ZIMANKÓBAN
01. Győri Nagy Attila: Fagyhalál
Z izzenő száraz levelek
I ntenek búcsút az ágnak
M ártírként tűri a természet
A téli rideg világban
N incs virág, nincs új mag
K ivár mi csodát ad
Ó zondús fagyhalál
B acilusokat gyilkolva
A lapoz meg új napot
N apot s vele a holnapot
02. Mukli Ágnes: Zimankóban (1.)
Zárd be az ajtót, reteszeld szorosra,
Irgalmatlan szél van, szakad odakint.
Magasban kanyarog, haragját ontja,
Amerre jár tör, zúz, ágakat szakít.
Nem kímél háztetőt, kéményekre ül,
Kántál naphosszat, hosszasan fütyül.
Órák óta havazik már minden fehér,
Betakar minden mélyen alvó kis magot,
Alaktalan a szálló messzeség.
Nagy tüzet rakj fázom, megfagyok!
03. Holéczi Zsuzsanna: Tavaszvárás
Zimankóban vágtat velem a szánkó,
Idegen utakon kergetem múltamat.
Mindent hó borít a ködös utak mentén, és
Alkonyatig sem lelem nyugalmamat.
Nem tudom, mikor jön új tavasz melyen
Kedvesem, majd magaddal hozod a napot.
Ó mennyire várlak! Ugye visszatérsz?
Boldogok leszünk, ha szűnik a zimankó, s
Ajtóm előtt koppannak könnyű lépteid.
Nem lehet, hogy tél után ne jöjjön a tavasz!
04. Szabó Eszter Helka: Búcsú egy ingatlantól
Zárva van már ilyenkor a kerti kapunk.
Irtózom, hogy el fogjuk adni a kertet
Majd a házzal együtt közös ingatlanként.
Azt álmodom, anyám bőröndöt húz
Némán, vaksötétben, a tó sima vizén
Krisztus módjára. Mások is jönnek.
Ócska cucc, de nekem ennyi elég – mondja.
Bánatomat a diófába törölném, ha tudnám.
Arra ébredek, hogy havas az egész udvar.
Nem vagyok képes elhagyni a házat. Sírok.
05. Bihary Emőke: Zimankóban (2.)
Z ajos
I dők
M ennek jönnek
A blakrésben fészket vernek
N incstelennek
K emény a tél
Ó cskavas kályhája mesél
B ortól fanyar
A lkonyokról
N éma halott hajnalokról
06. Mayer Zsó: A tél szépsége
Z úzmarás jégcsillámok
I zzadtak a hó köntösbe burkolt ágakon,
M elegen tűző Nap fénye
A rrafelé bandukolt ráérősen.
N evetve kacsintott reájuk,
K örbe – körbe járta a fa ezüstös takaróját:
Ó, de ragyogón csillogók –
B oldogan kiáltotta!
A tél nem dolgozott hiába
N agy jégcsappal díszítette még az ágakat.
07. Varga katalin: Zord idők járnak
Zord idők járnak, hideg szelet hozott most a tél.
Itt kopár ágak meredeznek, minden hófehér.,
Megbújnak az őzikék,szél süvít át az erdőn.
Apró állatok bújnak össze, fázón, didergőn.
Nagy csörtetéssel vaddisznó család ,szalad félőn.
Kutatva szimatol egy éhes róka,, remegőn.
Óvatos léptekkel oson, a zsákmánya mégsem jön.
Bodor füst száll fehéren, egy erdészház kéményéből
Alszik a kopó álmában sok , sok vadat talál ., ,
Néma most az erdő,didereg , sok apró madár .
08. Herczeg-Vecsei Katalin: Remegő lét
Zörren a zár,
Itt hagy a nyár.
Magam vagyok,
A lelkem sajog.
Nem várt vendég:
Kóbor emlék
Ólomkötényt
Burkol körém.
A lét remeg,
Nem jön meleg.
09. Szabó Eszter Helka: Első hóesés
Zizeg a hó, veri a szél az ablakomhoz.
Ilyen förgetegben is neki kell indulnom.
Májfoltos a park. Kupacokban gyűlik a hó.
Araszolok gumicsizmában, kátyúból kifelé.
Nem trombitál a műangyal a főút fölött.
Kikövezett járdán tiprom szét a hódarát.
Ómódi házak várják, hogy beborítsa
Bádogereszüket a megbocsátás, ami nincs.
Arcomba csapódik a hó, nem menekülhetek.
Nagyon más havat vártam: könnyűt és puhát.
10. Kutasi Horváth Katalin: Befagyasztva
Zűrzavaros, lélekvesztő hánykolódás,
Idegtépő, embertelen mocskolódás –
Maholnapok széttiprói menetelnek,
Alattomos szókufárok szemetelnek –
Nem néznek rám, kifigyelném vágyaikat,
Kemény a tél, befagyasztják álmaikat,
Ósdi hitem, optimista lelkületem,
Bánatűző, reményt adó ölelésem
Akaratos világunkban gyanút kelthet,
Nincsen, aki nyugodt szívvel ünnepelhet.
11. Petres Katalin: Zimankóban (3.)
Zúzmarás, deres fehérség.
Irgalmatlanul hasít a szél
mindenütt a zeg-zugos
andalgásra alkalmatlan
néma, kopár fák ölelte
kietlen, kegyetlen tájon.
Óvóhelyre vágyódva
baktatok dideregve,
arasznyi reményért
nihilben esdekelve.
12. Kutasi Horváth Katalin: Fagyban jajdulok
Zimankóban toporgok, didereg a létem,
Idegen a reggel, befut a buszom,
Megkövült minden, mi emberi forma,
Amióta lélegzem, torzul a szabály.
Naponta ridegebb minden, mi körülvesz,
Kavicsok fityegnek a szívek helyén,
Ótvaros a beszéd, ha kibukik a szájból,
Babérokat szül az érzéketlenség.
Annyira hideg van, hiába a fűtés,
Nem szállok ki mégse, fagyban jajdulok!
13. Klotz Mária: Téli anziksz
Zizzen a fájdalomtól megrendült tél
Imára kulcsolt kézzel nyugovóra tér.
Magára hagyva mereng tavaszig
Angyalokkal álmodva mélyen aluszik.
Nem tudja mi vár rá hamarosan
Koldusokkal táncot jár komótosan.
Ócska rongyokba bugyelálva vár rá a halál
Bajára gyors megoldást nemigen talál.
Alva várja a bimbózó világtavaszt
Nevére új zimankós jelzőt akaszt.
14. Győri Nagy Attila: Befagyott táj
Z ord téli napokon
I rgalmat kér a világ
M egváltásként mond imát
A befagyott táj
N apsugár, jöjj
K ergesd el a jégmezők
Ó lomsúlyú takaróját
B oldogítsd újra szívünk
A ranyló sugaraid
N éma mosolyával
15. Klotz Mária: Örömmámor
Zord tél telepedett a tájra, hullott a gyémánt hó a házra, a macskánk csöpp orrára.
Imádott rozoga faszánkóm a padláson várta, mikor kerül már a meredek domb oldalára.
Megrázta magát Holle anyó, hófehérre szórta a világot, meseszerű képet készített.
Alkotásként szemléltem a csillogó hó-virágot, amelyet a fakerítésre díszített.
Néró kutyánk visítva ugrált, farkát csóválva élvezte a vakító hófehérséget.
Kati néni a szomszédból átkiabált néhány meleg szót, csak kedvességet dalolt.
Ó, de mennyei a téli szépség, ezüstösen csillogó káprázatos fényesség.
Boldogságtól hahotázva, hidegtől arcom kipirulva, lelkem csupa tündérség.
Anyukám a fejemre kucsmát nyomott, húztam a faszánkót, ujjongva énekeltem.
Nem érdekelt, hogy zimankóban meneteltem, fel a dombra sebesen lépkedtem.
16. Holéczi Zsuzsanna: Zimankós éjjelen
Zimankós éjjelen
Inkább hozzád bújnék,
Mint magányos házban
Aggódva rád várnék.
Nincs annál szebb, mintha
Korai reggelen melletted ébredek.
Ontja kályhám a melegét,
Boldog csókom lesz csemegéd.
Azt se bánom, hogyha hó hull,
Nem félek így téltől, „hótul”
17. Kutasi Horváth Katalin: Idegenül
Zavarodott lelkem zűrben fogant, érzem,
Idegen világban idegenül élek,
Magányos tömegek vesznek csupán körbe,
Alig-alig néznek igazi tükörbe.
Nem is szembesülnek rideg valójukkal,
Kegyetlenül érzéketlen lelkük sosem furdal,
Ócska szavak formálódnak tisztátalan hóból,
Bizony nem is részesülnek semmiféle jóból,
Ajkaikat megdermeszti a tél fagyos szele,
Nem kerüli őket sem el a zord balta hegye.
18. Klotz Mária: Hajléktalan
Zord a hideg tél, szép a fehérség
Izzik a tűz, a fény, játszik a szépség.
Múló a remény, még várja a jót
Aludna a koldus, nem talál ennivalót.
Nincs neki kiút, hiába kukázgat
Kóbor kutyával itt-ott bugázgat.
Ócska rongyokon fekszik a drága
Béget, úgy köhög, jaj de fáj a háta.
Adj neki enni, hívd a menhelyre
Nem akar bemenni a kegyhelyre.
19. Ságiné Szűcs Klára Mária: Zimankóban (4.)
Zúzmarás, hófehér puhaság mindenhol,
Idegen tájon járok.
Mozdulatlanul csodálkozom,
Angyalok énekét hallom.
Némán, szótlanul állok, a dallam elvarázsol.
Karácsony van talán?
Ó, csak örökké tartana, örökre maradna!
Boldogságot érzek a kemény zimankóba’,
Adnék belőle minden halandónak.
Ne legyen többé szomorú ember a világban.
20. Holéczi Zsuzsanna: Mért kell ennek…?
Zeng az erdő, madár dalol
Istenem: a tavasz de szép!
Mért kell ennek majd elmúlni?
A madárnak ázni, fázni?
Nem szeretlek tél, zimankó!
Ködpárával fölém hajló,
Otthonomba bút, bajt hozó,
Bánatomat csak fokozó,
Alattomos csúnya ember:
Naphiányos rút december!
21. Lénárt Anna: Tavasz váró (Versenyen kívül, mert sajnos az első sor Zs-vel és nem Z-vel kezdődik)
Zsákban őrzi Sándor a meleget…
itt nem látom, mindenhol keresem.
Mosolygok… napsütésre gondolok,
ablakpárkányon jó tíz centis hó.
Néptelen utcákon süvít a szél,
kabátom a szekrényben szörnyen fél.
Ócska kifogásokat sorolok,
bizakodva a jövőre gondolok,
a havat elsöpörni indulok.
Nagyon várlak Sándor, nyisd a zsákod!