Alliteráló 01.

MEGADOTT ALLITERÁCIÓ:

Babits Mihály: Egy szomorú vers

01. Szabó Eszter Helka: Nádudvar Rákóczi korában

barna bársony mezők felsírnak koravén csecsemők
barangoló borongó lelkek bíbor bánatát kavarja a déli szél 
itt portyáztak valaha Rákóczi kurucai 
kamra pajta csűr mind kifosztva
bitang bú fészkel az eresz alatt fecskefiók helyett 
bolond békét böjti szelet hoz a Nap fegyverhordozója

02. Kühne Katalin: Bocsok bámészkodnak

A gyorsfolyású patakok mentén,
az anyamedve oldalán menvén
bocsok bámészkodnak, barangolnak,
fentről lesnek úszó lazacokat.

Kitartóan kísérik a parton,
beugranak a hűs vízbe, gyorsan
elkapják, lenyelik egyben, nyersen
fogyasztják, ettől lesz majd fényesebb

barna bundájuk, bendőjük pohos.
Erőt kapnak boldog, büszke bocsok,
barlangjukba vonulnak a télre,
a nagy hidegben dermedten élnek.

Tavasszal madarak dalát hallják,
ébrednek, barlangból botorkálnak.
A bamba bocsok bölcsebbek lettek,
párt találnak, újra útra kelnek.

Maciknál így megy ez évről évre,
hegyekben, völgyekben vígan élve.
Szülnek, nevelnek kicsi bocsokat,
íváskor megint lazacot fognak.

03. Kutasi Horváth Katalin: Bánatszellem

Bánatom békés, csöndes,
Bambán borongok néha.
Fakul, majd újraéled,
Balga, bolyongó szellem.
Néha csak megsuhint, pöcköl,
Máskor meg ostorral sújt le,
Bordón buggyan a vérem,
Elnehezül a létem.
Békétlen búvá fortyan,
Bugyog a fájó emlék,
Lágy szellő hűti a lávát,
Szilárdul. Testet ölt még?

04. Mukli Ágnes: Altató

Bágyadt, bársony éj melenget,
csupa csillag ablakom,
utca zajok csendesednek,
fáradt álmod altatom.

Boldog békéd csendet hozzon,
némuljon el föld s az ég,
illanjon az összes gondod,
mint szállongó hópihék.

Félúton az éjszakában,
öleljen át angyalom,
együtt higgyünk a csodákban,
reszketve véd tárt karom.

Bolyhos, bársony éj melenget,
csupa csillag ablakom,
utca zajok csendesednek,
édes álmod altatom.

05. Dezső Ilona Anna: Téli táj

becsapva bólint későn nyíló rózsa,
bozótban bagzik két macska.
udvaromban bárány béget,
belső bérenc lelket éget…
fekete fellegből bűn borul a tájra,
bénán bólogat szilvafa ága…
viharos szél lengeti ráaszott levelét,
teste becsapva bitang légtől,
baljós büszkeséggel jön a vég.
jeges bálba bátorít a hinta,
hol a szél fűz barkáját bontja,
barnuló borostyán bimbóját tépi,
s a tél, ki a játékból nem kér,
bütykös bodza nászát nézi.
zacskó leng a kapufélen,
mint bágyadt bú a szemfedélen.

06. Dezső Ilona Anna: A buta birka esete

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bitangul buta bárány. Olyan nagyon ostoba volt, hogy még ilyet nem látott senki sem hetedhét ország határán túl sem. Azt gondolta magáról, hogy ő az összes többi bágyadt birkánál hajlékonyabb, mozgékonyabb, és minden eddig élt valamennyi bégnél nagyobbat tud ugrani. Egyszer egy éjjelen, amikor az összes birka bágyadtan béget, nagy ügyetlenségében olyan nagyot ugrott, hogy még a kacskaringós szarvú öreg kos is rettenetesen megijedt tőle.

No-no, szólt rá, de a balga birka ezt úgy vette, hogy jó-jó, s egyszeriben még hatalmasabbat ugrott, akkorát, hogy majdnem maga mögött hagyta a báránybundáját is. Csakhogy erre minden addig búsan egymásba bújó barom félrelépett, így a rakoncátlan, ügyefogyott lábai széjjel csúszva akkorát esett a hasára, hogy csak úgy nyekkent. Mit volt mit tenni, az öreg kos a segítségére sietetett. Nyalta, döfködte, tolta, de annak a feje balra bukott a balesete következtében. Erre már a többiek is odasiettek, húzták, vonták kifelé a karámból, bőgtek, buktak le a fejükkel, mígnem sikerült nekik egy botladozó batárra fellökdösni, ami ott árválkodott az aklok végében. Körbeállták, s hátsó lábaikkal elkezdték rugdosni, mígnem az nagy nyikorgással, nyekergéssel, piff, puff, nyik-nyak hangokat hallatva kigördült, át az eresz melletti büdös birkatrágyán, egyenesen neki a rozoga kerítésnek. Az meg hatalmas robajjal betört a burgonyakupacokon át a konyhakertbe, s így az öreg batár birkával bizonytalan teste begördült a káposztás kellős közepébe. Erre a bénán fekvő bárány beleborult a borostyánbokrok tövébe, amik ott futottak kesze-kusza ágaikkal a veteményes tövében. Feküdt aléltan estig, mígnem beindultak a gazda automata locsolórendszerének vízsugarai, felélesztve a buta birkát. Amint magához tért, beszaladt vissza az akolba a társai közé. Ott aztán igencsak behúzta fejét-farkát, hogy észre ne vegye senki se, mert igen nagyon restellte korábbi ostobaságát. Néha még be-berepült hozzá a barázdabillegető, meg bekíváncsiskodott néhány bársonylepke is, hogy megcsodálják az addigra elhíresült buta birkát, de ő olyannyira beleforrott birkakörnyezetébe, hogy soha többet nem lehetett felismerni, mert nem ugrált a többiek fölé, nehogy belehaljon buta cselekedetébe. Így élte napjait tovább, mígnem egy borongós reggelen a gazda ki nem választotta és be nem vagonírozta egy távoli országba tartó szerelvény bárányai közé, hogy élvezetesen balzsamos bégpecsenyét készítsen belőle egy bicskáját böködő büfés a déli tengernek partján.

 Itt a vége, fuss el véle…

07. Takács Mária: Búcsú barátomtól

Bevallom bűnömet bármikor,
bárhogyan bántasz barátom,
benned biztos vagyok, belátom,
vétkeztem lám, oly annyiszor.

Bolond barát vagy – mondtad százszor,
s én balga, bíztam bátran benned,
kár volt más barátot keresned,
s kevélyen kacagni távozáskor.

Ez a búcsú nem csak nekem nehéz,
bár belül bizony borzalmasan fáj,
s ha már búcsúzni, barátom, muszáj,
legyen az bátor, bolondos, merész.

08. Szabó Eszter Helka: Anyám temetése

Bársonyba bújtam.
Anyám bús balladája
Bongva barangol.

09. Szabó Eszter Helka: Odaátra és ott

Borongó barna bodrok a vízen.
Még nem ért ide a révész.
Ő visz át a Styx folyón.
Bolyongó bánattal bélelt árnyak.  
Már látom őket odaát. Gyülekeznek.
A víz feketéjébe hal az evező.
Barangoló bikák bóklásznak. Kik ők?
Botor bálványok voltak talán?
Barangolnék bátran a hegyekben.
Itt minden sík. Többé nem lehet.
Boldogan borulnék védő vállára.
Itt minden bírvágy bevégeztetett.

10. Kühne Katalin: Bükkösökben barangoltam

bükkösökben barangoltam békésen
a fák közül kivillant az ég kékje
gyönyörködtem csodálatos tájakban
közben régi nótára fakadt ajkam

‘miket elődeim gyakran daloltak
nagyapámtól majd apámtól tanultam
kan-kan-kuli kan-kan-kuli – dúdoltam
kismadárkák felelgettek kacagtak

csízek rigók füttyögtek a magasban
völgyben bérceken menetelt a csapat
fürge lábunk nyomán a port felvertük
bükki turisták útjait kerestük

Szentlélek Jávorkút felé vezetett
a régi ösvény amelyen ők jártak
a leszentülő nap fénye festette
bíborszínre a bokrokat és fákat

borongós bús időkben is őriztük
emléküket kaptattunk hegygerincre
erősen dobogott fiatal szívünk
ma fiunk is boldogan követ minket

idős szüleinkkel sétákat tettünk
megöregedtünk mi is lelassultunk
mégis hosszú túrákra vállalkozunk

11. Mayer Zsó: Bársony ruhád

Bordó bársony ruhádon
Bolyongva bandukol a Nap sugara,
Rajta szirmot bontó virágok
Boldogan bókolnak hajladozva.

Bordűrös bokréta bújik ráncai között
Bókjait hinti szerte-szét,
Barangoló karcsú derekán a fény,
Borongó kedvemmel bájosan flörtölt.

12. Mukli Ágnes: Anyám volt…

Szemében messzi fény parázslott,
s csendbe tört alázat égett,
tündér ölelésével áldott,
vállamra igaz meséket.
Boldogan bújtam hozzá,este
két karja volt puha fészkem,
becézett bánatot feledve,
sápadt,sárga lámpa fényben.
Parázsból tüzet csiholt reggel
liliom szépségű anyám,
fát vágott didergő kezekkel,
halk hangját bárcsak hallanám.
Belenémulok, bontom barna
haját,fésülgetem rendbe,
tudom, még szó nélkül maradna,
beszélne hozzám, szeretne.
Nincs már meleget adó kályha,
barackfánk ága is törött,
örömből csak morzsa jut mára,
télbe fagytak a küszöbök.              

13. Ságiné Szűcs Klára Mária: A könnyelmű ígéret  

– Bolond, balga beszéd! – mondtam a fiamnak, a már százszor is feltett kérdésére válaszolva, hogy tudniillik: miért nem megyek már újra férjhez.

Lelkemben barangoló, borús kedvében volt, tovább erősködött. Eleget voltam már egyedül, meg különben is megígértette vele az apja mielőtt örökre elaludt, hogy erről gondoskodjon, ne hagyja, hogy balgán bizonytalanságban egyedül maradjak. Ő azt szeretné, ha találnék magamnak egy férfit, akivel tisztességben leélhetném az életem –  sorolta egy szuszra.

 Igaz, elég fiatalon, alig ötvenévesen búcsú nélkül hagyott itt a párom, de nekem nem kellett senki. Úgy kioktatott, ez a fiú, mint egy bölcs bíró – mérgelődtem magamban.

– Lenne társad, anya, akivel mehetnél ide-oda, kirándulni, színházba, barangolhatnál a természetben, nem lennél mindig egyedül – folytatta tovább a gyerekem.

– Arra elég egy békés, boldog barát is – válaszoltam.   Nem kell ahhoz esküvő. Jól megvagyok én így is. Ne zaklass már folyton, mert bánatos, bús, borongó hangulatot ébresztesz bennem. Ugye ezt nem akarod?

– Nem, dehogy, de azt tudnod kell, hogy én sem lehetek mindig veled, sosem hagylak el, de van saját életem, családom, ami egyre nagyobb bizonyítást, bátorságot, buzgalmat igényel tőlem – mondta, s ezen kicsit elméláztam.

– Rendben, elgondolkodom, mit tudnék tenni ez ügyben, s majd tájékoztatlak, de kérlek, hogy ne zaklass tovább ezzel a bitang, borzasztó, bajos kérdéssel. Adj még legalább egy évet!

– Bízom benne, s egy fejbólintással jelezte egyetértését.

Na, most vagyok bajban – rémültem meg. Honnan szerezzek egy éven belül egy biztonságot, békességet, bensőséges életet biztosító társat? Mi legyen? Társkeresőn regisztráljak, apróhirdetést adjak fel, vagy bizalmas, beavatott barátnőkkel tárgyaljak?  Jaj nekem, hű de könnyelmű ígéretet tettem!

14. Takács Mária: Barna mackó mesél

Búsan baktatok barlangom felé,
búval bélelt, bolondos nejemér’,
s hogy az idő ballag a tél elé,
barna bundámat belepi a dér.

Bánom, bizony bánom, elmúlt a nyár,
szomorú szívem a tavaszra vár,
barna bocsomat barlangom rejti,
téli álmot alszik, bút felejti.

Aludj, csak aludj, kis barna bocsom,
te vagy életem,te vagy vagyonom,
tavasszal fák bimbói bomlanak,
barna bocsok boldogan brummognak.

15. Ordas Andrea: Téli reggel

Bújkálva búsúl a jó napsugár,
Holdat citálja, nincs is fénye már,
Borongós barátja a hófelhő,
Köddel takarózik ha mégis feljő.

Baljós bimm-bammal riaszt a vekker
Nem hagy aludni, kiáltja kelj fel!
Bíbor borúval ébred a reggel
Főzni kellene forró kávét tejjel.

Betakar bújával a reggeli köd,
Zúzmarás, dérlepte, fagyos a föld,
Bátortalanul bóklászva járok,
Az ébresztő forró kávémra várok.

Bambulásomból boldogság ébreszt,
Szitál, esik, szakad a hó végre,
Belepi, borítja a bánatos tájat,
Hófehér csodával, vidámság árad.

Bú baj bánat ború messze szalad,
Hamar hozom a piros fazekat,
Boldogan bíbelődve építem,
Széngombos répaorrú hóemberem!

16. Kutasi Horváth Katalin: Tüskék

Bennem borong a bánatod,
Magamban látom azt vissza.
Szorongva vágyom mosolyod,
Bűntudatom’ tán felissza.
Bénán botlik az értelem,
Gyötrelem hullámzik benned,
Feltorlódott a sérelem,
Segítek lapátra tenned.
Buggyanó buborék létünk,
Bús bokrok tüskéin pukkan,
Fakírként bocsájtjuk vérünk,
Fájdalmunk már meg se mukkan.

17. Szabó Eszter Helka: Búcsú hazámtól

Báj-báj, boldog barangolások!
Jelentem, le sem szálltam Londonig.
Képzeletben sem járom bogáncsos, búzavirágos alföldedet,
Barkásan becéző nádasaidat, birtokon belüli, bükkös csúcsaidat.
Borzas bozótjaidban nem kergetek többé balga álmokat.
Borostyánnal benőtt, borzongó temetőidet is elfelejtem.
Bánatos brosúra maradsz egy boltíves, bérelt, bús odúban.
Van vagy nyolc négyzetméter.
Hidd el, hazám, szerettelek! Az ám!
Kitántorogtam Londonba, ha nem haragszol.
Borongó esőben, buzsáki blúzban belépek a Szent István Házba.
Az ízlésem még magyar maradt. A szívem is.

(Hivatkozott költők: Petőfi Sándor, Kemény István, József Attila.)