csap ki belőle, beborít… Égető fájdalom hasít a hátamba. Lendületből futok még pár lépést, majd kínomban megfordulva látom, lemaradt, megállt. A vezető előtti szél-védőn egy lapos rúgó türemkedik ki. Hátradűlök valami kellemesnek, s enyhül a fájdalom, mint akkor, s mint mindig.
*
– Kisfiam! Hallom, nővéred kikászálódott a vízből. Menj, megfürödhetsz abban te is!
– Ne már, Anyu! Nincs is szombat, s nem akarok lemaradni Jézuskáról, hátha mégis hoz felhúzóst.
– Szutykos gyereknek semmit sem hoz. Őrülj, hogy meleg a fürdőszoba s a víz. Gyorsan megfürdetlek, utána pancsolhatsz.
Betuszkolja a gyereket a kádba, majd kiszól férjének:
– Apucijuk! Nagyon lobog a víz a tartályban. Meg kéne engedni a meleget – kéri, s a fiút elhúzza a csap közeléből.
Az apa szó nélkül jön, kinyitja a meleg vizet. Gőz csap ki és a sisteregve forró víz, mely a zuhanyba is felszalad. A sikongó gyereket rémülten kapja ki anyja a kádból, de a baj már megtörtént, mert tenyérnyi helyen elérte a kis hátat a forró víz.
– Öcsike, kicsi fiam! – rohan a szobába a gyerekkel az asszony, miközben férje bénultan áll. Hasra teszi az ágyra, hidegvizes kendőt hoz hűsíteni a fájó részt, s valami kenőcsöt is kerít. – Nagyon fáj, tudom, nemsokára jobb lesz, ha cserélgetem a hideg kendőt – vigasztal együtt pityeregve a fiával.
– Tényleg nagyon-nagyon ég, Anka, de ne sírjunk, mert az Ördög biztos örül neki, s Jézuska is elriadhat.
– A Rossznak itt nincs hatalma, ez egy véletlen hiba volt. Jézus pedig megért minket, együtt sír velünk, s meglátod, meg is vigasztal. Ha csenget az Angyal, Apu kinyitja a szobák közti ajtó szárnyait, s te épp oda fogsz látni a karácsonyfára.
Szinte végszóra, halkan megszólal a csengő, tárul az ajtó.
– Öcsike! nézd, milyen gyönyörű! – kerül elő valahonnan a szintén szepegő kislány is, s odarohan a fához. – Gyertyák, csillagszórók, és… – lecsap egy kis csomagra – ezt én kaptam, ugye? – kicsit elszégyelli magát, s egy másik dobozt is fel-mutat. – Ez biztos Öcsikéé! Odavihetem?
– Gyere, mutasd meg neki! Ne bontsd ki, hadd lássa a képét!
– A piros felhúzós autó! – kiált fel a fiú a képre tekintve.
– Talált egyet, elhozta – lelkendezik, és közben fájdalmában is hamiskásan anyja szemét kutatja. Talán többet sejt vagy tud a valóból, mint szülei gondolnák.
Édesanyja kicsomagolja a csodaajándékot, közelről is megmutogatja neki, hogy ne kelljen mozdulnia.
– Nézz ide, az ágy mellé! Felhúzom neked. Mindjárt száguldani fog! – és teker egyet a felhúzón.
– Jobban húzd fel, Anka! Ha elszalad, és nem látom, akkor is hallom – unszolja anyját a gyerek, aki erre teljesen felhúzva indítja el a játékot. Az méternyi haladás után nagyot reccsenve megáll, s egy rugó csúszik lassan elő belőle.
– Apja! Nézd már meg! Mégiscsak te vagy a mérnökember a házban! – kiált az asszony az olvasgató férjére.
– Egy fogaskerék lecsúszott a tengelyéről – nézegeti a férfi a sérült játékot. – Ennek annyi! Megint a trehány munka győzött.
*
A fiú sírdogál, altatót kap, álmodik. Fél. Fényes alagút a ködben, reszelős, kattogó zaj. Futva hátranéz. Jön! Vörösen pirosló, homályosan látszó, vezető és fény nélküli autó. Csak előre lehet menekülni! Rohan, de az gyorsabb. Gőzfelhő csap ki belőle, mely eléri. Égető fájdalom a hátában. Csattanás. Kínlódva megfordul, s látja, a kocsi megállt. A szélvédőn egy lapos rúgó lóg ki… Hirtelen kellemesen enyhül az égető érzés.
– Remélem, csökkenti a fájdalmát a hideg borogatás – cseréli a hűtőkendőt az édesanya.
Fenyőillat
– Kisfiam, gyere, segíts kicsit!
– Mit csinálsz Anyu? De csíp ez a füst!
– A kályhában izzított szöggel próbálok lyukakat fúrni ebbe a botba. Ezt kéne jó erősen megfogni! Keményfa seprűnyél, s nehezen adja magát. Ráadásul csak itt, a szobában tudom csinálni, a gázrezsón nem izzik fel a szög.
– Várj, előkeresem… van nekem egy kis fúróm, olyan csavargatós, azzal talán könnyebb! – Matatás hangzik a szoba-sarokból. – Viszem is!
– Végül is hány lyukat akarsz fúrni, s egyáltalán minek ez a rúd? – folytatja a kérdezősködést a fiú.
– Összesen talán tizenhat körül. Négyet közel egymáshoz, de kilencven fokkal elforgatva, majd egy-egy nagyobb távolságra ismételném még kb. háromszor ezt. – Csak hosszabb hallgatás után folytatja az asszony a fúrót próbálgatva: – Istenem! Nem is tudom, minek titkolódzom. Fenyőfa helyett szeretnék valami hozzá hasonlót készíteni, hogy mégiscsak legyen mit fel-díszíteni karácsonyra. A lyukakba tollakat szorítanék, felfelé egyre kisebbeket. Csöpi néni ígérte, hogy hoz majd fácán- és fogolytollakat. István bácsi volt karácsonyi vadászaton, biztos, hogy lesz toll. Majd megpróbáljuk őket még zöldre festeni. Ha nem sikerül, úgyis jó, hisz csak színesebb lesz a fa.
– Már régen szeretném megkérdezni, hogy István bácsi hogyan járhat vadászni, miért lehet puskája, mikor az csak az egyenruhásoknak van.
– Azért van másoknak is, csak azt nem látod. István bácsi pedig egy Rhédey báró. Máshoz sem igazán értett, mint a vadászathoz. Most az elvtársak grundoltak maguknak egy vadásztársaságot, de kellett, aki ért is hozzá. Ezért István bácsit megtették fővadásznak, s a saját volt birtokán tanítgathatja őket. Persze ez puska nélkül nem megy. Szerencsére általában kap ő is a zsákmányból, és tudod, hogy ők is adnak nekünk, ha fölöslegük van, csak megromolna, mert el nem adhatják.
Szorgalmasan fúrják tovább a remélt tollak helyeit. Az anya közben kinyitogatva igyekszik a fojtó füstöt kiterelgetni a szobából, majd lelkendezve rohan be a külső ajtótól.
– Épp jött Csöpi. Nem akart bejönni, nagyon sietett. Puszil. Nézd, mennyi tollat hozott! És még …még valamit! Két foglyot. Karácsony este szárnyas vacsora lesz. Apu nagyon fog örülni. A lóhúst azért le kell sütnöm – tette hozzá kevésbé lelkesen. – Jé! Majdnem kész a karácsonyfánk. Ügyes vagy, gyerekem.
– Azért távol van ez az igazitól, Anka. Nem is lehet szépen feldíszíteni, meg nincs fenyőszaga.
– Sajnos igazad van, de most – Csöpi néni jóvoltából –
rászánhatunk egy-két forintot legalább egy gallyra. A kocsis mondta a Búza téren, hogy 24-én is jön kora reggel. Ki is megyek hét órára, hátha jut valami, mert még ilyen drágán is szinte verekednek érte.
*
– Jó reggelt, Menyhárt úr! Nehezen találtam meg a sok ökrös kocsi közt. Nem hozott fát?
– Kezi’csókolom. Dehogynem, Megint elkésett, Kisnagysád. Lovakkal jöhettem, enyhe az idő. Fél hatra itt voltam, hatra már üres volt a kocsi.
– Pedig nagyon számítottam magára… hogy egy gally legalább… Sikerült kigazdálkodni.
– Nem hiszi; nem karácsonyi volt a hangulat, még ki is söpörték az alját. Abban igaza van a pesti téeszelnökünknek, hogy az emberek az Istennek sem hajlandók elhinni, hogy nincs Isten. Nálunk is mindenki állít fát, őt kivéve. Persze ott könnyebb szerezni… Azért gondoltam én magára. Félretettem a legnagyobb alsó ágat ide, a bakra… Hol is, na? Ó! a… – nyelte le a káromkodást. – Lecsúszott a lovak mögé, de legalább így megvan. A lovak se rondítottak rá, bár itt a sár is szaglik, s nem tudjuk lemosni ’hol… Előreállok, s már a miénk is újra.
– Nagyon kedves, juj de boldog vagyok! Mennyi lesz?
– Semennyi. Magára várt, csak kis baleset érte. Egy ilyen szép fiatalasszonynak jó örömet szerezni. Várjon! Ahol meg-fogja, karácsonyi csomagolást kap – s gúnyosan kacsintva, a nagy vezető képével díszelgő, ünnepi Szabad Népet teker a fenyőgally végére.
*
– Ébresztő, álomszuszék! Ez a szénszünetes tanítás nem tesz jót neked. Egész leszoksz a korai kelésről. Na mit hoztam?
– Fenyőfát! – ugrik ki a fiú az ágyból. – Nézd, most is tanultam. Irodalomból a Toldi negyedik énekét kell megtanulni. 23 nyolcsoros versszak! Rengeteg, s ez csak egy tárgy!
– Ahogy elnézem, lesz rá időd. Nem fogják egyhamar fűteni az iskolát. Még megérem, hogy azt fogják mondani, hogy túl vagytok terhelve! – dohog kicsit. – Képzeld, egy nagy ágat kaptam! A konyhaajtó előtt tettem le. Kicsit sáros, le kell mosni a kádban. Szerencsére találkoztam egy ismerőssel, s biciklivel hazatolta, másképp belegebedtem volna. Hozzuk be!
Sokáig mosogatják kefével, zuhannyal a szerzeményt, majd szárogatják. A gyerek öröme kissé alábbszáll az eredménytől.
– Anyúú! Ennek alig van fenyőillata, ez… ez kicsit büdös is.
– Ne legyünk telhetetlenek! Valahogy varázsolok majd illatot. Addig is folytasd csak a szaloncukor-csomagolást. Nemsokára hazaér nővérkéd is, és segít. Rájuk kell csavarni az évben összegyűjtött sztaniolpapírokat is.
– Valinkám Apuval együtt jön, és… és mi is díszíthetjük a karácsonyfát?
– Apád hozza haza, elment érte Mamikához. Tudod jól, hogy a díszítésből kimaradtok, az Apuval a mi dolgunk, csak az ajándékokat teszi oda Jézuska, mielőtt csenget az Angyal.
*
– Jaj! De gyönyörű lett! Nem is gondoltam volna. Az angyalhaj, a gyertyák, és csillagszóró is van – lelkendezett a fiú a halk csengőhang után a szobába berontva. – Nézd! Milyen szép karácsonyfánk lett… ha láttad volna előtte! – fordult test-véréhez furcsán beleszippantgatva a levegőbe. – És milyen jó szag van, karácsonyi szag!
– Illat… Aha! Már értem, miért kereste elő Anka a lány-korából féltve őrzött Chanelt – mormolta maga elé a kislány.
(Záruba Károly Valér)