Keczely Gaby: Hangokat hallok
Hangokat hallok. Hatásos.
Andalító zenei kód.
Nem verses mű, mely arányos.
Gitárral aláfestett mód.
Felemel lírai szózat.
Oldott – száll mint egy ária.
Szépen hangzó rímes láva,
Lágy, lopakodó mánia.
Árad belőle az álom,
Nyúlik át a mámor tova.
Okos talán nem lehetsz ott!
Korán ébredsz vagy már soha.
Klotz Mária: Hangfoszlányok
Hiú álmok szőtték be a parfümágyas szobát,
Alvó létünk begubózva szégyelli a szócsatát.
Némán vibrál lélekhúr, egy szál fogja fodrát,
Gömbölyödni képtelen, nem találja otthonát.
Furcsa lét-virágok hervadoznak körülöttünk,
Ordenáré ego-bombák lövögetnek felettünk.
Száguld a bántás-füst, beteríti dúvad testünk,
Lehet, hamar észhez térünk, kiszellőztetünk.
Ármánykodik az éj szele, nem takar a fátyla,
Nyirkos sötétben pislákol a szerelem lángja.
Olvadjunk fel, burok-csendben ölelkezzünk,
Kincs-ék hangfoszlányok opusán zenéljünk!
Keszy-Harmath Dániel: H angokat h allok
H alkuló h orkanások,
A ndalìtó a ngyalhangok,
N éma n evetések,
G randiózus g lóriák,
F ergeteges f ortissimók,
O ltári o perettek,
Sz elíd sz ólamok,
L ágy l élekemelők,
Á lmatag á sítások,
Ny ughatatlan ny ikkanások,
O ktondi o rrhangok,
K órusban k ínoznak.
Dobó Georgina: belső hangok
h allgatom a csendet – e néma, borús tájat – a kabócák zúgásától zsongó éjben
a ndalogva búcsúzik a nyár, még egy utolsót kacsint kettőnkre, szerelmünkre
n appal van, mégis sötét, hideg. Tátong a messzeség, az űr dalra zendül, nem kering
g örög zene szól kávém mellett. Zorbát táncolnak, körbe, körbe. még rám tekint
f inom, lágy kezed. Nézem “daloló lila nyakkendődet”, e közelségben mégsem érem el
o mlós sütemények mellett a frappé oly rideg, vizes. Tele fagyival, zaccal, füsttel
sz ólamok csendülnek fel mollban, lágyan. Hiányodat hirdetik. Dúdolok egy mesét
l ent, az alsó szinten rotyog a tálban az ebéd. A fazékban ott a kés, egy parányi rés
á csorgok a hevesen zajló Tiszánál, majd kiöntöm neked bús szívemet. De te ezt
ny ugodtan megveted. Fájdalmam dallama cseng, a telefon tárcsáz, mégsem felel
o ly nehéz élni nélküled. Mardosod még mindig lelkemet. Elmúltak az ünnepek
k icsit jobb. A mélabú távozik. Míg újabb magányos karácsony nem következik.
Kristófné Vidók Margit: Végletek
Halk zizzenő akkordok, lágy dallamok,
Alkonyi szél zenéje mily balzsamos,
Nádast keltik az éjszakai neszek,
Göröngyös parttal szelíd hullám cseveg.
Fojtottan cserreg szundikáló szarka,
Odafent zörren az ég, vihar lappang,
Sziklákra szórja ezüst villámait,
Letörve a hajlongó fák ágait.
Ádáz a küzdelem, félelem nyüszít,
Nyomorult nincstelent földre kényszerít,
Onnan felemeli mindenség ura,
Koldus szemeiből könnyek hullanak.
Gáspár Klára: Boldog újév
Halványul a karácsony illata.
Az újabb évtől mit remélhetek?
Nem vagyok bánatos miatta.
Gondterhelt miért legyek?
Fény csendjébe burkolódzom,
Olvasok szívet melengető verseket,
Szobám sarkában elzárkózom,
Langyos teát szürcsölgetek.
Ábrándozok, csakis szépről ezen a napon.
Nyugtalanító híreket ide be nem engedek.
Orgona lágy hangját távolról hallom,
Kacsint a Nap, és vidáman rám nevet.
Záruba Károly Valér: Hallom
Hallod-e te is, jaj, tudom csak én.
A csend feléled, csodás tünemény.
Nincs is valós hang, elmém hiteget,
Gerjeszt ál hangot, használ ideget.
Félelmetesen furcsa egy hatás;
Okát ismerem, mégis van varázs.
Szent Johannához angyalok szóltak,
Lám, hozzám épp egy kalauz szól csak.
Általában nem nagyon zajongnak,
Nyugtalanul több egymásnak ronthat.
Olykor kedvesek ismerős hangja;
Kétkednek, de nem őrültem meg, na…
Horváth-Tóth Éva: Felcsendülsz
Hajad fodrozódott így a nyárban,
ahogy a fűz tar ágaiba kap a kósza szél.
Nem köszöntél el tőlem, és senkitől sem valójában.
Gurult, mint gyöngy az időnk, eltűntek az évek,
fehér a kert, a tetőn a cserepek, a fal,
oltott mész sóhajt a vödör alján, a tél fest helyetted.
Szárazon zörren egy gubó a ház mellett,
lehullottak rég szirmai, akár tegnap a hó, belsejében
álmosan zörren a mák, nyarat keres riadtan, mint én téged…
Nyersülő valóság az egész udvar, felém szalad egy illat,
onnan, ahol lépteidet őrzi a járda, belélegzem, finom szappan,
kamillás aromával, s bennem felcsendül hangod, foszlányokban.
Gáthy Emőke: Téli hangok
H ídkorlát dübörög
A lul csend a Duna
N evesincs madárraj
G ondját viszi tova
F elsivít előzi
O ldalt egy sziréna
Sz íve nagyot dobban
L eáll pillanatra
Á rnyéka harsog a
Ny árt idéző napon
O tthonában vacog
K opog ropog a tél
Kutasi Horváth Katalin: Kilátástalanság
Hangok, belső zöngék nyugtalanítanak,
Annyi minden kísért, emléket szítanak!
Nem csendesednek le felvert hullámai,
Gondatlan ridegség szúrja fullánkjait.
Fenyegetnek rémek, ízléstelen mémek,
Oltogatnak minket, kergetnek a rémek.
Szívünk töredezik, kiszárad a létünk,
Lángolnak a poklok, hitünkből kitérünk.
Átok és szitok hull, remény foszladozik,
Nyomorult az ember, egyre botladozik.
Oktalan küzdelem, ügyefogyott próbák,
Kövekre hullt magvak, terméketlen spórák…
Thesaurus : Családias
H ét óra és szombat, nekem még korán van,
A jh, de arám, sajnos, felkelt már korábban.
N em akar pihenni, inkább hozzám bújni…
G ondom: ez alól most, hogy’ kéne kibújni.
F áradtnak látszol még, pihenj csak, édesem!
O lcsó kifogás — mond’ — ne hidd, hogy beveszem!
Sz avak, szót követnek; keskeny hangközökkel:
L usta szedtevette, elfordul közönnyel! …
Á lmom visszarángat; régi hű megmentőm,
Ny elvnek nyilaitól menekítő nemtőm.
O stromol, bár, egyre halkuló hangorkán,
K áprázat fülemnek távoli hangfoszlány.
Sági Klári: Csalfa álom
Hangfoszlányok cikáznak fejemben,
Angyalok démoni énekkel üldöznek,
Nem látok reményt.
Gondolataim csak zavaros vizek,
Fejemben minden kalapál, zizeg,
Odavisznek, ahová menni nem akarok.
Szaladok a burkolt faltól-falig, s vissza,
Lábaimmal vadul dobbantgatok, rám törnek,
Átkarolnak, gúzsba kötnek,
Nyugtatót nyomnak belém.
Oszladozik a köd, csitul a fájdalom,
Kikerülök innen, ez mindig a visszatérő csalfa álmom.
Kristófné Vidók Margit: Magányos szavak
Hozzád szólnék az éteren át,
A magányt zokognám el neked,
Nehéz az éj, fáj a hanghiány,
Gördülő könny töri meg csendem.
Felriadva vágyón suttogok,
Ott állsz, szelíd suhanó szavak
Szólnak, és én kitárulkozok,
Lelkem húrján érzelmek zaja.
Álmodok, magány a zongorán
Nyugtató, lágy szólamot játszik,
Olykor kedves hangod szopránját
Követném, de álommá válik.
Jószay Magdolna: Ki nem fogad el
Hátha majd nem kéne legyőzni a napokat,
Adni úgy adhatnék, hogy megszokjam a rutint,
Ne várjak tartósan jó szót, mosolyokat,
Gondot ne okozzon, ha néha hátba szúrnak…
Falvédőről jövök, így folyton ráébredek,
Oly ritkán történik kellemes csalódás.
Számítani rá pedig soha nem tervezek,
Leküzdhetetlen a megfelelni akarás.
Áthatol a zajon sok intő hangfoszlány:
Nyerni nem fogsz, úgyis másnak látnak,
Olcsón ne szórd magad, túl sok a vakvágány,
Ki nem fogad el, menjen. Nem ér semmi hátrány.
Klotz Mária: Örök kapocs
Haldokló, aszott tested kórházi ágyhoz bilincselt,
Angyalhangok kórusa vérző haláldallal kilincselt.
Nógató hívószóval zendült feketekottás szólama,
Gátlástalan ölelés volt estalkonyi végső alkalma.
Fáklyás alagúton suhantál a vattafehér mennybe,
Oltalmat találva Istentől megáldott fény-keretbe.
Szisszenő végúton lágy hangfoszlányok lengtek,
Libbenő perceid öröklét-üveggömb utakra leltek.
Áldott pilletánccal onnan fentről fogod a kezem,
Nyom-gyöngysor szeretetláncodat nem feledem.
Olvasok édesanyai galamb-szelíd tekintetedben,
Kérlek vezess tovább a földi káosz-fergetegben.
Thesaurus: Estéledő
H alk neszezés… csalitos szélén gyér sás susogás…
A lszik a rét…csak tücskök cirpegik esti daluk…
N ádas… suhogás… barnás zsombék… víz szutyogás…
G ida-lépt’ loccsan… selymes fű súg… rejti anyut…
F ajd’ riog… rebben… csattog-verdes a szárnya…
O ldódnak kontúrok… hangok… ködbe veszőn…
Sz él sziszeg… szöszmötölés hallik… tán nádi poszáta…
L ebben a fűz fátyla… sissen súrlódón seprőz…
Á lmos róka szuszog már… halkan horkantgat…
Ny íres lombjában ág reccsen… szarka csörög…
O rmótlan röfögés… álmot szétfoszlat na…
K ékjén égnek suhanó csillagok – őrök…
Kristófné Vidók Margit: Az univerzum hangja
Hold sápadt fényében halk szólam árad,
A mélységben zenél, száll a varázslat,
Nem hallom hangját, de érzem, hozzám szól,
Gondolat-sóhaj az univerzumtól.
Fejemben megannyi kérdés kavarog,
Ott ahol égbe törnek a havasok,
Szirteken halkul el az isteni hang,
Lelket simít, halld; a föld szíve dobban.
Átölel kék-ezüst csillagóceán,
Nyitányt komponál susogó szellőlány,
Olyankor érzem, ami nem hallható,
Könnycseppfény-szimfónia az altatóm.
Mayer Zsó: Öröm hang
H armat gyenge a hangod
A nnak dallama sem hangos,
N em hallani lüktető ritmusát
G őg miért feszítené húrját?
F áradt foszlányai álomba merülnek
O tt oly édesen libegnek a fellegekben
Sz erteszét imbolyognak, erőre kapnak
L elkükkel öröm hangot adnak.
Á ldást osztanak megfáradt szívekre
Ny ugalmat sejtetnek csengésükkel,
O lykor fényes csillagokkal táncolnak
K arácsonyt teremtenek foszlányaikkal
Horváth-Tóth Éva: Foszlány tavasz
Halkul az idő, nem susog a lomb,
avar sem moccan, a dér ül rajta,
néma köd lebeg, mint nyirkos fátyol,
gubbaszt a szín a virághagymákban,
fakó a táj kint, mint bent a lélek,
opálos utcán kacskaring a csend,
szendereg lent a földben az élet,
lágyan duruzsol messze valahol
árnytalan fák alatt egy szép emlék
nyíló szirmok édes illatáról,
olvad egy hang, fénnyé lesz a fehér,
kipattan egy trilla, foszlány tavasz.
Thesaurus : Behatolók
H étköznapi életemnek csöndes szobájába
A labástrom falán lelkem belső kastélyának
N aponta gyakran átjutó, érzéketlen lét-zaj
G ondolatba bezúduló, erőszakos méhraj.
F oszlányok a külvilágból, melyek behatolnak.
O lyasfélék: megvetted már, nem, miért csak holnap?
Sz étszedted, mára ígérted, befizetted végül?
L elkem alél, szívem dobog, lényem beleszédül.
Á lnokabbak is bántanak; háborúkról szól hír:
Ny ughelyük csupasz föld, síremlékük, ki értük sír.
O lcsó munka, rabszolgaság, ínség és betegség…
K iráz, kifordít magamból e kóros jelenség.
Kisznyér Ibolya: A kilátóban
Harmatcseppek útszélen csillannak,
Alant hallgatag fák, erdők, sziklák,
Némán áll az ember, ámul sután,
Gazdagodik szíve, csodás látvány,
Felhők úsznak át fehér habokon,
Olvadó ezüst-folyó mosolyán,
Szépség nyílik, szeretet átölel,
Lágyan tágul, befogad a minden,
Áldott természet táplál, éltet, él,
Nyugalom kékje leng földön, égen,
Ott dobog a hegy szíve szelíden,
Ki hallja, érzi titkát szívében.
Lám Etelka: Szívünk hangja
H armatos pázsiton lépteink hangja zenél
A ködfátyol hullámzó képeket fest fent az égen
N éha megzavar a szelíd szellő, rózsaillatot fúj felénk
G örög tűzek elaludtak, percek telnek könnyek közt
F riss zápor gyöngye hullik le az anyaföldre
O ldalába faház tövében ibolya virágzik
Sz ívünkbe lángra gyulladt éledő szerelmünk,
L ebilincselt csengő hangod a szerelem hívó szava
Á hítattal pengetem a hárfa hurjait szivembe dalol
Ny ári estén hársfa bódít el kettönket a tornácon
O tt ülünk elmélázva az elmúlt történéseinken
K érjük imával a Jóistent hallgassa meg fohászunk.,
Dobó Georgina: Recseg a vonal
H allom, ahogy krákogsz, kattan a zár a lakatban, mégsem nyílik. Az egyik szomszéd füvet nyír, a másik fát vág.
A nya hív… pedig már rég halott. Apa üvölt, a nép jajong. A kakas kotkodácsol, a tyúkok kapirgálnak. Hát
N a! Sajnos aranyat ma sem találtak. Közeledik az este. A néma Hold lassan bandukol az Égen. Várja Csillagtársait.
G öröngyös az útjuk, pedig most olyan csendes minden! Nem kelt a wekker, kikapcsolták, a rádió sem szól, helyette
F orog a Föld! Hallod? Most ért éppen körbe! Petárdák, tűzijátékok, csillagszórók fénye kísérte utolsó perceit. Újdonsült óráit.
O tthon perceg a szú a deszkák között. A szekrényben a moly rágcsálja ruháidat. Pont a pirosat. Tudom, azt szereted.
Sz ilánkokra szakadt az ég, a felhők tombolnak. Szikrázik a vihar, hullámok duhajkodnak. A Balaton ma nem szép, hanem gyönyörű.
L ángos készül, az olaj persze fröcsög, égeti lábamat, hasamat. Tajtékzik a szám, hiába várok rád. A Nap mint köszörű
Á ll a vár fokán, szaggatja, lobogtatja zászlaját, tépázza az ember valamennyi álmát. Darabokra töri szét.
Ny ékládházán nincs minden vonatnak megállója. A sínek hiába sorakoznak szorosan egymás mellett, mégis a végtelenbe futnak szerte
O rmótlan szerelvények zakatolnak, szavaid a mélybe hatolnak. Porba hullanak. Most koppant érkezésük.
K opogtatnak. Leteszem a telefonkagylót. Csak zúg, búg a készülék. Hiába szakítottam meg a hívást, a vonal továbbra is recseg.
Keszy-Harmath Dániel: Az idők küzdelmei
H ív a jövő, új év kezdődött,
A jándék most minden reményteli perc,
N em tudom, mire számíthatok,
G ondterhelten, feszülő mellkassal
F igyelem, honnan és hova tart a sodrás.
O nnan, ahonnan nem is várom?
Sz ívem hangjai csábítanak a múltból?
L étem még szenved a rég árnyaitól,
Á lomnak érzem a jelent is,
Ny arat szeretnék a tél helyett,
O lyat, amely soha nem ér véget;
K ínok helyett boldogság vár rám.
Kalocsa Zsuzsa: Két szív
Ha lelnék’ valakit, aki megért,
A sok tévedést mind feledném..
Nem kérdezné, mi volt a múltban,
Glóriaként a nap is ragyogna.
Fénylő sugara rám mosolyogna.
Oh, mily boldogság lenne nekem,
Szeretve nézne a két szemembe,
Lelkemnek ege is kisütne.
Áldanám a sorsot, itt vagy mellettem.
Nyugalom perce karol belénk
Ott, hol a boldogság csak a miénk,
Két szív egymásnak sokat ígér.
Dobrosi Andrea: Ki követ?
H irtelen még hátranéztem,
A nnyira gyűrt a rémület,
N ehéz, ólomsúlyú léptem
G égémre ült, mint egy gyerek.
F ogalmam se volt, hogy mi lesz,
O lyan furcsán reccsent a csend,
SZ ökkent valami égi nesz,
L áttam-e vagy a képzelet…?
Á lmodtam, éltem? Hogy van ez?
NY omtalan eltűnt a hold,
O dadőltem a semmihez;
K i követ éjszaka gyalog?
Dobó Georgina: Zajos szívem
H allható, mégsem látható a zaj, mit ütemesen diktál szívem
A udiológián nem vizsgálják, gyógyítani sem tudják e kórt sehol
N incs még egy fájdalom, mely így hasogat. Könnyeim leporolom
G örögország, sokadik otthonom! Dudaszó, olajfa erdők kísérnek
F utnak a szekerek üresen, nélkülem. Reménytelenül, bukott álmokkal
O lyan mérhetetlen fájdalommal, mit nem hallgatott meg az ég soha
Sz erelem, szavad elcsépelt gyötrelem. Hogyan szabaduljak tőled el?
L ámpaláz kínoz a színpadon, leégek, felsülök. Csakúgy, mint amikor
Á lmosan rád gondolok. Jó lenne, ha társul választana téged magányom
Ny itott szemmel járok, de nem elég. Semmi már, hisz nem bízok benned
O lykor szeretnélek ismét szeretni, de már nem merek. Megmaradnak
K ínzó vágyaim, egy srácról, aki örökké mellettem halad, ki el nem szalad.