Alliteráló 10.

MEGADOTT ALLITERÁCIÓ:

  1. Szabóné Horváth Anna: Váratlan veszély

Végtelen vizeken vihar vonul.
Vitorlák vásznára erő lódul.
Láthatatlan égi kéz dagasztja,
s a vergődő víztarajt nógatja.

Nagy dühe csapkod, cibál, mert muszáj.
Természet ruhája fodros uszály.
Vándorló vendég füst színű felhő,
seregestől vonul vérttel elő.

Árbocnak támad, az reccsen torpan,
vékony gerince már törik, roppan.
Villanó védelem menedékpart
a távolból nem nyújthat segélykart.

  1. Mayer Zsó: Evező

    Végtelen vizeken evező csónakja
    Nyargalja a vígan vonagló hullámokat
    Magasra emelkedve, vagy vízen hintázva,
    Félelmet nem ismerve vad vehemenciával.
    Az evező vágtatva várja az újabb tarajokat,
    Sebesen jön a vaduló vizet verve, csapkodva.
    Szél vágja vétkesen oldalát a csónaknak.

  2. Horváth-Tóth Éva: Vágyak, vizek

Végtelen víz a vágy
sodró, lüktető hullám,
mely partot keres,
addig meg sem áll
míg rá nem talál.

Vágyom vad vizednek
cseppjeit, ömöljön
körém két karod,
borítsanak csókjaid,
bőröm borzongjon,
ha vérbő hullámaid
nyaldossák partjaim…

Vond vézna vacogásom
háborgó óceánodhoz,
s ígérem megtalálom
mély vizednek csendjén
szíved dobbanásait,
és mellé teszem halkan
az enyém lüktetését.

  1. Keczely Gaby: Mert vannak vesztesek…

Végtelen vizeken úszom a semmibe.
Előttem szürkeség, csönd és a végzetem.
Álmodtam fulladást, vértelen vészhelyen,
de csak tempózom a vigasztalan végben.
A tó vörös izzású vizén veszteglek,
a vízparton vörösre sült bőröm éget,
vitorlások villannak a messzeségben,
vergődök a víz sima tükrén, mellőzve.
Ne vesszek vesztesekkel – gondolom félve.
Mert vannak vesztesek… Én kievickélek!

  1. Varga Katalin: Delfinek között

Végtelen Vizeken Delfináriumban jártam.
Vízből Vidáman ugráló delfineket láttam.
Villogóan Vízes bőrük fénylett a napfényben.
Vakáción Voltam , az élményt sosem feledem.
Velük Végtelenül felszabadultan úszkáltam.
Kedvenc állataimmal Végre Vízbe juthattam.

  1. Gáspár Klára: Virradó valóság

Éjjel a végtelen vizeken
vadul vágtató hullámok
a hajóra dobolják
az óceán ritmusát.
Végre valahára meghallod
a vízi viola varázslatos virtusát.
Vakítón világító Vénusz
vezet végtelen utadon.
Bár a vöröslő virradat
még a horizont mögött bujkál,
hamarosan feltör az égre,
mint egy végzetes vulkán.
Az éj leple alatt vergődő,
verejtékes, vak vágyódást,
hirtelen megszakítja
a vacogón virradó valóság.
Egy viador vagy. Jól tudod,
hogy mindig van választás.
Hát ne hagyd, hogy megállítson
egy vakító villámlás!

  1. Jószay Magdolna: Valaha vágytam

Valaha vágytam volna világot látni,
folyton úton lenni, hegycsúcsokra mászni,
végtelen vizeken magam otthon érezni,
idegen városok vonzásába jutni.

Mostanra nem vágyom világjáró címre,
itthon is virulnak varázslatos tájak,
szebbnél szebb városok, vegyük végre észre,
nem kell, hogy a világ végére elszálljak.

  1. Petres Katalin: Június 4.

Végtelen vizeken és azon is túl,
végtelen vágy lelkünkben dúl:
határok nélkül végre együtt
szabadon ünnepelhessünk.
„Világnak világa, virágnak virága…”
édes anyanyelvünk csodája
minket mindörökké összefűz.

  1. Kutasi Horváth Katalin: Álmok óceánján

Végtelen világok halmozódnak bennem,
Hogyha elaluszom, összekeverednek.
Egyfolytában úszom, kapálózom talán,
Veszélyes vizeken, valótlanság taván.
Határtalan tenger szirénjei hívnak,
Ellentétes erők hány viadalt vívnak!
Vitorlámat vonom: fel, aztán majd le is,
Hogyha velem álmodsz, meggyőződhetsz te is!
Valahányszor alszom, mindig elfáradok,
Uszadékfa gyanánt kikötök nálatok,
Miután a hajóm darabokra hullott,
Mert Jónást követtem, ez rajtam is múlott.
Viharvert vitorlám foszlányait nézem,
Ágnes asszonyt látom, vöröslik a vérem…
Zátonyokra futok, cet gyomrában végzem,
Partra vet a végzet, nem úszom meg mégsem,
Felvállalom dolgom, prédikálok egyre,
Nem számíthatok már semmiféle kegyre,
Vitézségem várhat, nem aratok babért,
Nem is szállok messze, csak olajágakért!

  1. Márton Csilla: Vergődés

Régen a közlekedés, végtelen vízen vergődve,
hosszú hónapokon keresztül valósult meg.
Sok sorscsapás vetűlete verődött össze,
amely mint vakmerő kihívás jelenítette meg,
valós, vibráló, veszélyes viszontagságait.

Románcok szövődtek, szenvedéllyel,
válogatás és változatosság nélkül, mondhatni.
Megesett, hogy a várandósság is velejárója lett,
végső céllal, időnap előtti családalapításként,
vagy épp annak végleges felbomlását előidézve.

Vergődő variációk tömkelegében, az egészséges emberek
állapotában végbemenő fordulat mint veszély, megjelent.
Volt olyan, akit az óceánba vetettek,
mások többször visszaeső fránya betegségből,
végül nem szenvedtek vereséget, a vámhoz megérkezdtek.

  1. Jószay Magdolna: Víz helyett hegyek

Végtelen vizeken még soha nem jártam,
nem láttam a tengert, vad víz sem volt társam.
Végső vágyam sem volt véletlenül sem,
mindig inkább a hegyeket szerettem.

  1. Horváth-Tóth Éva: Végtelen vizek

Titokban kileslek.
Moccan a toll kezedben,
mint rádió serceg
a papírlapon hegye.

Nézem, ahogy a tinta
hullámot vet rajta,
és szárnyat bont vágyam
vérbő vitorlája.

Ó, bár lennék tenger!
Lágyan köréd ömölne
vizem, s veled vegyülve
ringatnánk gyönyöröket.

A toll megáll kezedben.
Szemed rám emeled.
Lelked végtelen vize
varsát rejt mélyében.

Fennakadnak álmaim
vesszőből font gátjaid
hálóján, hát elteszek
magamnak belőled,

csak egyetlen cseppet
emlékül szívembe,
mert abban a tenger,
s bennem a végtelen rejtez’.

  1. Jószay Magdolna: Képzelt végtelen

Fantáziám elvisz a végtelen vizekre,
valaha volt álmom képzelt helyeire.
Véletlen volt talán, vagy valóban láttalak,
vadul vitorláztál, viharos ég alatt.

  1. Kisznyér Ibolya: Álmodozás

Csábító kép a „végtelen vizeken”,
álmodozásra késztet, hív Poszeidon,
csendes vizet ígér, viharok nélkül,
vonz a végtelenség, víztükör szenderül.

Távol valahol, új élet vár, szebb lét,
a múlt vétkei elmosódnak, a víz tisztít,
a jövő oly tiszta, mint a derült égbolt,
a jelen önfeledten ringatja a hajót.

Elandalít a béke, a harmónia, a nyugalom,
ám véget ér csodája, a gondolat, mint villám
vág elmémbe, szívembe, viszem magammal,
hiába az élmény, ha mérgezem bűntudattal.