VIII. Ekloga helyett
Latiatuc feleym ʒumtuchel mic vogmuc*
Látjá¬tok, feleim, szemetekkel, mik mi vagyunk.
Lássá¬tok, feleim, szemetekkel, sok a hamisság,
S lássák gyermekeim szemeikkel, dívik a gazság!
Ádám, újra ne dőlj be a kígyó s Éva szavának,
Mert ugye csak sátáni lehet, mit együtt kitalálnak!
Újra csak Istenné akar undok gőgöd emelni,
S Éva – teremtés új koronája szeretne-e lenni?
Látni, hiábavaló mindez, s van dolgod elég még.
Tudd hát, férfi vagy, Éva meg asszonyod;¬ így a teremtés,
S ketten együtt alapíttok, hoztok létre családot,
Bármire is rávenni akarnak uszítva csalárdok.
Már elején mindenkinek itt bizony adva a dolga;
Rendben tedd te is a tied, és ne figyelj a botorra!
Az élet maga létrehoz olykor furcsa hibákat.
Sok hiszi, ő majd jobbít rajta, holott buta, s árthat.
És bizony
Vagy hiszel őnekik, mondva, hogy a fene bánja,
Hadd legyen egy kicsi szőke fiúból barna leányka!
Végül is
Vedd feleségül akár a faludnak a büszke bikáját;
Arra vigyázz, lehetőleg nőnek vallja magát már!
S már soha nem lesz egy árva, önálló gondolatod sem.
*Halotti beszéd (1192-95)
IX. Könyvheti ekloga
Kinn vagyok ünnepi könyvhét ingyenes osztogatóján.
Csípőm gyenge, de bírom a fájását egyelőre.
Verstárs hölgyeim óvva leültetnek kis időre;
ez nem is oly kicsi, láthatom azt órám mutatóján.
Távoli társam a téren egy ittasodó csavargó csak.
És őriznivalóm sincs más, csak a félteli szatyrok.
(Jól tudom azt, hogy nem mehetünk haza, míg tele vagytok.)
S észlelem, ízlik a könyvanyagunk a vágyakozóknak.
– Hát, látom, egyedül vagy; azt hiszem, nem zavarok tán
nagyon, hogy melléd, ide, e hűs kőre telepszem –
meglep a hang, mivel ismerem, és biz ezért hihetetlen.
Pár hete, hogy búcsúztam tőle a sírja-halomnál.
Érdekes, annyira furcsa, de elfogadom jelenését,
s intve vigyázom: – Nedves a kő, száradnia kéne!
– Nékem oly egykutya ez már, izguljon, ki megélte! –
ez mire abbahagyom fura léte tovább keresését.
Mert igen, ő az öreg, jó pásztor, a régi barátom.
– Hisz tudod, asszonyom őrül a versért, még tiedért is –
mond savanyún – és jött ide, mert vagy nála a fétis.
Így bizony, énnekem itt a helyem, minek is magyarázom!
– Karcsi! kerestelek erre meg arra, bejárva a vásárt,
végül is a Vigadó elején ez a kút, mi hibádzott –
s már riadok fel ijedve. Erős hang, s szinte kirázott.
Ő Piros, és a barátom régen benne talált párt.
Versem szolgálja a pásztor emlékét!
Budapest, 2023. június 17.
(Záruba Károly Valér)