Alliteráló 02.

MEGADOTT ALLITERÁCIÓ:

Babits Mihály: Egy szomorú vers

01. Szabó Eszter Helka: Levélsors

levél lebeg a nyárfán noha február van
leheletnyi létére kegyetlen köd szitál
tartja magát fájna az elválás nagyon
letűnt látomások társai lent a sárban
ábrándozik néha milyen lehet odaát
lelkes lélekkel emlékszik a szeszélyes nyárra
amikor még a turistáknak árnyat adhatott
lobogó levéllelkük akkor még másokat védett
a semmivel most nem mer egyesülni

02. Mitiner Mária: Lila légben szerelem

Lila levendulamezőn
néztük egymást epekedőn,
lenyűgöző látvány voltál,
ahogy felém csókot dobtál.
Langy, lágy szellő felém hozta,
jókedvemet sokszorozta,
lázas lelkem örömzenélt,
lila légben jöttél felém.
Arcod végre érinthettem,
láttam, lelked érintetlen,
édes csókban forrtunk össze,
megkérdezted: Hozzám jössz e?

03. Vermes Szeles György: A literáció

Leplem lelkesen lengedez a levegőben,
Lelkem lilaköd, létezem a libegőben.
Látom lefelé libbenő
Lépteid,  létem lebbenő,Lassan lopakodok, lélek lobogóban!

04. Mukli Ágnes: Pillanat öröme

Lélegzem lágyan lengő hárs, édes illatát.
Szél hordta lenge szökevény,
nincs nyugtalan távol, szépségét vigyázom,
szelíd virulása szótlan bánattal teli.
Pompázó virága lakatlan lelkem élteti,
borítja kék egem, didergő magányom,
bevallja, takarja lüktető félelmem fedi.
Felette felhő lebeg habfehér ruhában,
suttogó levelén lopva rezzen halk dalom,
sodor, esengve estig hallgatom.
Ringó lombján balzsamos zümmögés,
békés megnyugvást hoz nekem,
helyettem újra zeng, újra énekel.

05. Kutasi Horváth Katalin: A lemez másik oldala

Átmelegíthetnélek,
Tán fel is olvaszthatnálak,
Néha úgy érzem.
Hagynád, vagy ellenkeznél?
Hűvös a szíved,
Kemény az érintésed olykor.
Nem lágyulsz lomha jajomra,
Hát muszáj lesz valamit tennem.
Lelketlenül létezni lehetetlen.
Hiába vágyunk a jóra,
S hiába nemes a cél,
Mi vezérel minket.
Muszáj, hogy felizzon
Benned az élet,
Kell, hogy lángra lobbanjon
Egykori álmod.

Ne hidd,
Hogy most már vége,
Ne hidd,
Hogy hagyom kihűlni
Egykorvolt szenvedélyed,
Mert akkor kialszom én is.

Nem lankadhat lelkesedésem.
Lemezünk lázasan serceg.
Ne várjuk meg, míg lejár,
Fordítsuk meg hát végre,
Halljuk a jövő dalát,
Próbáljuk ki a B oldalát!

06. Petres Katalin: Költői kérdések 2018 telén

Lehet-e lehangoltan lelkekkel lelkesülni?
Lestrapált, lomha testtel lilán lelkesedni?
Létkérdésektől léket kapott hajóval
lendületlenül lecsapolt mederben
lehetetlen légkörben hajózni?
Lelkem legyen rajta: megpróbálom.

07. Czégény Nagy Erzsébet / Pendzsi: Látomás

Álmodom.
labilis lábnyomom
követi egy angyal,
megelőz, de nem
marasztal. előre mutat.
lomha lendülettel
iramodom utána,
lengén libben fényből
szőtt ruhája.
várom hová visz.
lüktető látomás kéklik
egy alagút végén,
végig vezet lángoló
csillagösvényén.
csillagok pezsegnek
s halnak körülöttem,
bolygók keringenek
a szikrázó űrben.
feljutottam oda, hol
csak a lelkek élnek,
s a szabadságról szól
a gyönyörű ének.
felriadok.
ablakpárkányon eső kopog.
sáros lábnyomokat hagy a
tél lucskos párnája,
s csak marja, marcangolja
a szél a fákat. lombok közt
dideregnek a vágyak. egy
szélvédett zugban kuporog
a remény, segítő kezekért kiált.
hangja már vérszegény.

08. Kutasi Horváth Katalin: Számolok vele(d)

Ma még…
Lankadatlan lázadok,
Néha belefáradok.
Létem lassan lepereg,
Bolond, aki kesereg.
Lassan csepeg az eresz,
Engem ma már ne keress!

Holnap…
Lenge lepel testemen,
Kezed legyen kezemen,
Hűs tenyered érintsen,
Lágy szavad még szédítsen,
Halk sóhajom ne fájjon,
Lelked lelkemmel járjon!

Holnapután…

Lelkesülnek lelkeink,
Teljesülnek terveink:
Ladik ringat gyengéden,
Azúr az ég, nem ében.
Angyaloktól ölelve
Felbukkansz a közelbe’.

09. Ordas Andrea: Lila lázálom

Lassú lépteid nyomát követem,
Titkon nézem ahogy lábujjhegyen jársz,
A szélben lobogó lófarkad lesem,
Tudom, minden nap jobblétemre vágysz.

Lassan lefolyik létemnek folyója?
Könnypatak kíséri, tudom, hogy az vagyok,
Lelkedből lobbanó bánat okozója,
Barázdát vájt a könny gyönyörű arcodon.

Latyakos, lucskos idén is tél,
Orcád a napot sem melegíti már,
Lármázva lázad a gyermekjátszótér,
A sok ház, a körút is mosolyodra vár.

Léted lélekmelegítő remény,
Ez ad erőt, hogy még vagyok s legyek,
Lázam lohad, kezem nyújtom feléd,
Mint mikor kizöldülnek a meztelen hegyek.

Lassú lépteid nyomát követem,
A kezemet fogva óvatosan jársz,
Már szélben libbenő lepkém kergetem,
Minden rendben, csak a kézfogóra vágysz.

10. Ságiné Szűcs Klára Mária: Az űzött lány

A lába szinte már nem érte a földet. A levegőben lebegett, annyira rohant. Nagyon ritkán mozdult ki az alvégen lévő, lakásnak alig alkalmas viskójából, csak ha elengedhetetlen volt, mint most. Mennie kellett egy gyógyszerért, mert elfogyott, s azt csak a kis falusi patikában tudta beszerezni. Muszáj volt indulnia. Napokig húzta, halogatta, de a fájdalom, ami beteg fejéből áradt, már elviselhetetlenné vált. Nem akart menni, lénye, lelke nem kívánta, mert tudta, hogy mi vár rá. Futott, lila, lenge szoknyája libegett utána, a szél fel-felkapta, s mint egy varázslatos felhő körbeburkolta, szinte félelmetessé tette.

A lelketlen legénykék, amint meglátták mellé szegődtek, s azonnal belekötöttek.

– Ni-ni, kijött a lüke lány – indították a csúfolódást. Bolond Marcsa, hová mész? Mit akarsz a faluban? Eredj haza, de gyorsan, nem kíváncsi rád itt senki. Takarodj a lepusztult lakodba, ki se gyere többet, mert megjárod – gúnyolódtak folyamatosan.

A szemtelenebb fiúk köveket dobáltak utána, egyik-másik eltalálta, s felsebezte amúgy is beteges, fájó testét. A gyerekekhez néhány lump, léha felnőtt is csatlakozott, hajszolták, kergették, szidták és mocskos szavakat kiabáltak rá.

A távolból egy éber szempár szerencsére leste, látta a szomorú eseményeket.

 A templom közel volt, de a gyógyszertár még messze. Az űzött lánynak már-már csak lépésről-lépésre maradt ereje vonszolnia magát, de nem reagált, nem válaszolt. Minden lélegzetét, levegő vételét fájdalmas szúrás követte, ami egész testét átjárta. Úgy érezte, már nem is létezik, csak valamilyen légüres térben lebeg.

Egyszerre csak egy kar ragadta meg, majd erős rántást érzett. Valaki átölelte, tartotta legyengült, lázas testét, s messziről, mintha egy lágy, légies hang is szólt volna hozzá.”Nyugodj meg, nem kell félned, itt már nem történhet bajod.”

A templomban volt, a falu papja tartotta a karjaiban.

11. Dobrosi Andrea: Mámoromban Ámor…

Sodorsz.
Tudod?

Magaddal viszel világodba
meghatározhatatlanul;

láng lobbanásig vigyázol rám,
robbanáspontom vagy;

lelkem lázát
gyógyítod;

létezésem lebegésig csókolva
a mindenségbe olvasztasz;

verseimben
téged idéznek a sorok;

lüktetésed lassan
csont kemény zene;

ritmikádnak
leszek részese.

Velem kell maradnod,
különben belepusztulok!

Mámoromban Ámor
szívembe patkót kovácsol…

12. Mayer Zsó: Lehetetlen

Lankadatlan lendülettel
Lóháton hegyen-völgyön vágtatsz,
Levert tekintettel madár tetembe
Lesújtó sóhajjal botlasz.

Lovad lassan megtorpan, szemed könnyes
Lelketlen hidegben szomorúságod arcodra fagy,
Meleget lehelsz ernyedt testére
Lehetetlen lelkébe életet kelteni.

Lomha, lassú járással tovább bandukoltok,
Fagytól félig letört lógó ágakba botlotok,
Jeges patak tükrén átkelve csúsztok
A merev kis testre gondolsz.

13. Győri Nagy Attila: Egyéjszakás

lekopott lábnyomaid őrzi még
az udvar minden errejárót
befogadó közönyös magánya,
bennem viszont nem hagytál nyomot,
nem marad meg emléked csírája sem,
mert kiürítettem a helyet, mit igazán
el sem akartál foglalni, meg
sem akartad tölteni tartalommal,
csak a pillanatok örömére kényelmes
fotelnek nézted, ami többre hivatott,
te lelketlen látogató
s ha bárgyún azt hitted, kiszolgáltak,
elvetted, amiért jöttél, tévedsz,
jöjjön akkor a hideg zuhany, hisz
nem adtam neked semmit magamból,
nem írtam hozzád szerelmes sorokat,
mosolyom csak az üres gyönyörnek
szólt és az élvezetek záporában
egy pillanatra se gondoltam, hogy
át tudnád törni a falat meglátva
bármit is abból, ami nem a külvilágnak
szól, beengedés nélkül megfejthetetlen,
te lelketlen látogató
meglátom telefonszámod az asztalon,
s mielőtt reflexből kukába hajítom,
arra gondolok, a szomjat a víz is
oltja, ez bizony néha elégséges,
még ha nem is nemes bor, még ha
jónak nem is mondható, de a
szomjat kioltó, a lángoló tüzet elfojtó,
hát megtartom, talán arra lesz
kedvem, hogy kötöttségektől mentesen,
elvárások terhétől megszabadulva
legközelebb és lehessek
a lelketlen látogató

14. Szabó Edit Irma: Lelkesítő lélekderű

Lehet-e lelkekkel lelkesülni,
ha a közöny lopódzó lábai
nyomunkba érnek,
ha a néma cselszövés hálója
gondolatunkat körbefonja?
Állítsd meg a lihegő léptek zaját!
A rossz hír csak rád adott szűk kabát.
Szorít. Vesd le!
Vedd magadra a szabadságruhát,
dúdold a madarak lágy trilláját.
Légy te a patak, szellő és erdő,
szívekben lakó teremtő erő.
Nem kell, hogy körbejárjon
a fásult óramutató.
Csak mosolyogj, táncolj,
szabadulj meg a korlátaidtól.
Az idő nélküled is telik.
Hagyd a hervatag, penészes gondokat,
ha hited erős, megoldódik úgyis.
Ne légy páva, cifra dáma,
dölyfös úr, bohóc-ficsúr.
Maradj alázatos, lobogó lélek!
Lassulj le, legyél elégedett,
csodáld a derűs természetet.
Ahogyan én.
Messzire nézek, s messzire látok,
kerek dombokat, tiszta világot.
Szőlőhegyeket, hullámzó tavat,
fodros-fejkötős hegyvonalakat.
Akárcsak tépett, fekete rongyok,
lógnak az égből felhőfoszlányok.
Látod?
A millió esőgyöngy földet ér.
Tücsöksiratót varázsol a szél.

15. Dezső Ilona Anna: Cím nélkül 53

Alliteráló — „L” -re.

őszbe lankadó liliomként,
hogyan érthetném meg látnoki létem
virágozhat-e szélviharban a szilva,
lelkesen lombját hiába takarja
mind lehullik egyetlen perc alatt,
amikor a vihar bibéjébe harap…
vírusok és bacik a levegőben lebegnek,
lent lüktető nihilben milliárdok szenvednek.
honnan tudhatjuk hogyan kell kiáltani,
s a legújabb telefont miként lehet nyomkodni…
mit írhat a költő, s majdan ki olvassa,
lázongónak lantját vajon ki foghatja…
online oldalak bilincsben tartanak,
vannak-e még hasznos vonalak…
helyes-e a tanított történelmi tézis,
vagy minden, amit annak hittem csak poézis…
lehet-e angyalból pihéiben fürdő madárka,vagy Azrael látszatból lenget a halálba…
az ellenségnek nincsen se kutyája se kölyke,
honnan tudnám hová lett az igazság könyve…
van-e remény az újabb létre…
eljuthatok-e Isten tenyerébe…
tán bíró sincsen, a Matyik lapítva libáznak
öröklét tavában kurvák cicáznak…
ha meghalok ki terít rám lila leplet,
ki siratja meg ezután a lézengő lelket
de mire a végére érnék e sok borzalomnak,
fénycsóva nyilall szemembe nyomban;
álom vagy őrület, melyiket éltem túl,
lidérces lázként miféle éjszaka ejtett foglyul…