- Kalocsa Zsuzsa: Zengve kondulnak
Hófehér csipke lóg a fákon,
A csendes estén fénylik aranylón.
Remény s öröm tiszta szívekben,
Az őszinte szeretet ismét él.
Nap, mint nap küzdeni életért,
Göröngyös utakat újra járni.
Zengve kondulnak a harangok,
Új utat mutatnak a vándornak,
Gomolygó felhőkkel haladnak.
Árad szívükben az ünnepi fény,
Sietnek, Úr oltára elé.
Boldogság ez, elveszett embernek,
A szeretet most hozzá árad,
Nem kell ünnep, csak egy kis békesség!
- Jószay Magdolna: Reményt adó harangszó
Hótakaró borítja a szépséges tájat,
Azt hihetnénk, szinte elvarázsolták azt!
Révületben lépek a világos utcára,
Annyira friss a hó üde tisztasága.
Nagyokat roppangat minden lépésemre,
Gombolom kabátom, felnézve az égre.
Zúzmarás ágak közt hópelyhek szállanak,
Úgy örül a lélek, mint a hó a fagynak.
Gondolatébresztő a messze harangzúgás,
Áldott karácsonyéj, lelki megújulás…
Sok éjféli mise elmúlt már mögöttem,
Bensőséges érzést, új reményt ad nekem.
Adjon embereknek békét, hitet, álmot,
Ne tehesse rosszabbá senki e világot.
- Keczely Gaby: Életkép karácsony előtt
Hangok messze hallatszottak,
Aranygömbök alá fagytak.
Riadt kicsi leányka meg
Anyjához bújt, ott volt meleg.
Nem a zajos zenét várták,
Gépzenéből áradt lármát.
Zúgó tömegben, mi zengett
Új hullámban megfeneklett.
Galambok szálltak a térre,
Áldott ünnepet remélve.
Sorban álltak fázós népek,
Bort, halat kimérve kértek.
Asztaloknál koccintottak,
Nagy-nagy csodát áhítottak!
- Horváth-Tóth Éva: A harangzúgásban vagy
Ha hull a hó és zsong a sok pehely
a szűzfehér csendben szíved hangja száll,
repül a széllel, s ő is rólad danál
aortám ágán végül megpihen,
néma esték fekete mennyboltján
gömb-gúzsba kötött fény, mint derűd ragyog,
zendül egy kacaj az arany rojtokon
útra kel, s míg álmodom, rám talál,
gerlékbe fagy már a felbúgó nyár,
ág közül röppenő szürke angyalok
suhannak épp, mint egykor te hozzám,
bársonyos hangon száll az imádság
az égig ér a verses hálacsokor,
nem csend vagy bennem, a harangzúgás.
- Kristófné Vidók Margit: Félrevert harangok
Halványul az emlék, tegnapok árnya
Alattomosan settenkedik néha,
Rút álmoktól gyűrődik a kispárna.
A harangzúgástól zengő kis falu,
Néha még idézi a gyászos napot,
Gátat tört; és hömpölygött a víz vadul.
Zendült, kondult a hang; csupa fájdalom,
Újra, és újra felcsendült a harang,
Gomolygott sártól áztatott tájakon.
Árvíz, árvíz!- zúgta száz, meg száz harang,
Sírt, jajongott az álmából ébredő,
Boldog otthonából romhalmaz maradt.
Angyal száll vállára átvenni terhét,
Néma a harang; érti fájó csendjét.
- Takács László: A kis fenyő halála
Hát kérdezem én, nagy szeretettel.
Az rendben van, hogy megölünk egy fát
Remélve azt. hogy elhalmoz örömmel ?
Arany díszekbe öltjük mint egy csodát
Ne átaljon s panaszra semmi ok
Gőgösen hirdetjük megalomániánk
Zord unalmas életünk mögött
Úgy áhítjuk a sosemvolt csodát
Gépeink morajló áramlatában
Ásítjuk minduntalan a mát
S taposunk akár zöldellő zsenge fát
Bizony nekünk talán mindent szabad?
A harangok most értetek zúgjanak
Naptól ellopott zöld arcú Krisztusi fák.
- Szabó Eszter Helka: Téli, déli rohanásban
Hópárduc háta suhan a parkon át.
Aztán jégtükör rejti el lábnyomát.
Reszket arcom a maszkban. Felszállok.
Alakokat mozgat valaki. Nincs zálog.
Nem kérdem, miféle társasjáték ez.
Gondolom, e partinak egyszer vége lesz.
Zúzmara a nyárfán, jégdara az úton.
Úgy lépkedek, mint zsonglőr egy rúdon.
Giling-galang…Ebédre hív a nagyharang.
Ásítást nyomok el. Felkacag a jang.
Siet a jin, Fehérítve, akár a maszkom.
Belépek a kapun. Kapkodva felhúzom.
Azért kong a harang, mert nem hordják?
Nem oltakoznak? Isten nyeri a játszmát.
- Dobó Georgina: Nagymamám
H arangok zúgnak minden éjjel kis falunkban, 11 órát ütnek, éjjel
A nyai szíved megállt, nem ver többet. Rövid életednek Fiad vetett véget.
R ajong Érted még most is a Világ, összes egykori Kollégád, és engem bánt, vagy sajnál.
A kkor megállt még az Üstökös is az Égen, olyan jó voltál, minden nap mostad pelenkám.
N em ismertelek, fáj nagyon. Azt mondták kiskoromban olyan vagyok, mint Te! Nem hinném!
G örbe a tükör, melyben magam látom, ez igaz, mégsem lehetek oly tökéletes és szép!
Z akatol szívem, várok az utolsó buszra este, a templom órája 11-et üt. Sötét van, ilyenkor összeszorult szívvel mindig Rád gondolok.
Ú gy ölelnélek. De nem lehet, a sok szóbeszéd és pár kép, mit adnak, de minek, hisz úgyis a tűz martalékává válik itthon!
G inikémnek hívtál, elmúlt minden, az a harangszó tönkre tette az egész Életemet!
Á gyba bújva várt apám, valakit, nem téged tán! Remélhetem!
S avanyú a tea, jó citromos, nem érzem ízét. Reggel is üt az óra, félreverik a harangot, valaki ismét meghalhatott.
B eteg, alkoholista, koholt vád mind, tudom. Pillanatnyi elmezavar, badar kószaságok, új gondok…
A nyával sétálunk a temetőbe, ott ülök tarka ruhában temetéseden, mint egy papagáj.
N apos idő volt, strandra készültünk, emlékszem, csak úgy beugrottunk a rendezvényre, gyerekként, kacagva. Síri csend volt, csak hasam korgott. Ez az egyetlen emlékem rólad Édesapám.
- Kutasi Horváth Katalin: Kápolnák árnyán
Hó szállingózása varázst árasztott,
A hegy oldalában békesség áramlott.
Rendkívüliségünk tudatában voltunk,
A sors akarata előtt meghajoltunk.
Nem tudtuk, meddig tart utunk és a létünk,
Gondterhelt lélekkel ugyanarra néztünk.
Zajos lett világunk, csendességre vágytunk,
Úgy fájt a szívünk, hogy el kell egyszer válnunk.
Gondolhattunk volna magunkra is néha,
Átkarolhatnál még, miért lettél néma?
Siettettél gyakran, oly sokszor rohantunk,
Bajból jutott elég, abból sokat kaptunk.
A kis kápolnákba mindig is betértünk,
Néma harang zendült, ilyenkor megtértünk.
- Holécziné Tóth Zsuzsa: Harangzúgás
Ha karácsony estéjén harangzúgás árad,
A lelkünk is belerezdül, elszállhat bánat.
Ragyognak a fények, ünnepel a város,
Angyal-hajjal díszített fenyőfa a sztár most.
Nagyszülő és unoka szíve repes érte,
Gond, baj, bánat messze szál, ünnepelünk végre.
Zord idő sem ijeszt el éjféli misétől,
Új év hajnalán pedig pezsgős ünnepléstől.
Gondjainkat félretesszük, szebb jövőről álmodunk,
Álmainkban szeretetben, békességben alkotunk.
Soha többé nem válunk el, mert már összetartozunk.
Boldogságos szűzanya, ma született gyermek,
Az Isten ha vigyáz ránk, többé baj nem érhet.
Nem kell többé vírustól, háborútól félned.
- Szabóné Horváth Anna: Karácsonyi harangszó
Hangját szél hinti hét határon
Aranyszínű csillagok nézik
Remény hull szerte földi tájon
A szívek melegségét érzik
Nagyot lobban szeretet lángja
Giling-galang, hívogat egyre
Zúgva buzdít égi imára
Új, szép álmokat ébreszt egyre
Görnyedő hátú vén, s fiatal
Áldást remélve hozzá siet
S térdre borul, megváltást akar…
- Kristófné Vidók Margit: Angyalhívó
Halkan csendülő szólamok,
Andalgó fény a friss havon.
Régi harangok kondulnak,
Angyali hívó; megnyugtat.
Nesztelen léptű csillagok,
Guruló, érces hangzajok.
Zenélve hívnak imára,
Újult lélekkel, vidáman.
Giling-galang; ma karácsony,
Áldást, és békét sugároz.
Sötét éjben, a magasban
Boldogan zúg a sok harang.
Alattuk ünnepi díszben,
Nézd!- hit éled a sok szívben.
- Kisznyér Ibolya: Álmok emléke
Harangzúgás után sóvárgott a lelke,
Alföldi templomnál otthonteremtése,
Riadt szívének a lakás a szenvedése,
Anyám sóhaja szállt a templom tövébe,
Nehéz gyászt oldaná a harang éneke,
Gondja halványulhat, ha lakhat újra ott,
Zaj csak az lehet, mi nyugtatja bánatot,
Úgy megfiatalodott, mint ki időt nyert,
Gazdag, ki beteljesíti égő vágyát,
Álmát élte békés huszonöt éven át,
Sors hívta, majd csengette lélekharangját,
Benne száll emléke minden harangszóban,
Amikor szél hozza fájó dallamokban,
Némán csillan fehér alakja odaát.
- Czégény Nagy Erzsébet: Rezgés
Harang kondul az
Alélt, hanyatt-dőlt tájban,
Rezdül a lélek, éled,
Alszanak még a házak,
Nem mozdulnak a
Gondos, szorgos kezek,
Zendül a havas fenyves,
Úgy dobban szívemen a
Gigászi ütem, mint kiáltás,
Átsiklik égig-érő bérceken,
Suhan, s elcsituló dallama,
Bennem, száz akkordjának
Angyali énekét visszhangozza.
Nincs már senki, csak Istenem.
- Gáspár Klára: Soha nem késő
Hallgat a kétségbeesett kiáltás.
A karácsonyi harangok csak távolról szólnak.
Reményvesztett, néma imádság,
A megváltásban már ők sem bíznak.
Nincs béke a földön, nincs béke a szívben,
Galádul megcsonkított életek.
Zúgjon már az a harang, sokkal erősebben!
Újmise zengje, hogy nem kell félnetek!
Gongütés már kevés, ide harangzúgás kell.
Álnok hitszegők, ébredjetek már fel!
Soha nem késő szeretettel cselekedni,
Béklyót eldobva a jóért, szépért lelkesedni.
Akarni, hogy a harangzúgás édes dallammá váljon.
Nevető, boldog arcokra zenéje végre rátaláljon.