Akrosztichon 05.

KÖDVARÁZS

01. Dobó Georgina: Zsörtölődünk

Kikeletet várunk már most e ködös reggelen
Ömlenek az igék megállíthatatlanul az éteren.
DVD hegyek, mozi Tv. Múlatjuk az időt.
Virágot kaptam tegnap, nem búzamezőt.
Aranyban pompázik lelkünkben emléke a nyárnak,
Riadtan ébredünk álmosan a fagyos házban.
Álmatlan éjszakák, rideg éjjelek.
Zsörtölődnek ilyenkor az emberek.

02. Dobó Georgina: Modern megváltás

Ködös reggelre ébredt a kietlen város,
Örömmel tudatom, hogy mégsem vagyok álmos.
Délibábot ma hiába vár a távol.
Varázslatos csillagok borítják és zápor.
Araszolunk a télbe, közeleg karácsony.
Rideg éjjelen születik meg Megváltónk.
Állunk dermedten bölcsőjénél és várunk.
Zsurnaliszták fotózzák jászlát, mi meg fázunk.

03. Dobó Georgina: Megfáztunk

Ködös morajra ébred a mező és a táj
Ötször is kértem már, hogy öltözz át.
Dél van, mégis fázik a ház
Vajúdik a betegségtől az egész család.
Avarunkat dér csípi, fehérlik a fűszál.
Rondót játszik apám, Dávid kaszál.
Álmosan hanyatlunk az eső áztatta ágyba,
Zsindelyünk mit sem ér, hisz váza nincs lezárva.

04. Diana Soto – Élettündér

Karon
öltve
didereg,
vidám
arccal
róka-
átok
zsonglőr.

Ködfátylat
ölel,
diadalt
varázsol
alvó
rémületből,
álmos
zsebünkből.

Két
örök
dallal
vonul,
alkonyatunk
rónáját
átpakolja
zsákjába.

Kikeletet
öltöztet
dülöngő
világunk
alantas
rokona,
áldott
zsiványa.

05. Gősi Vali: Elárvult világ

K ödöt szitál az őszi ég,
Ö lelkeznek az ágak,
D iótörő délutánokra
V árnak a vacogó házak.
A ranyló égen könnyes felhők,
R iadt vadludak szállnak,
Á rván bégető bárányfelhők
Zs ombolyát remélve várnak.

06. Czégény Nagy Erzsébet / Pendzsi: Tér-köd

Kérkedve feszít az ősz ködfátyol-ágyban,
Örökzöld ágak ringanak benne lágyan.
Diadalútjára vár a tél, dér szitál,
Vivátoz, süvít a szél, készül a Jégkirály.
Alvadt tejet lefetyelnek a dombok,
Réveteg barázdák között bolyongok.
Ásít, elszunnyad a jó öreg ablak,
Zsivajgó nyárra emlékezik. Hallgat.

07. Kutasi Horváth Katalin: Foszló ködben

​Ködfátyol mögé rejtőztél, s így elrejtetted igazi lényed.
Ösztönösen védekeztél, féltetted tőlem önmagad.
Didergek, kutatlak, féllek… ​én, ugyanúgy ködbe vesző lélek…
Vadságod kiütközött végül, nehezen töröm át vastag csöndfalad.
Ablakom párás, szememen hártya, nem akarom tudni, mit mond a kártya!
Rám tör a kétely, micsoda métely!
Átkozott szavak irányítanak…
Zsákruhát veszek, Canossát járok, s mégis könyörtelenül elveszek.

08. Jószay Magdolna: Tisztító tél

Karcossá fagy a zúzmara az ágon,
Ökörszem puffasztja magát apró gömbbé,
Deres minden levél, jég csipkézte szélük,
Varázslatos világ tesz újra gyermekké.
Annyira élesen metsző a levegő,
Rég látott hóesés takarja a múltat,
Áhítsunk mindnyájan szebb, tiszta világot,
Zsongjon szívünkben friss ének, új holnap.

09. Jószay Magdolna: Elveszve a ködben

Különös köd lepte be a tájat,
Ökölbe szorult gyomorral járok…
De hol van az út, amerről jöttem?
Visszavezetnek-e még a nyomok?
Azt hiszem, most ez a köd nem nyájas,
Rideg és nyúlós, hideg és fémes…
Álmodom-e vagy rémeket látok?
Zsibbadok, félek, az egész oly rémes…

10. Ordas Andrea: Kékesre

K apaszkodunk a csúcsra fel,
Ö reg fák és sziklák között,
D ér lepte avar jajdul lent,
V álaszként lépteink mögött,
A hogy kaptatunk felfelé,
R oppan a hó talpunk alatt,
Á zottan ködben érkezénk,
Zs ivaly és vidámság fogad.

11. Mukli Ágnes: Ragyogás

Könnyében fürdik az ébredő nap,
Összes sugarát színaranyba fonja.
Didergő földrögön botladozva jár,
Vonszolja  selymes, tejfehér fátylát,
Azt izzón vöröslő égre álmodta..
Rebben a légben a jéghideg pára,
Áttetsző tündöklés, a rét felett,
Zsarátnok szívében hevít halálra.

12. Diana Soto – Varázskulcs 

Kedvetlenül lapoztam fel szívem könyvét az
örök boldogság dalára vágyva,
de helyette csak egy ködből kovácsolt 
varázskulcsot találtam.
Anyám szerette volna. Neki akartam adni, hát
rátettem fátyolos sírjára.
Átitattam szeretettel, s akkor lelkem 
zsindelyei között ráleltem az örök boldogságra.

13. Diana Soto – A tél receptje 

Kivesszük a lángoló napsugarakat, majd
összekeverjük a hideg és meleg légáramlatokat.
Dekorálhatunk szürke és fekete felhőkkel, majd
várunk néhány napot.
Alacsonyról fagyponttal és porcukorral fújjuk át,
rászórjuk a tejfölös ködöt, és 
átitatjuk növekvő sötétséggel.
Zsákba tesszük. Hónapokig eláll.

14. Sárossi Rózsa /rozetta: Őszi reggel

Kitekintve ablakomon
Összerezzenek a csodától:
Deres-zúzmarás a táj s
Valami tejfehér gomoly,
Ami a levegőben úszva
Rátelepszik a világra –
Álomszép látvány!
ZSigereimbe hatol…

15. Szabó Edit Irma: Ködmágia

Ködképek mítoszát
Örökbe zártam.
Didergő csendben
Vajúdik vágyam.
Arctalan áldás
Rezgését rejtem,
Árad a tömjén,
Zsoltár a lelkem.

16. Jószay Magdolna: Varjak a hidegben

Kékesfekete, szívós, edzett varjak,
Örülök nektek, ha titeket látlak.
Derűsebb lesz tőletek a kedvem,
Vidámabb ködben élem életem.
Az, ahogy túléltek nap mint nap mindent,
Rideg hideget, éhezést, a telet,
Általánosan is példakép ez nekem,
Zsenge napsütésben vagy hóban és ködben.

17. shf/ Hanyecz István: Búcsút int az Indián-Nyár

K ödvarázsban lebeg a búcsúzó Indián-nyár
Ö römmel sétálok e tiszta, selymes világban
D alolnak vidáman a búcsúzó vándormadarak
V adludak vé-alakban húznak a fátyolos égen
A ranyszinü levelek suttogva búcsút intenek
R ozsdás avarszönyegen ködvarázs terül el
Á kom-bákom léptekkel haladok e Tejúton
ZS ilipes patakhoz érve madársereg zsibong

18. Bornemisza Attila: Az első hó

K ünn leesett az első hó és a szívem zokog.
Ö rülök mint gyermeki lényem, ki akkor zokogott.
D e korán jöttél, kedves hó apóka! Köddé vált havazás.
V olt már többször ilyen őszi, szép ködvarázs.
A kárhogyan jött, Isten küldte a földre.
R áérősen baktatok e hó olvadta  ködbe’.
Á rassza el béke e a ködvarázsos világot.
Zs enge létével legyen mindörökre áldott…

19. Bornemisza Attila: Zsugorodik a hold

K arolnálak kőerősen szerelmem drága.
Ö röm a lelked s Veled fájok, s nem vagyok árva.
D édelgetésed isteni, szép, édeni ajándék,
V eled mindig csak  a nyárban járnék,
A köd most ellepi már szemeinket,
R ájöttem, minden, szép ölelésnek,
Á  ra van és varázsköddé vált minden:
ZS ugorodik a Hold, s véle minden kincsem…

20. Kutasi Horváth Katalin: Rémlesz

​Kendőd meggyűrődött,
Öklendezve lépdelsz.
Dideregve vacogsz,
Varázskörben tér​delsz.
Arcod vékonyodott,
Rám emeled szemed,
Áramütés bénít,
Zsebre vágod kezed.

Kendőd kisimítom,
Ölbe teszem kezem,
Derűt rajzol ködbe
Vidám képzeletem.
Arcod és mosolyod
Régen elfeledtem.
Átéltünk sok vihart,
Zsarnokká tett teled.

21. Lám Etelka: Hópelyhek

K ödlámpánk ezüstfénye villog esti félhomályban
Ö römtüzek heves lángja izzik a téli éjszakában
D émonok, csábító szírének aranyhárfán zenélnek
V arázslatos fekete éjben hópelyhek szállingóznak
A ranycsengők csilingelnek a távoli holdfényben
R eszkető esti fények árnya csillog szép szemedben
Á mulva csodáljuk a szikrázó hótakarót s a síri csendet
Zs indelyes faházban kandaló tűze lobog, melegít szívet

22. Mayer Zsó: Köd

K ialudtak a nyári meleg fények
Ö rjöngő,vad szelek remegve
D úvad őszről mesélnek,
V irágok szirmai porba hulltak.
A köd ecsete szürkére varázsolta
R iadtan a méla tájat,
Á lomba ringatja gyűrt lelkét.
Zs ibbadva öleli kéjes tettét.

23. Dobó Georgina: Születésem

Ködfátyolban úszó reggelen jöttem a világra én.
Örömmel fogadtak? Nem mondanám. Talán csak apám.
Deres december volt, fagyos délelőtt. 8 óra 45 perc.
Varázslat? Csalás vagy ámítás az élet és a lét?
Akarom és nem! Mit? Hogy lélegezzem.Akarják és nem! Mit? Hogy létezzem!
Ridegen riadok álmomból órám csörgésére. Új nap, új kezdet.
Álmosság tör rám. Hol is kezdjem? Zokni, naci, blúz.
Zsemleszínű trikó, mely az ágyba visszahúz.

24. Kutasi Horváth Katalin: Darabokban

Kártyavárunk ingatag,
Öntözi a könnyharmat.
Darabokra hull a lét,
Vihar tépi, szaggatja.
Ahogy látom: elveszünk,
Riogat az alkonyat,
Átölel a ködkirály,
Zsarátnok lesz pántlikám.

25. Holécziné Tóth Zsuzsa: Őszi vers anyámról

Kitekintek az ablakon
Őszi tájat látok,
Deres füvet, őszi avart, és
Vigaszra várok.
Anyám szólit a távolból,
Rá gondolok fájón.
Áldott legyen az ő neve,
Zsoltárt érdemel a keze.

Ködvarázs van a kertemben,
Őszi ború a szívemben.
Dehogy tudnám őt feledni,
Végtelen tudott szeretni.
Adni tudott, mindig adni,
Rólunk akart gondoskodni.
Áldott legyen az ő neve,
Zsoltárt érdemel a lelke.

26. Varga Katalin: Őszi árnyak

K oppan a gesztenye zöld burka, barna csodát rejt.
Ö sszerezzen a mókus a fán, mogyorót elejt.
D idereg a fekete rigó, nyirkos az idő.
V acog a vaddisznó is, a zsákmány csak sejthető.
A lszik az erdő, tar fái homályban derengenek.
R őzsét szedő anyókák, óvatosan tipegnek.
Á rasztja fanyar illatát a lehullott avar.
Zs oltárt szór a köddel az ősz, mi mindent betakar.

27. Diana Soto – Zsákutca

Kemény. Se nem ezüst, se nem arany.
Öntött. Ötvözetbe zártam magam.
Döntött. De kulcsát mélyre ástam el.
Vesztes. A halálban is nyerni kell.
Akar. Erősebb a fémes zárnál.
Riadt. Ha egyszer szívembe látnál.
Átok. Semmit sem érek vele el.
Zsákutca. Menni tovább, menni kell.

28. Dezső Ilona Anna: ​Álomjáték​

Kirázom ezerszínű mozaikdarabjaim,
Összekeverem a felhő gyémántos nedvével;
Dajkáltam eleget, pusztuljon végre minden kín!
Vad szellőrózsa szirma is elszakad a szélben…
Akartam őket… nehéz zsákba bújt képzeletem,
Rátekerem rőt kender derekából szőtt vágyam;
Átkozott álomjáték! Talán nem is létezett…
Zsibbadtra fáradt elmém hajnali színváltása.

29. Hanyecz István: Lopakodik a Tél

K ödlepte,fátyolos reggelre ébredtem
Ö römtöl ragyog szemem e látványon
D ércsipte táj mesés fehérbe öltözött
V illanydróton madarak gubasztanak  
A csarkodik,lopakodik a novemberi Tél
R ózsabimbó árván dacol kiskertemben
Á lomrahajtja fejét a jó öreg Természet
ZS indelyes faházban kandaló ád meleget

30. Petres Katalin: November 2016

Köddunna alá bújt a táj.
Ölembe ült a Múlt.
Dideregtet a Jelen.
Vészterhes Jövőnk
Aranyló napsugár
Reményért esdekel.
Ádáz, botor csaták
Zsivaja csituljon.

31. Ordas Andrea: A Naphoz

K orán ébredtem, tüdőm kicsi jobb ma?
Ö römmel láttam, hogy süt a Nap.
D erű lesz talán és nem ború,
V égre már én sem leszek szomorú.
A mikor indultam még melegebb volt,
R ám mosolygó Nap, fénye elvarázsolt…
Á lmodtam csupán ismét szürke köd van
Zs ugori Nap fényed bút-bajt m’ért nem oszlat?

32. Ordas Andrea: Egy nagymama csodája

K isunokám csupa-csupa kérdés,
Ö lembe bújva, csacsogva, fázva,
D ideregve dugja kezembe kicsiny kezét,
V acogva csodál dérlepte tájra.
A mi – kérdi – hoj vannak a hegyek?
R áncolja szemöldökét, görbül a szája,
Á m e pillanatban a szél sóhajt egyet,
Zs arátnokfényként búj’ elő a  Mátra.

33. Czégény Nagy Erzsébet / Pendzsi: Hajnal

korai hajnalon tej- szőtte fátyolba
öltözött a város. olívzöld pázsiton
diadém cseppek ragyognak,
valami különös álom-varázsban
alszanak kábultan még a házak,
retesz szunyókál a nagykapun, az ereszen
átcsorog egy eltévedt bohó fénynyaláb,
zsanér moccan, s megtöri a bódító csendet.

34. Kutasi Horváth Katalin: Mi a vétkem?

Ködbe vesző férgek,
Önző módon éltek.
Diribdarab létem
Veszendőben, érzem.
Alakváltó lények –
Rettentő lidércek…
Átkozzátok vérem,
Zsugorodik bérem. (Mégis mi a vétkem?)

35. Hanyecz István: Öreganyó ir Télen  

K ödvarázsba burkolodzott hát az erdei lak
Ö reganyó vidáman ébred e fátyolos tájban
D alrafakadt eme csodás látvány örömében
V adak gyülnek seregestül az erdei etetökhöz
A kad böséges eledel éhezöknek télviz idején
R özselángja recseg-ropog már a kandallóban 
Á d jó meleget öreganyónak a hosszú télben
ZS ebkönyvébe ir Ö állatmeséket, Barátoknak

36. Radmila Marković: Őszi hangulat

Kivel osszam meg rám-rám törő bánatom?
Öreg napjam, estéim magamban hordozom.
Dehogy terhelek bárkit is, inkább hallgatok.
Van még levél a fán. Lesz-e nekem rügyfakadás?
Ahogy viszi a szél a sárgult leveleket, úgy tör
Rám az ősszel járó ködfátyolba bújt, élet és halál
Ádáz harcának csatazaja. Kinek mondjam:
Zsinóron lóg az életem és Damoklész kardja.

37. Ordas Andrea: Ködvarázs

K öd lepi a tájat finoman és pubán
Ö lelve símogat ágakat egy fán
D érvirágokat éleszt fel újra
V arázsos muszlint borït minden útra
A ranyos napsugár sem fog ki rajta
R eszketeg levéllel játszik az avarba”
Á lomként látszik csak tétova holdsugár
Zs émbel az öreg tél, s muszlinköd tovaszáll.

38. Lénárt Anna: Ködvarázs

Kedvesen, jégvirágot csókolt arcomra a tél.
ölelne magához, ha nem tiltakoznék,
de valójában az ölelésére vágyom,
vetett ágyán megkísért, a tiltott álom.
Aranyfényben csillogó jéghegyek,  
ragyogó kristály, fagyos hópelyhek…
Ádáz harcot vívok a léttel,
zúzmarát szór elém szeretettel.
Sóhajtok… A köd elvarázsolt.

39. Lénárt Anna: Ketten 

Ketten vagyunk, mi ketten, kik ezen a rongyos életen kívülállók vagyunk.
Önmagunkra vagyunk utalva. Ők nem értenek meg minket, ne is várd!
Dörömbölhetsz mind két kezeddel bezárt kapuikon, be nem engednek,
Veled, velünk szövetséget sosem, semmilyen körülmények között nem kötnének.
Az ok nagyon egyszerű. Annak ellenére, hogy mind emberek vagyunk, mégis mások, 
Reggeltől-estig győzködhetnénk igazunkról őket, ők vannak többségben, 
Átkozottak lennénk, az újat fel nem ismerő, valami mögé bújó, vak életükben.
Zabolázatlan tetteink, éles tőrként hatol megkeseredett szívükbe, nincs elfogadás…
Sóhajok mindenfelől… Nincsenek kérdések… Vajon a köd kit varázsolt el? 

40. Hanyecz István: Ördögárokba   


K öd elöttem,köd utánam az erdöben
Ö rdögárokba boldogan betévedtem  
D erékigérö ködfátyolban bandukoltam
V idám kacagás törte meg az erdei csendet   
A sürü ködben gyereksereg közeledett
R eggel óta barangoltak a nagy ködben
Á  lligért ott a vastag selymes fehérség
Zs ebkéssel vágtak léket a zsombékosban

41. Hanyecz István: Zsémbes anyóka

K evély kiskakas kárál a ködvarázsban  
Ö reganyó tyúkokat etet a falusi udvarban
D e mekkora köd lett hirtelen itt a kertben
V arjak hangosan vijjognak fent a háztetön
A póka botorkál a fátyoslos fehérségben
R ozsdás-barna levelek szállingóznak le a fáról
Á gakon vigan turbékolnak a vadgalambok
Zs émbes anyóka eltévedt az öszi ködben

42. Petres Katalin: Őszi idill

Kint szürke, puha pára
Öleli át az őszi tájat.
Duruzsol bent a kályha,
Varázsol békét a parázs,
Andalító almaillat száll,
Ringató dalt muzsikál,
Álságot, kínt feledtetőt,
Zsandár időt elkergetőt.

43. Jószay Magdolna: Tejfehér köd

Ködös reggelen
Ömlik szeméből a könny.
De semmit nem lát…
Vak amúgy is a közöny.
A köd tejfehér,
Ráfagy szempillájára…
Átkozott, makacs
Zsilettként hasogatja…

44. Kutasi Horváth Katalin: Foszladozó zsinór

Kedvetlenség gyötör,
Ösztönösen élek.
Dölyfös végzet kacag,
Válaszától félek.
Akárhogy is teszek,
Rám suhint ostora,
Átkozottul mérges,
Zsémbes, irigy mostoha.

Ködben formálódik,
Örök rejtély marad,
Dögrováson vagyok,
Véres bokám dagad.
Alighanem élek,
Remek varázs árad,
Átkarol egy emlék,
Zsinórom elfárad.