LOMBHULLÁS
01. Mukli Ágnes: Ősszel
Lombok árnyát lopja a kósza szél.
Ostoroz bokrot, megszáradt ágat.
Monoton mormol csak, észrevétlen szalad,
Borongós dalában, meglelem nyaram.
Hiába repül el, kibontja szárnyamat,
Utolsó táncomat magasban járom el.
Léghárfa hangjára. Ruhám lesz rőt selyem,
Lebeg zizegve, hagyja, hogy vesszem el.
Ájultan, karodban valcer a végtelen,
Sebzetten, erőtlen, holtan és vesztesen.
02. Czégény Nagy Erzsébet / Pendzsi: Elmúlás
Lágyan libben, zizzen az őszi avar,
olvadó fény játszik méla dombokon.
Minden pilleszárny nyugovóra tér.
Baljós árnyak. Napjaim monoton.
Hová tűntetek szilaj, vad tegnapok?
Ugyan merre járnak merész vágyaim,
lila látomások, délibábos csodák?
Lassan ringatóznak rőt levelek a tavon,
álmosan pillednek kalapos tanyák.
Semmi nem ugyanaz. A nyár eloson.
03. Kutasi Horváth Katalin: Súlytalanság
Lombomat veszítem,
Oszthatatlan lélek.
Merengve kutatlak,
Bukdácsolva nézlek.
Hullajtom kételyem,
Utolsót kívánok,
Lemondok mindenről,
Levedlem a bőröm,
Ámítom önmagam:
Súlytalan esésem.
04. Diana Soto: Kísérők
Lakói pihennek az árva országnak,
Omladozó falain tekintenek ránk.
Megbűvölik gyermekeit a fáknak,
Bebalzsamozzák szerető anyánk.
Hosszú útra vezetnek szárnyaik,
Ugrálva kacagnak fejünk felett.
Látják elillanni szürke hajnalunk,
Letörik az amott hajnalodó telet.
Áhítattal fogják remegő kezem,
Sóhajtanak, s többé nem ítélkezem.
05. Diana Soto: Fenyő
Libabőr csusszan végig a hátamon,
Oltják lelkemben a szeretet dalát.
Magasztos gúnyát öltött a lator,
Bíborra festve életünk hajnalát.
Hullanak fejemre sárga levelek,
Utolérik kullogó szellemem.
Lám, saját magát a földbe szorítja
Lombhullató, szomorú gyermekem.
Áfonya szag tölti meg a kelepcét,
Sírok. Oh, bárcsak fenyő lehetnék.
06. Diana Soto: A lovas
Látod a botorkáló lényeket?
Ott kuporognak, vénülő fa alatt.
Mártír énük bizony elveszni látszik,
Borongós világuk ölébe ragadt.
Hol vagytok ti, ömlöngő királyok?
Uszítsátok a békét a népre.
Lehet, hogy későn hallik a dobszó,
Lehet, hogy a vég már őket elérte.
Álnok kígyó. Más fején a korona.
Sarkantyúzza, s vágtat fehér lova.
07. Szabó Edit Irma: Szeptemberi sóhaj
Lepkeszárnyon búcsúzik a mézillatú nyár,
Osztozkodik társával, ki ökörnyálon száll.
Must csorog, míg a bográcsban pörkölt fő, rotyog,
Boroshordót görget-gurít a vén puttonyos.
Hintát lenget, hajat kócol már a szembeszél,
Ujjong-táncol seprűm nyomán a sok lomblevél.
Levetkőzik ágkezével, szeptembert vetít,
Lábra kap a hervadt szirom, szőnyeget terít.
Ásítozik reggelente pincében a bor,
Sóhajtozik vadkörtefán a fanyar vackor.
08. Holécziné Tóth Zsuzsa: Szüret
Lombhulláskor szüretelnek:
Oportót meg rizlinget.
Minden szép fürt gazdát dicsér,
Beérik és gazdát cserél.
Hozzánk kerül a piacról:
Unokának, gyereknek.
Lehet, hogy bor lesz belőle?
Lehet hogy csak desszert?
Áldott legyen ki termelte,
Segítse ég sok szüretre!
09. Dobrosi Andrea: Gyöngyvirágokig
L épések neszére kelek,
o mladoznak a levelek,
m int vakolat a házfalon,
b őrkabátom el nem rakom.
H osszan nézem a lombokat,
u tazik bennem egy vonat,
l obbannak a lámpapöttyök,
l assítani próbál: jövök!
Á m visz a gyöngyvirágokig,
s ír is erdő, faágak itt.
10. Dobrosi Andrea: Ősztől tavaszig
L eszegték fejüket a fák,
o ldalra néz már a Nap,
m égis visszapillant kicsit,
b eszűrődnek a sugarak.
h átára fekszik az erdő,
u gyan itt a szomorúság,
l evelei lomhán lehullnak,
l ézeng bennük csupán a láz,
á tesik rajtuk a bánat:
s erken még lombja a fának!
11. Diana Soto: Erdő
Lomhán moccan sok ezernyi fűrész,
Oltogatnak lustán fányi életet.
Maradnak a gallyak, csonka tönkök,
Búcsúra kél fel a rónák végzete.
Haldoklik az erdő, felsír egy holló,
Undorodva játszik a szeméttel.
Lakhelyükből kivetik az élőt,
Lehunyt szemmel suttogják: elég lesz…
Ásítanak a büszke munkások,
Sírnak a fák. Ki emlékszik majd rátok?
12. Lám Etelka: Elköszön a Nyár
L ombok hűs árnyékába megbújik az őszi szél
O mladozó várromokon kergetőznek a lepergő falevelek
M ár eltűnt a csalogány és a feketerigó csengőhangja is
B íborszínű rózsaszirmokon meglapul az őszi dér
H ivogatón mézédes szölöfürtöket érlel a napsugár
U toljára még a Nyár élénk színekkel felvidítja a tájat
L enszőke hajával betakarja a ezüstösen csillogó határt
L ám, visszapillant a múlt könnyeivel, s elvonul
Á rvalányhaj bókol, hajlong a selymes fűben
S óhaja felszáll, beleremeg az erdő, s lehull az aranyeső.
13. Hanyecz István: Sámánok köszöntik az Öszt
L angyos öszi szellö simogatja arcomat
O lajlámpa fénye pislog az öreg tornácon
M eg-megvillan egy kósza árnyék a falon
B ékésen elmerengem az esti homályban
H ullócsillag suhan át a messzi horizonton
U ltrahangnyi gyorsasággal távozik az éjben
L eszáll a fekete éj, csend honol e kies tájon
L omha gyik riadtan suhan át a száraz avaron
Á lmatlanul számlálom a fénylö csillagokat
S ámán dobok monoton hangja,köszönti Öszt
14. Hanyecz István: Oroszlán vadász
L ámpa gyér fénye cikázik sátornak falán
O roszlán bögése töri meg az esti csendet
M egriadt most a szavanna madárvilága
B elopodzott a félsz is, vadásznak sátrába
H íénák félelmestes hangjával keveredve
U grásra készen áll,töltött puskával kezébe
L ázasan várja ö a kellö pillantatot lövésre
L ehet önéki majd csodás oroszlán trófeája
Á lmából riadt fel ekkor az afrikai vadászunk
S akálok üvöltö hangja törte meg az éji csendet
15. Hanyecz István: Istenek bora
L omha gyik surran tova a százaz avaron
O rmótlan léptekkel baktatok az öszi sétámon
M eseszép, sokszinü ruhába öltözött tájon
B earanyozta az elmulást a jó öreg Természet
H angos madárdaltól zeng a tónak környéke
U dvarolnak a költözömadarak is még egymásnak
L assan készülödnek, itt az ideje az útrakelésnek
L ázasan nyüzsög hegyoldalban a szüretelök hada
Á ldott légyen Tokaj hegynek bora, Isteneknek itala
S erlegem emelem a Ti egészségtekre, kedves Verslista
16. Hanyecz István: Harkály kopogtat
L antnak húrjait szépen pengetem
O dvas fán kismadárka csivitel
M adárdaltól zeng az öszi erdö
B ódit el a mézédes mustnak ize
H arkály kopogtat hamvas fákon
U raság készül szüreti mulatságba
L eánynak lesz ott sok táncos lába
L ehullott már sok levél,aranysárga
Á tlátszón ragyog lombosfának ága
S ürün hull szines lombja az avarra
17. Czégény Nagy Erzsébet / Pendzsi: Platán
lélek levelei
olyan árvák,
mint anyátlan gyermek.
bágyadtan ringanak
hódító őszben.
utolsót jajdulva
lomhán, színpompában,
lángoló nyárt siratva
ájulnak a mélybe.
sors-hagyott emlékek.
18. Jószay Magdolna: Indián nyár
Lágyan cirógat az őszi napsugár,
Oson a fák alatt, fáradt már a nyár.
Miért is múlnak ily gyorsan az évek?
Barnuló levelekkel teli nyári emlékek
Halkan, észrevétlen az ősz szereplői lettek.
Utólag is érzem a nyár leheletét,
Látom a kék eget, de már nincs akkora hőség.
Létező valóság szeptember idusa,
Áltat még, de már nem éget a nap aranysugara.
Suttogva érkezik – az indián nyár… maga.
19. Jószay Magdolna: A fákért
Levegőt! – kiáltanám szerte a világnak,
Omladozó falak borulva nyomorítanak
Mélynél is mélyebbre, életért küzdve…
Bár lenne enyém az összes fa lelke!
Halni nem hagynék, esküszöm, egyet sem!
Utcákon, tereken, parkokban, erdőkben,
Ligetben, sétányon, pusztákon, hegyeken
Lila szalagot tűznék minden fa hegyére,
Állj, ki kezet emelne élő természetre!
Sivár, gyötrő élet vár fák nélkül az emberre…
20. Dittrich Panka: Sirató
Lombok vezekelnek november derekán.
Olyan bús a kedvem ezen a délután.
Melankóliába esve szökik a nyár…
Beletemetkezve bősz őszi esőben,
Hanyattfekvő gyümölcs a ragadó földben,
Udvari szolgaként tocsog sárfürdőben.
Lüktet a csend, eltompul őszülő sorsán,
Lombok rőt ruháján, szárnyak folyosóján.
Álomba ring sok színes árny, s a valóság:
Sercegő szívemben olvadó gyertyaláng.
21. Jószay Magdolna: Boszorkányos szépség
Lila árnyak sárgás rózsaszínnel
Olvadnak össze, messze az ég alján,
Mily csodás ez a nyár végi este,
Bíbor, sötétkék is játszik a palettán.
Hihetetlen szépségű most a naplemente,
Ugyanolyan nem lehet annak mindegyike!
Legendák, formák, hangulatok, színek
Lélegző, változó élmény ez és látvány,
Á, ilyet nem festhet az sem, ki boszorkány!
Soha – tényleg úgy hiszem -, soha meg nem unnám.
22. Kutasi Horváth Katalin: Ragaszkodás
Lentről nézem koronádat,
Oltalmadba elrejtőznék.
Mesélnék az álmaimról,
Búbánatom messze űznéd.
Ha a könnyem eleredne,
Ugye vigaszt árasztanál,
Lágyan meg-megérintenél,
Leveleddel csiklandoznál,
Átkarolnál védelmezőn,
Soha el nem hullajtanál?
23. Kovács László: Indul az ősz
Latolgatja a korai ősz, hogy induljon-e,
Ott túl az ároknál, hol legel az idei nyáj,
Még vele meg-megáll pörölni néha a vén nyár,
Barnulnak a fák levelei, reggel harmat kél,
Holt levél a fájáról halk nesszel pihenni tér.
Utoljára még végleg lebben egyet, s megbékél,
Lombját már otthagyta, meghalt, neki itt van a vég.
Lent nem láthatja az árkot, sem a fakó mezőt.
Ágon mi az otthona volt egy madárpár időz,
Sárosan… az árokpartról már elindult az ősz.
24. Petres Katalin: Ősszel őszülve
Látod, az örök körforgás ura
orvul és biztosan lopakodva
más színeket kever palettáján:
barna, okker, bíbor, rozsdás vagy rőt
hulló leveleivel búcsúzik a nyár.
Ugyan az őszi napfény ezer csodát,
látomást szór az ásító fákra,
levélhősök kapaszkodnak zölden,
állhatatosan a fáradt ágakba,
sóhajuktól erősödik a szél sodrása.
25. Petres Katalin: Séta
Levelek hintáznak a szélben
olyan vidáman és szépen,
mint gondtalan gyermekek
bomolnak a játszótéren.
Harasztba harap az idő,
uralja a zörgő, porladó
lombkoronák roncsait,
letört, száraz csonkokon
álmodik a konok remény
sugárzón forró fényről.
26. Bornemisza Attila: Lombhullás az erdőben
Lomha őszidőben járom az országot.
Ontja rám az erdő a sok őszi virágot.
Megmaradni készül a madárfüttyös este
Bontja lombját, kékül a harmatos teste
Hová lett a nyári fecskehad surranás
Utolérhetetlen volt a sárga aratás.
Lombja bomlik fáradt, még meleg erdőnek,
Lila akácok már nagyra nem nőnek.
Áradnak a vizek s majd lassan eltűnnek
Sárga lombhullásban járom az erdőket.
27. Bornemisza Attila: Lombhullás
Lusták ma a csillagok az égen, őszi a hangulat
Odaadtam az égnek s rajtam az ősz mulat
Minden kincsem, szavam, hisz elmúlt a nyár
Bizony majd a télen nem lesz kismadár
Hogy énekelje reggel a napsugár éneket
Unt bagoly az ég, csak rázza a vén eget
Lombhullás után jön majd a förgeteg
Lassan hó fedi az elárvult réteket
Áldlak Isten Téged s csodállak örökre
Suttogó évszakokat osztottál körökre.
28. Lám Etelka: Bolondos Ősz
L átod-e amint a narancssárga falevelek lebegnek
O tt, ahol az erdei útra avarszőnyeget terítenek
M ellette a kis tóban szürke verebek fürdenek
B olondos Ősz táncot jár, partnere a viharos szél
H irtelen változik e táj, aranyszínben pompázik a rét
U gyanitt az eredei ősvényen vadgesztenyék hevernek
L ebeg a forgószél, faágat sodor a vad folyón,
L evegőben friss illatot hoz a szél, csendes békét ígér
Á lmos lett az Ősz, mindkét szemét lehunyta már és aludni tér
S elymes ágya bronzszínű lomboknak a lehullott virágszirmok
29. Hanyecz István: Sárgult levelek
L omhán ballagnak az öszi nappalok
O ntja finom melegét az Indián-nyár
M egsárgult leveleket kerget a szél
B earanyozza ezer szinével a tájat
H ajnalban ezüstösen csillog a dér
U nott gúnyáját leveté a távozó nyár
L elkes szüretelök nyüzsgnek Tokajban
L assan megtellik a puttony és a kád is
Á ldott leve csorog már itt a hegynek
S ietve köszön el a Nap a horizonton
30. Varga Katalin: Őszi színkavalkád
Lomhán hulló színes avart görget már a szél.
Olvadt aranytól, sárgáig, rozsdás levél mesél.
Milyen jó belegázolni ebbe a puhaságba.
Bokrok között barangol a nyár, vár elmúlásra.
Hűs napok ezer színű pompája az erdőben..
Utad vezessen a bágyadt, lágy napsütésben.
Lábaid alatt roppan a zöld burkú gesztenye.
Libbenő, kósza szellő susog, táncra perdülve.
Álom világot varázsol neked a csodás táj.
Sápadt a nap, de az ősz, száz szépséget kínál.
31. Mukli Ágnes: Suttogtak nyári dalt
Lépcsőre hullt a platánok lombja,
Ok nélkül mindenki rugdosta taposta.
Megtörték papucsok, tűhegyes sarkak,
Bolondos cipők nyomában, levelek szaladtak.
Halványult a zöld, színesült a barna,
Unalmában a szél felkapta, kavarta.
Lett játékszer, a kóborló ősszel rokon,
Léptekkel, suhantak sóvárgó sétányokon.
Áztak fénylő utcák kövén, ódon várak alatt
Suttogtak nyári dalt, mit megölt a pillanat.
32. Mayer Zsó: Ősz
L omhán cammogott el a nyár
O lyan tört és kedvtelen, még érzem illatát,
M ár kopogtat az ősz, kitárom kertem ajtaját
B etér hűvösen lobogtatva dús haját,
H ogy érezzem mily’ friss széllel jár.
U nja a meleg poshadtságát
L evelek táncolnak, meghajolnak a fák
L ihegve avar szőnyegüket elé tárják
Á rtatlanul, mosolyogva várják
S imogatják ősz fejét, jöttét tapsolják.
33. Dobó Georgina: Lomhullatás
Lombjukat hullatják a bús őszi fák,
Omladozik a vakolat, a házfalak düledeznek.
Mikor utoljára láttalak nyár volt még, meleg.
Bizony mondom hiába szerettelek, hiába szerettél.
Helyébe lép a mámorító fiatal érzésnek a Lét.
Ugyanúgy lélegzem már, mint régen. Szívem nem ver vadabbul.
Levertnek levert vagyok. Mert ez is csak egy kudarc, mint a többi.
Lenéztél azt érzem.
Álmosság tör rám.
Süvít a szél. Itt a tél.
34. Hajdu Mária: Őszi akrosztichon
Levél leng az ághegyen,
Oldódik a kapcsolat,
Mikor dombon és hegyen
Beáll az őszhangulat.
Harmatos fűben járok,
Utamon árnyék kísér,
Lassan telik az árok,
Lombokat cibál a szél.
Álmosan ásít a nap,
Sietve tovább szalad.
35. Szabó Edit Irma: Őszmeditáció
Lótuszülésben meditál az ősz,
Okkersárga tűz fénylik a lombján.
Mantrázik kicsit, dúdol altatót,
Borzol szirmokat, rajzol glóriát.
Hiszi, újjászületik, amikor
Unatkozik az arcpirító nyár.
Lábát rőt avarban mossa, míg a
Lobogó színek festik szélhaját.
Áldást kérek a félárva csendre,
Siess Istenem, hozzál Ősz-nyugvást.
36. Dittrich Panka: Akár így
Leírom most lapra vetve,
Oltalomra intsen este.
Míg fog a tollam és lefesse:
Bokorról hull levél árja
Hogy száll a szó, a bűnbocsánat.
Ugyan torz a kép, bár tiszta ábra:
Lombtalan fa gyökér-szárba
Látatlan zűr: az avar, s pára.
Álnok a szél, hát háljon hóra.
Süssön a nap tegnapomra…