MEGADOTT ALLITERÁCIÓ:
01. Szabó Eszter Helka: Bea emlékére
halálos hidegben lépkedek hócsizmám hasít
a szűz hóba jeleket oda ahonnan
nem hallok hangokat
nem érzek életszagot
nem látok leveleket a fákon
farkasok fájdalmát sodorja az esti szél
jelenem sikoltó Walpurgis-éj
hálám hamvad a tisztítótűzben
hótündért hengerítek neked
űzze el a hátborzongató hideget
02. Kutasi Horváth Katalin: Hamis csengés
Hópehelyhódol
Hajlongó ágon,
Vendég az ember
Itt e világon.
Hűvös a szív és
Hasad a lélek,
Hiába hallom
Hangodat, félek.
Hirtelen huppansz
Hökkenő hóba,
Semmi kilátás
Nem jöhet szóba…
Hiába hangolsz,
Hamisan csengünk,
És ha felérünk,
Csak homályt zengünk…
03. Dezső Ilona Anna: Nem akarom
nem akarom érezni dögszagú
hőhullám hínárerejét izzadt testemen
amint belemarja borzongó bőrömbe
sós ízű csókját…
nem akarom olyannyira, ahogyan
kurtizán kívánhat feloldozást,
bár tudja, hogy minden éjszaka szúrós
arcával húgyszagú hajtás ajándékozza,
majd henteslelkű hímek hulladékkosárba
dobják, hol hitelből hitelbe vezet sorsa.
s tudom miért nem akarom még akkor sem,
ha beteljesületlen vággyal
kívánom gyermeki álmom féltő tűzét,
mert láva az mi kitör öregedő ágyékomból
hiúságom hajnali mámorában… hiányzol.
04. Mukli Ágnes: Tél
Hideget hozott a hűtlen tél,
habfehér hósubát terített fákra,
hó hullt havas háztetőkre,
hóvirágot nyílt tiszta nyoszolyája.
05. Szabó Edit Irma: Hökkenő hókoncert
Hópocakos hóember integet,
kezében hosszú hóseprű.
Répaorra huncut hóvirágos,
hókucsmája hóbuckán hempergő.
A hóhatár hólepkéket röptet,
hárfa húrján télzene szól.
Hófüggöny hintál csillagpelyheket,
megcsörren a süket jégtelefon.
Hófödte háztetőn szélkakas áll,
hóangyal hálát tereget.
Harapnivaló hódara hullik,
hóbagoly huhog a vén hegyeken.
06. Ságiné Szűcs Klára Mária: Hajnali hangzavar
Hirtelen hátára hengeredett. Hallotta hitvese horkolását, halkan, hangosan, hangosabban, hihetetlen hangerővel. Hosszan hagyta, hitte, hamarosan halkul. Hajnalodott, hat lesz hamar. Hallgass! Hasra, hasra! – harsogja. Hamvába holt hit, hiszen hosszan hallik. Hihetetlen, hüledezik. Hogyan hasson? Haját húzza, hangoskodik, hófehér hálópárnát hozzávágja, huhog, harcol, háborog. Hősiesen hiszi, hátha… Hiába, hát hengergőzik hatot-hetet, s helyén hátrahagyja hites horkantgató házastársát.
07. Mitiner Mária: Szeretők
Nem kívánok sokat:
Harmatos hajnalon együtt ébredni veled,
amint a halovány hold mosollyal elköszön,
csábítón néznél rám,s tudod nem mondok nemet,
s borzongó kéjjel a vágy kendőjét felkötöm.
Nem kívánok sokat…
Játszadozz testemen mint a hárfa húrjain,
míg szomjazó ajkunk egy –egy akkordért sikolt.
Ne hagyjál szomjaznom a szerelem útjain,
szunnyadó parázsból izzó lángcsóvát csiholj!
Nem kívánok sokat:
Bódult éjjelen át hallgatni halk hangodat,
huncut szemed türkiz kékjének legyek foglya ,
karod közé bújva hamiskás harangokat
hallunk,amely tiltott,vad szerelmünket bongja.
Nem kívánok sokat, egy napot s egy éjszakát
kettesben Te meg Én,a világtól is távol,
hűséget hazudni, hinni a holnap szavát,
egymásban elveszni ott, hol senki sem vádol.
Sokat kívánok talán?
08. Magyar Eszter: Emberség – 2017
A hízelgő haspók tálkájába készítette a finom cica eledelt. Percek óta sertepertélt körülötte, dörgölődzött a lábához, felhívva figyelmét arra, hogy üres a tányérja. Joli néni annyira elmerült az őszi nagytakarításban, hogy szinte megfeledkezett Hógolyónak keresztelt négylábú társáról. Eleinte illett ez a név a pici jószágra, de később – a szerető gazdik kényeztetésének köszönhetően – Hógolyó helyett Húsgolyó lett volna találóbb.
Két éve, hogy egy téli napon, a doktor úr által előírt napi sétájukat teljesítették Papával, mikor messziről észrevettek valami fehér kupacot a hóban, a járda szélénél. Először egy nagyobb, csak kicsit szabálytalan formájú hógolyónak hitték. Mikor egészen közel értek hozzá, a hidegtől, éhségtől elcsigázott, fiatal kismacska mozdulatlan maradt, talán ereje sem lett volna hozzá, hogy elfusson, helyette vékony kis hangon panaszkodni kezdett: „Miáu-nincs otthonom, miáu-fázom, miáu-vigyetek magatokkal…” Joli néni pedig óvatosan, hogy el ne ijessze, felvette, és kabátja alá rejtve melengette addig is, míg hazaértek. Attól kezdve a két aranyszívű öreg szemefénye lett az árva, fehér kis szőrmók.
Papa három hónapja, sajnos elment. Pedig az orvos hamar jött, a mentő is gyorsan kiért, de a belgyógyászatra már nem jutott el vele. Semmiképpen sem akart rideg, kórházi ágyon, idegenek között találkozni a halállal, rettegett tőle. Legalább ez a kívánsága teljesült.
Joli néni végre rászánta magát, hogy a szekrényből kipakolja Papa ruháit. Szinte minden darabhoz fűződött egy-egy emlék, nagyrészt a „jó lesz majd itthonra” darabokból állt a ruhatár, de akadt néhány kevésbé viseltes, hasznosítható holmi is köztük. A vastagon bélelt kabát, az forgott az idős, jólelkű asszony gondolataiban napok óta. A hajléktalan járt a fejében, aki hetente hajnalonként az utcát járta, belenézve a házak elé kikészített kukákba. Előfordult, hogy a szemetes fedelére, gondosan nejlonba csomagolva, ételt tett ki, de most, így október közepe táján hozzátartozó hátfájása is jelezte a közelgő telet. Sajnálta a nélkülöző férfit és elhatározta, hogy odaajándékozza a hibátlan télikabátot neki. Úgy hitte, ebben kihúzhatja a hideg hónapokat, a hozzávaló, hosszú sálat, prémes sapkát és kesztyűt is előkészítette. Néhányszor végigsimított a finom szöveten, mint annak idején, mikor még viselője is benne volt, igazgatta a gallérját, búcsúzott tőle. Aztán a holmikat hagyva, belenézett kopottas pénztárcájába és hunyorogva hümmögött a tartalmát illetően. Kicsit habozva húzta ki belőle az utolsó ezer forintost, de aztán határozott mozdulatokkal helyezte, finoman összehajtogatva a kabát zsebébe. Megnyugtatta a szerény ház kamrájában, a polcokon, háborús időkre is elegendő tartalék, tudta, hogy holnap hozza a postás a nyugdíjat, boldogan élte át a tőle telhető adakozás örömét.
A hintaszék háttámlájának dőlve pihent meg, ölében a hálás, hűséges, összegömbölyödött cicus szunyókált. Elképzelte, ahogy kora reggel a nélkülöző ember megtalálja a „karácsonyi” csomagot, álomba ringatta az öröm, a televízió harsogását hamarosan békés hortyogása szárnyalta túl.
09. Ordas Andrea : A hős hazatérése
A hős hajóján:
Hűvösen hívogat egy csalfa szirén,
Hullámzó hínár előtt lassan ring,
Hazatérő hajóm a tenger vizén,
Harmatos hűs reggel, csendre int.
A hős háza előtt:
Hősies híre megelőzte uram, ó
Hajóját hőn várta már jó úrnőm,
Hajlongott híve, és Odüsszeuszon,
Háborgó hévvel lett úrrá a létöröm.
10. Kutasi Horváth Katalin: Megcélozva
Hűvöshalomban
Fákheverednek,
Hólepelhíján
Csak feketednek.
Gyászolják létünk,
Ázik a tavasz,
Veszélyben lényünk,
Kattan a ravasz…
Hiába harcolsz
Végzeted ellen,
Lehetsz te bátor,
Lázadó jellem,
Helyedre lép majd
Egy másik dőre,
Mit is akarhatsz
E kis időre?
Halandóhittel
Áltatod magad,
Boldogságod is
Csak ebből fakad…
11. Szabó Eszter Helka: Helyzetjelentés
Háztetőről hólé hullik hajamba.
Havaseső hezitál: holnap hajtsa hólepkéit?
Hidrafejű hócsepp hóvirágra huppan.
Hóka Hold halogatja halálom. Hiányzol.
Halasztom határidőimet.
Holló hevesen hajbókol hieroglifán.
Hangadók hőbörgésétől hökkenek.
Hanta hanta hátán! Hócipőm hóhatárig hasad.
Hullámzik háborgó hitem.
Hajnal hírnöke hangicsál. Hihetetlen!
12. Szabó Eszter Helka: Víztoronyból
a fák között hiányzó heg rőtbarnája idegesít megint egy tájseb
odébb a hámló háztetők már a Klinikák raktárépületei lehetnek
prédára leső hópárduc háta a stadion kiszikrázik ebből a tájból
a Nap ahogy rálehel a hűlő héjburkolatra kimerevedik a lendület
néhol látom a Békás-tó hálás halszemeit odébb a krematórium
alvilágba hulló halálszagát érzem tudom ott is van egy tó
holtak hamvaival sáfárkodó sötét Avalon Arthur már nincs sehol
megfordulok halvány hegyek hallgatnak duruzsol a lakótelep
sok-sok toronyháza az a Tócóskert homályos hetedhét határa