Petres Katalin: Felhőkarcoló
Fenségesen tündöklő
ember alkotta csoda,
lélegzetelállító forma,
hebeg-habog, ki látja
őrjítő magasságát,
korunk kalitkáját,
ahol több ezren
rendezkedhetnek be,
cirkálva a fellegekben
onnan föntről, ha
lenéznek az utcára,
ó, minket alig látnak.
Dobrosi Andrea: Magasban
F olyamatosan arra gondolok,
E gyszer megtekintem az otthonod.
L ényegében a magasba érek,
H ogy is mondjam, a hold már becézget.
Ő t nem érdekli ki vagy, de közel,
K orongja hozzád fénypásztát visz el.
A huszadikon van az erkélyed,
R óla nézve nincsen semmi részlet.
C ementszürkék mind az ajtók, falak,
O tt fogadsz, és ott érzed jól magad.
L átom, ahogy lebbennek fürtjeid,
Ó sdi bár a lift, mégis felrepít.
Záruba Ildikó: Ikrek
Fennvoltunk egyszer rég
Egekbe szökellőn
Leomlott azóta
Hatalmas robajjal
Őrült áldozattal
Karcsú ikertornyok
Alatta a város
Romjait feledte
Csinált új karcolót
Olyan égigérőt
Lehet, azt is látom
Ó, de messze van még
Klotz Mária: Füstbe szállt tények
Felcsimpaszkodik a fellegekbe, égi mezőn tündököl,
Ellepi a habtakarót, vattacukros mennyből üdvözöl.
Látványa ámulatba ejt, beleszédülsz a csőcsúcsokba,
Homályosan beolvad design léte a globális káoszba.
Őrködik életek felett, sorsokat sodor ében-gyászba,
Kőrengeteg imázsa belepirul a masszatények-mába.
Arculata lélektelenül tátongó, szilárd iker-objektum,
Riadalomban felrobbanó, füstfelhős kor-szimbólum.
Cirádás, elérhetetlen állapota hamuba hulló pódium,
Omló mozaikokból ragasztott emlék szégyen-album.
Lángjaiban porrá égő, ártatlanul halállá vált lények,
Ósdi, világ fölött uralkodó, démoni pénz-törvények.
Lukácsné Alföldi Ildikó: Felhőkarcoló
Félig égnek a fények
El sem feledi a messzeséget
Lába nyomán A REMÉNYSÉG ÉDES
Hiába a kín megváltásra vár
Ő is is várja a változást…fáj
Korábban Ő még
Akkoriban fóbiája volt talán
Remegett gyomra szíve vár
Címe nem ismeretlen míves
Olykor a szeme a távolban
Látta szállni a madarakat
Ó mond nem félsz-e?
Kalocsa Zsuzsa: Felhők fodra
F elfelé törő Óriást
E mberek tömege lakják,
L átni csak a felhők fodrát.
H a mégis a zöldbe’ vágynak,
Ö römmel tesznek egy sétát,
K ora reggel vagy délután,
A friss levegőt beszívják.
R égi vágyuk egy kicsi ház,
C éljuk, elhagyni az Óriást.
O ltalmat lelkük itt nem nyer,
L enézve is csak a város zaja,
Ó Uram add, nyugalmat leljenek!
Horváth-Tóth Éva: FelhőKarcoló
Felhőn ülnék, kezed fognám,
együtt néznénk a szivárványt,
lábaimat csak lóbálnám,
hajamba a napfényt fonnám,
őrangyalom biz’ te lennél
ki a léptem jól figyelné,
annyi mindent elmondanék,
ráérnék, és nem rohannék,
cirmos módra bújnék hozzád
ott a felhőn, s kezed fognám,
lábaimat csak lóbálnám…
ó, bárcsak még lent is volnál.
Gáspár Klára: A Hold szerelmese
Felhőbe
Emelkedsz
Lelkedben
Holdad
Őrzöd
Körbefont
Aranyló
Remegő
Combját
Lelkesen
Óvod
Kristófné Vidók Margit: Lángoló tornyok
Fényfehér csend hull emlékeikre,
Elillant életük egy perc alatt,
Lángoló tornyok üvöltő miértje,
Hamueső félelmet takargat.
Őrjöngő elme áldozata lett,
Kihunyó életek szelleme kísért,
Ablakszilánkon korom-sziluett,
Rémálmokra, bűnre nincs felmentés.
Cipeli az utókor az iszonyt,
Ott ahol a karcsú tornyok álltak,
Lásd, a látható hiány szinte sikolt,
Óvja, őrzi álmuk fehér tölgy ága.
Thesaurus: Hivalkodó
F ellengzős emberi ideológia gólemje.
E ember-kaptár honnan ki-, és hová
berajzanak.
L enyűgöző kolosszus, x-edik világcsoda.
H ivalkodó mérnöki bravúr; milyen áron?
Ő rültség magasban élni; ha már egyszer
lejöttünk a fáról.
K ocka; ki tudja, mi van az ajtók mögött.
A absztrakt ház; hiszen az nem így néz ki…
R repülő kamikazénak megtorlás-torony.
C itadella; élni tudók fellegvára-erődje.
O beliszk; pénz-hatalom isten tiszteletére.
L átványosság; ideig-óráig ámul-bámulod.
Ó Testamentum Bábele. Már nem sok kell…
Alig értjük már egymás szavát.
Kutasi Horváth Katalin: Lélekkarcoló
Forgolódnál büszkén, gőgös homlokod.
Eléred a napot, vakon áhítod.
Láthatnád a valót felülemelkedve,
Havas hegycsúcsokat nézel epekedve.
Őrségben vagy mindig, mégis szemed hunyod,
Kitűnik alakod, leplezni nem tudod.
Annyira magasan hordozod az orrod,
Rideg közönyödet feltűnően hordod.
Cincognak a szürke ember-egerek,
Olcsó némaságban bántó közhelyek…
Leereszkedhetnél a mi szintünkre,
Ó, de ártalmas vagy egészségünkre!
Dobrosi Andrea: Nyúlánk szenvedélyek
F okról fokra, emeletről emeletre,
E ste, reggel, délelőtt vagy délután,
L oholsz untalan, lehet liftre vársz egyre,
H iába van május vagy akár február.
Ő rzöd még a járdák porát és utcazajt,
K issé elveszel a rengeteg szint között,
A tériszony belőled mégis csak kihal,
R ohanhatsz, de az is lehet, hogy csak döcögsz.
C iklámen falak, enciánkék ablakok,
O lyan mindegy, csak a célodat elérjed,
L egyen aztán visszaút – az fontos dolog;
Ó felhőkarcolók, nyúlánk szenvedélyek!
Gáthy Emőke: A magasság meghódítása
F ejét már sokadszor felhőkbe verte
E mbernek született
L ent helyét nem lelte
H ogy gyümölcsöt szedjen létrákat szerkesztett
Ő sidőkben fa legalsó ága volt az odafent
K ésőbb Egyiptomban sokszintes sírt emelt
A ngyalok kőszárnyán remélte mennybe megy
R enaissance új embere visszatért a Földre
C ement beton acélvázak századai jöttek
O lajkutak mélységéből fel és egyre feljebb
L ehetetlent nem ismerve hódítja az étert
Ó lomszürke maga szülte gépmadár néha legyűrte
Kristófné Vidók Margit: Toronyidőben
Fényárban fürdik karcsú alakja,
Ezüstöt sző rá a hold sugara,
Látnokként kémlel távoli jövőt,
Hűvös méltósággal néz ránk, kérdőn.
Őrzi még mindig lábaink nyomát,
Kavargó érzések dúlnak bennem,
Akkor nem tudtuk lesz-e még tovább,
Ránk hajolt az ég, várt a messzeség.
Cinkos kacsintással köszönt újra,
Osonva léptünk ki a tetőre,
Láttuk opálköd terül a múltra,
Óvón őrizve csillagidőnket.
Horváth-Tóth Éva: Felhők felett
Fentről nem látszik úgy az ember,
egyetlen lüktető ér a sztráda,
lebbenő szemét csak a teher,
háztetők felett madarak szárnya
őrzi a szelet és csőrükben
kikelet reppen, napsugár csillan
a tollvégeken, felhők felett
részegül a lélek, mert ott fény van,
cinkedal és bársonyos szellő,
ott, minden felett szépít a távol,
lassan mutat csak valót az idő,
óv minket a kiábrándulástól.
Szabó Eszter Helka: Nagy házat rajzolok
Felérem az eget és rajzolok
Egy nagy házat és mosolyog
Lent az én anyukám rám
Hiába vár az apám jön talán
Ő az aki messzire költözött
Károgást kávéba kavart ivott
Abból a hangból és most óriás
Rigóvá változott Jeremiás
Cuki kutyám apacipőt rág
Odaadja bő mint az anorák
Látod túl magasan vagyok
Óriás törzsemre ablakot vacogok
Gáspár Klára: A toronyház álma
Felfelé nyújtózkodsz egy hosszú éjszaka után.
Elfelednéd inkább azt az eszelős, zavaros álmod.
Léptek kopognak benned, liftajtók csapódnak durván.
Hiába minden. Nyugalmad sehogy sem találod.
Őrült gondolatod támad hirtelen:
Karoddal érintenéd most a napot.
Akarod, hogy simogasson melegen
Remeg bele sok ajtód, ablakod.
Célod, hogy itt a felhők között
Oltalmat találj és egy kis nyugalmat.
Legbelül azért tudod: a te feladatod, hogy
Óvd és melegítsd a benned lakókat.
Dobó Georgina: 9/11.
F elhőkarcolók és ikertornyok, a Pentagon Amerikában.
E l nem feledett öngyilkos merényletek, terrortámadás helyszínek. 2001.
L ehelletnyi varázs, izzó parázs. Leégett épületek, halott emberek
H ihetetlen pusztítás, ártatlanok vére kiált fel az égbe!
Ő rizzük az emlékét, mely keserűen fáj, hatalmas bosszút kívánt.
K is emberek, nagy halak egyszerre haltak. Dolgozók, utcán
A ndalgók. Kártyavárként omlott össze a világ, benne sok szív
R iadtan hívtalak emlékszem, mi is történhetett? Hogy vagy, mi van veled?
C ímedet tudtam, számodat ismertem. Florida 2001. Ott éltél. Aggódtam.
O szladoztak a füstgomolyagok, el azonban nem illantak. Törése nem múlik el.
L ángcsova, égő lobogó. Lázongás, értelmetlen önfeláldozás. Urunk
Ó rája közeleg. Reményünk ajtaja hamarosan kinyílik, ahová csak a jók mehetnek be.
Sági Klári: Toronyház
Felhők fölé nyúlik egy kecses toronyház,
Elérhetetlen magassága félelmetes.
Lentről csak oszlopnak látszik, egy
Hatalmas égbenyúló óriás.
Őrzi magában sok ember álmát,
Kedves, meghitt lakásokban oltalmaz.
Akik itt élnek szeretik e házat, mert
Rejti titkukat, meleg otthont biztosít.
Cikornyái nincsenek, egyszerű, erős beton,
Olyan 21. századi korszerű épület.
Lakói, ha kérdezik: hol éltek?
Ó, mi a felhőkarcolóban, válaszolják.
Záruba Károly Valér: Rengés
Fenséges égre törve
Engedd el a földedet!
Lomhán nem jutsz az égbe,
Ha Babilon létezett.
Őrült terv, mi szédít most,
Kínlódsz, hiszed, megleled.
Akarsz túlzón; rémlik, hogy
Rajzlapon minden lehet?
Célod, feljebb magasra;
Onnan repülsz zuhanva
Le, ha földünk nem hagyja, s
Óvón magát megrázza.
Kisznyér Ibolya: Ridegen, hidegen
Felhők felé ágaskodik fennen,
Emberi nagyravágyás jelképében,
Lobbanó csillagfények tükrében,
Hamis világ hivalkodó képben,
Őrzi ablakok mögött világát,
Kínosan büszke lakói álmát,
Aprónak tűnő ember mellette,
Ráébredhet, mi nagyság jelképe,
Cicomázott, ám rideg épület,
Ott élőt kényelem kápráztat,
Láttán szédül ki természetben él,
Ódon házért esd, kinek lelke szép.
Lám Etelka: Felhőkarcoló
F énycsillogással ébred a reggel
E ngem lenyűgözőtt az épület látványa
L éghajók libegtek fent a felhők között
H ajnal kék fénye színjátszó kedvében van
Ő és én csöndesen apró gyöngyharmatba lépegetünk
K ong a templomtorony harangja, megérinti szívünket
A szerelem szárnyait vágyak színes virágcsokorba vonzák
R ásimul a kezünkre a szeretet aranyfénye
C inke madár repűl fel a felhőkarcoló felé
O h az ibolya kék szőnyege belesímul a selymes fűbe
L etérdelt előttünk a déli Nap, mint ezernyi gondolat
Ó milyen lángvörös az ég a vihar fekete felhőket görget
Jószay Magdolna: Felhőket karcoló
Fent, az egekben van az építmény csúcsa,
Egy napig lépcsőzhetnék, úgy sem érnék fel.
Lombokat látni szinte távcsővel lehet,
Hát még lent az utcán a járókelőket.
Ők, kik nem e betonrengetegben laknak,
Komoly csodálkozással néznek a felhőkig,
Azt is gondolhatják, kik kertes ház lakói,
Rettegve tudnának csak oly magasban élni.
Cirpelhet a tücsök, madárének zenghet,
Ott fentre nemigen jut el a természet.
Lentről csak a város tompa morajlása
Ólomnehézséggel érkezik fel oda.
Keczely Gaby: Emeletes álom
Fenn a magas égen, felhők tövében
Emeletes álom.
Lenn a város zaja, benzin gőzében
Hivalkodó mámor.
Őserő, technika, mi felemeli
Körülötte házsor.
Alacsonyan, csak néhány emeletnyi –
Ráborul a zápor.
Citerázik az ég, felül süt a Nap.
Olyan szép, ha látom.
Lent zord, fent pazar, karcolja a Holdat.
Ó! Én ezt csodálom!
Holécziné Tóth Zsuzsa: Az élet küzdelem
Felfelé törni,
Előbbre jutni
Lehet egy pontig
Ha erős vagy, s
Őrangyalod segít.
Keserves kudarc
Akkor ér utol, ha
Roppan a hited, és
Célod már nem csábít.
Olykor vess számot,
Lassítsd a tempót,
Óvakodj a hajszától.